2012. június 27., szerda

ordem e progresso

Most pedig kifejtem pár szóban, mi köze van a Skóciából származó kutyának Brazíliához, mert van ám :-DDDDD

Voltunk sétálni valamelyik este, aztán a szerencsétlen belehömbölgött a bogáncsba. Abba a kis apró fejűbe. Vastagon beletapadt a bundájába, úgy 200 darab, amit a világért se engedett kiszedni. Összevesztünk halálosan miatta, jól megharapta a kezemet, ettől meg úgy a földre szorítottam a tökfejét, hogy csak úgy koppant. Szar ügy volt, na. Végül aztán sikerült kiszednem belőle a bogáncsot (mind a kétszázat), és ennél a pontnál került elő a térképről Brazília: márpedig rend lesz, meg fejlődés, ecsém, ahogy az a brazil zászlóra írva vagyon! :-DDDDD
Ez annyit tesz, hogy nincs szabadon futkározás, hanem szépen pórázon sétálás van; nincs nagy fűben & magas gazban való csatangolás, hanem aszfalt van. Szarul jártunk mindketten, de hát muszáj volt meglépnem ezt a liberalizmus-ellenes lépést, mert nem vagyok saját magam ellensége.
Ajajajajaj.

Azóta nem tudunk hová járni sétálni. Ma pl. azon a bekötőúton voltunk, ahová majd egyszer valamikor görkorizni fogunk járni, aztán futottunk, mert csak úgy magában sétálni igen egyhangú. Elégedett lettem a 4 km kellemes tempójú futással, minden nap így kéne, na, aztán ha lesz görkori, akkor meg úgy... Mittomén.

Amúgy meg azt mondták a Mukkra hogy macska :-( Aszongya egy idióta pasas, akit csak látásból ismerek:
- Te meg mán macskát sétáltatsz?
Nem kaptam fel a vizet azért annyira, mert nem olyan régen néztem egy dokumentumfilmet az Alain Robertről, aztán neki is westije van :-DDDDD
Majdnem azt írtam, hogy ez a totál elmeroggyantak kedvenc blökitípusa, de inkább nem írom, mert én nem vagyok az, Alain viszont tutira :-DDDDD

Hát itt tartunk. Brazíliáról eszembe jutott egy kellemes kis brazil zenécske (nem a Szívós szemű Márta :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése