Kalymnos

Hááát, nem is tudom hol kezdjem. Az ilyen mesehelyekről - mint Kalymnos -, több kötetes regényt kéne írni, fölöttébb patetikus stílusban, nem pedig blogbejegyzést!... :-D

Miért éppen Kalymnos?
Nos, az úgy volt, hogy valami nagggggyon görög helyet akartunk, és minél jobban múlt az idő, annál jobban akartuk. Kalymnost teljesen véletlenül találtam valami túraoldalon (!). Szerelem volt első látásra! Azután elkezdtem utánaolvasni, és egy idő után egész pontosan tudtam, hogy az ideális nyaralásunk pont ott lenne. Aprócska kis sziget, ami még nem kurvult el a tömegturizmus miatt. Azt írták rengeteg (többé-kevésbé) megbízható helyen, hogy ami ott van, az a mesében sincs - és igazuk volt. Pár bennszülött, pár turista, nyugalom, lazaság, szanaszerte mindenütt kecskék & egyéb állatok, gyönyörű tenger és varázslatos táj, sőt volt olyan hogy valaki odáig merészkedett a jelzők kiosztásában: maga a földi paradicsom...
Végül aztán találtunk egy utazási irodát, amely szervez nyaralást Kalymnosra is, és a nasságos úr ragaszkodott hozzá hogy oda menjünk, hosszú utazás és kacifántos megközelíthetőség ide vagy oda.

 Kalymnos
csak a 90-es évek elejétől lett felkapott üdülőhely, szóval majd 200 év késésben van a többi görög szigethez képest. Azelőtt békés, boldog szivacshalászat folyt itt, ők szállították a világ szivacsainak túlnyomó többségét. Addig-addig halászták a szivacsot a sziget körül, míg egyszer csak túlhalászták, azzal rögtön befuccsolt a helyi biznisz. Igaz, azt állítják hogy a túlhalászásnak nem volt köze a krahhoz, mert valami rejtélyes betegség miatt tűntek el a szivacsok, de ez már a múlt. Szóval a 90-es évek elején belekezdtek a turizmusba, ami elég nehéz volt. Nagyon kicsi, ipari méretekben nem megközelíthető a hely, teljesen Kos árnyékában... De akkor mondhatni csoda történt.

Sziklamászó paradicsom
lett hirtelen, miután egy olasz mászó (a nevét sajnos elfelejtettem) véletlenül elkerült erre a mesehelyre. Felnézett a Massouri fölötti sziklákra, és gondolom könnybe lábadt a szeme, mert ilyet még nem látott!... Állítólag a világ legjobb helye a mászásra, jobb mint a Sziklás-hegység, vagy mint a Dolomitok, vagy tudomisén. A helybeliek ezt nem tudták, mert a sziklákon csak kecskék tartózkodtak addig, meg nőtt nagy bokrokban a vadrozmaring, de nem hinném hogy valami értelmét látták volna a dolognak.
Szóval elkezdtek odajárni a mászók, a helyiek pedig nem rohantak azonnal a környezetvédőkhöz (hehe), hogy jajistenem, odanézzenek mit csinálnak a flúgos külföldiek, letapossák a rozmaringot meg a kiszáradt gazt, elgyúrják a kecskebogyókat, hanem elkezdték a mászók köré építeni a turistabizniszt. Ez helyenként elég komikusra sikerült, de legalább volt min szórakoznunk :-D
Pl. voltunk egy étteremben, ami szépen ki volt dekorálva, úgy görögösen: öreg dagerotípiák, konyhai eszközök a falakon, halászháló, kagylók, ilyesmi, de a dekorációk között volt mászókötél is, karabínerekkel :-D Nem tudom hogy dőlt rá a tulaj, nyilván valaki ott felejtette a cuccot aztán nem jelentkezett érte :-DDDDD Vagy épp egy pub teraszának oszlopára egy rakat mászócipő rászerkesztve... Őrület. A gazdasszonyunk is mondta, hogy mi vagyunk az utolsó csoport ebben a szezonban, de lesznek még majd mászók ősszel. Azért elég érdekes volt, hogy a 70 éves görög néni 30 szavas angoltudásában benne van a climber kifejezés :-D Még egy érdekesség: a olaszok most másodszor rendezik majd a Kalymnos climbing festivalt, ahol maga Simone Moro építi az új utat a nagyérdemű közönségnek. Hát ilyen is van.

Az utazás
pontosan 12 órát tartott, az autó-repcsi-busz-gyorshajó-busz kombinációval. Kimerítő volt a 36 órás nem alvás (mert ugye hajnlaban repültünk, előtte pedig 4 óra autóval Brünnbe) azt meg kell hagyni, azonban a sziget tényleg mindenért kárpótolt! A repcsink pedig Airbus A320 volt, de ennek csak én örültem valószínűleg, mert senki más nem ennyire bogaras :-D Végül délután fél 2 tájban kerültünk ágyba a szálláson, és este hétig sikerült valamennyire kipihenni magunkat, elindulni az első felfedezőútra, szóval nem volt olyan nagy gond.

A szállás
még nem volt kész, mert szokás szerint nem volt benn pótágy a boszorkánynak. Mondta a néni hogy nóóó problém, mindjárt hoz a férje. A néni önmagában is megér egy külön misét, mert olyan igazi görög néni volt, fehér fejkendőben, hímzett köténnyel & túraszandálban. Hihi. Megkérdezte rögtön, hogy du ju szpiksz inglisz, mire mondtam hogy yes, aminek nagyon megörült. Szeretett beszélgetni nagyon. Ahogy megtudta, hogy értek angolul, azonnal nekikezdett, valami görög-angol katyvasz nyelven, amiből csak nagy jóakarattal tudtam elkapni pár angol szót, ezekre udvariasan válaszoltam, gondolom nem pont azt, amit hallani akart. Ilyenkor mindig abbahagyta, gondolkodott, és újrakezdte a szóáradatot :-D Jaj :-D Végül lett pótágy is, mondtam a néninek hogy most esetleg aludnánk, mert elég régóta ébren ébren vagyunk, erre vigyorgott egyet & szép álmokat kívánt.
Maga a szoba jó volt, ragyogó tiszta (mint Görögországban mindig), spártai egyszerűséggel berendezett, de volt minden, még egy bazi nagy ventillátor is a plafonon. Ez nagyon jól jött, mert egy pillanat alatt kivitte a szobából a fülled meleget. Szóval szuper. Pont amire számítottunk.

Massouri
volt a falu, ahol laktunk. A sziget egyetlen turistaparadicsoma, ha lehet így nevezni. Minden esetre több boltocska, taverna és kiadó szoba volt itt, mint máshol a szigeten összesen - ezzel ki is merül a turistaparadicsom fogalma. Volt egy hotel is, tele angolokkal, és talán ennyi. Szép hosszú rendezett homokos strandja volt, egy fő utcája lenn a parton, és volt még egy utca odafönn a falu fölött is. Teljesen egybeépült a Myrties nevezetű faluval. A szoba hatalmas teraszáról pedig lenyűgöző kilátás a szomszédos Telendosra... Érkezéskor félálomban csak egy pillantást vetettünk oda, konstatáltuk hogy jaj de szép, de azután a maradék 10 napban nem tudtunk betelni a látvánnyal.

 

A turisták
nem mondhatni, hogy nagy számban látogatnák Kalymnost, de aki odamegy, szerintem egész pontosan tudja, mit is keres valójában. A külföldiek nagyjából egynegyede (vagy egyötöde) volt mászó, ahogy azt tippeltük. Ők összekombinálták a családi nyaralást a kedvenc sportjukkal, főleg akkor, ha az asszony nem mászott. Szóval a család egyik fele sütkérezett a tengerparton, puha fekete homokban, fürdött a kristálytiszta vízben, a másik fele pedig egész délelőtt lógott a kötélen :-) A délután nem okés az ilyenfajta sporttevékenységekre, mert a sziklák nyugatra néznek, szóval csak kora délutánig vannak árnyékban. Reggelente elég nagy volt a forgalom: minden 5 robogóból 4-en mászók voltak, őket ki lehetett szúrni messziről: Petzl sisak volt a fejükön (hihi) és kötél a nyakukban :-D
A maradék turista pedig erősen agyonstresszelt, emberiszonyban szenvedő, nagyjából középkorú fazon lehetett, aki teljes csendet & nyugalmat akart maga körül a szabi alatt. Komolyan mondom, én még ennyi embert nem láttam a napozóágyon olvasni, mint amennyit itt. Az is igaz, hogy sehol máshol nem láttam még pl. étteremben, vagy kiadó szállások reklámján olyan kiírást, hogy free library aviable. Szóval őrület.

Pothia
a főváros (nevezzük így szépen, városnak, pedig csak egy nagyobb falu), volt az egyetlen, ami kicsit csalódást okozott. Három másik görög helyhez tudtunk viszonyítani: Santorinihez, Rodoszhoz és Korfuhoz. Santorini fővárosa Fira, ahol eltöltöttünk egy egész napot csak úgy, az utcákon csatangolva, mert volt mit nézni. Rodos cityben egy egész hetet elvoltunk, azzal együtt, hogy minden nap mást néztünk meg. Kerkyrában, Korfun két napot bolyongtunk, de nagyjából a felét meg se bírtuk nézni, pl. az Új Erőd, úgy ahogy volt kimaradt, mert nem fért bele a programba. Kerkyra abszolút csodálatos város, ódon & varázslatos hangulatú, na Pothia nem ilyen. Pár girbebegurba utca, kis kikötő, hatalmas autóforgalom. Egyetlen látnivaló az Agios Savvas kolostor, amit szinte lehetetlenség megközelíteni, ahogy az kiderült.

Agios Savvas
egy hatalmas, mesésen felújított kolostor Pothia fölött a sziklákon, jó távol mindentől, a nagyközönség számára is nyitva. Nem tudtam idehaza az interneten kinyomozni, hogy lehet odajutni, gondoltam nem baj, majd csak találunk valami odavezető utat ha ott leszünk. Nos nem. Ácsorogtunk elég bambán a kikötőben, hogy akkor most hogyan merre, de nem volt semmi ötletünk. Nem láttunk se utat, se ösvényt - egyszerűen semmit. Megállt a tudományunk. Hát mondom ilyen nincsen. Kis ténfergés után találtunk egy turist office-t, hát basszus akkor megkérdezem :-) A pasas igazán kedves volt. A kezembe nyomott egy buszmenetrendet, hogy a Vlyhadiába tartó busszal kell odajutni, de szólni kell majd a sofőrnek, hogy a kolostornál álljon meg. Okés. De hogy siessünk, mert Vlyhadiába csak napjában háromszor megy busz, és a déli járat most indul 5 perc múlva: arra van a buszmegálló, ha szaladunk, elérjük. Visszafele pedig jöhetünk gyalog, vagy stoppoljuk le a buszt az út szélén, ha éppen arra jönne :-D Mondtam oké, eukarisztó, azzal rohantunk a buszra. Rajtunk kívül csak 1 utas tartott Vlyhadiába, és nem szállt ki a kolostornál... Viszont megérte a kérdezősködés, mert a kolostor tényleg káprázatos.
A menetrend szerint jött visszafelé is busz, szóval úgy döntöttünk nem gyalogolunk, pedig egyáltalán nincs messze ha már megtudtuk merre vezet az autóút. Kiálltunk a buszmegállóba, iszogattunk, nevetgéltünk, egyszer csak megállt egy pici autó, nem is emlékszem milyen márka, talán régebbi Opel Corsa lehetett. Kiszólt belőle egy idősebb hölgy: Pothia? Mondjuk igen, Pothiába megyünk. Hogy akkor szálljunk be, levisz :-D És úgy is volt. Azon nyerítettünk kábé 2 napig, hogy nem is stoppoltunk, mégis kaptunk stoppot. Nagyon aranyos volt, mint mindenki, akivel ezzel a szigeten a 10 nap alatt összefutottunk.
Mindehhez még azt is hozzátenném, hogy az unszimpatikus idegenvezető csajszi azt állította, hogy a kolostorhoz nem lehet maszek módon eljutni, be kell fizetni egy 20 eurós szigetnéző kirándulásra (gyereknek féláron) aztán csak úgy lehet megnézni. Jajajajaj. Hallottunk mi már ilyeneket nem egyszer, szal nem dőlünk be a rossz dumának. Mindent összevetve, 11 euróba került hármunknak a kirándulás: 4x2 euró a busz Massouriból Pothiába és vissza (gyerek ingyen), és 2x1,5 euró az Agios Savvasig, lefele elvitt a kedves asszonyka. A 11 euró pedig nem 50 euró, hát nem igaz??

Telendos
álmaim lakatlan szigete; minden esetre erősen hasonlít ahhoz a helyhez, amiről rossz perceimben ábrándozni szoktam. Pontosan szemben van Massourival. Valamikor Kalymnos része volt, csak egy nagy földrengés leszakította  időszámításunk szerint 500 valahányban. A legutolsó népszámlálási adatok szerint 52 lakosa van - de azóta se népesedett drasztikusan túl :-)) Ilyen hely nincs még egy a földkerekségen, az tuti!
Először is, a nagyjából 50 lakosra jut egy egész pofás kis sziget, kikötő a halászbárkáknak, 4 strand, rengeteg kecske, néhány szamár, kutya és jó sok macska. A kutyák, kecskék és macskák szabadon kóborolnak, mert úgysem tudnak elszökni sehová. A szamár egy kerítés mögött tartózkodott, de nem esküdnék meg rá, hogy a kerítésnek volt hátsó része is... A helybéliek kinn ücsörögnek a ház előtt, a pálmafák árnyékában, beszélgetnek, a nők horgolnak, a férfiak halászhálót javítanak, közben frappét isznak, és minden arra járót jól megnéznek, plusz előre köszönnek az idegeneknek. Óóóóóó. Árulnak is ezt-azt, kagylóhéjat, horgolt terítőt, házilag főzött szappant, ilyesmit, na de úgy, hogy mindenre rá van írva az ára, és egy kis tálka van az asztalon, meg egy kis cédula, hogy a pénzt tegyék a tálkába. És basszus, ott a cucc is, a pénz is az asztalon, mégsem viszi el senki. Akkor sem, ha történetesen senki nem ücsörög a környéken, aki épp rálátna. A bolt szieszta miatt zárva volt, méghozzá nem lakattal, hanem az ajtó szépen bedrótozva, nyilván azért, hogy egy illetéktelen kecske vagy kutya be ne tévelyedjen. Tejóisten. Oda jártunk a legszívesebben, mert akármelyik strandra is mentünk, ember nem volt egy szál se :-DDDDD Volt olyan is, hogy egész késő délutánig totál egyedül voltunk a 200 méteres napozóágyas homokos szakaszon! Szóval őrület. Hajó jár minden fél órában, amire tábla is figyelmeztet.
Nos ilyen az, ha valahol teljesen megáll az idő. Fél óra ide vagy oda, az egyáltalán nem számít! Fantasztikus hely, ahol bármikor szívesen laknék!

 

Kos town
Az idegenvezető azt állította, hogy nem csak az Agios Savvashoz, de Kosra sem tudunk csak úgy pikk-pakk eljutni, ami kicsit fura volt nekünk.
Azt már régen tudtam, hogy Kosra elmegyünk akárhogy is lesz, mert Hippokratész fáját mindenképp meg akarom nézni. És egyébként is, miféle görög nyaralás az, ha nem látunk egyetlen romot se? :-) Itthon felkészültem alaposan, kinyomtattam a kosi buszmentrendet, a hajómentrendet, mindent. Mert Kos town a sziget túlsó végén fekszik, oda nem jár hajó egyenesen Pothiából. A kalymnosi hajók Mastichariba mennek, ami a legközelebbi kikötő földrajzilag, onnan kell átbuszozni Kos townba. Számítgattunk, kalkuláltunk, de sehogy se akart összeállni a terv. Vagy a buszcsatlakozásokat késtük el, vagy túl hamar kellett volna visszaindulni, akkor meg nem láttunk volna szinte semmit Koson. Már épp kezdtem magamba zuhanni, hogy a kiruccanásnak lőttek, amikor valami felderengett. Olvastam neten még idehaza, hogy kétféle hajó közlekedik Kos és Kalymnos között. Nekem csak a gyorshajók menetrendje volt meg... Ehh.
Megfogadtam, hogy nem netezek míg elleszünk, főleg nem mobilról, de akkor tényleg muszáj volt megkeresnem a másik menetrendet is. Végül megtaláltam, valamelyik sziklamászó oldalon - hiába na, a mászók tényleg alapos emberek!... :-DDDDD Szóval van a kis gyorshajó meg a bazi nagy komphajó is. Ha a 6 órai komppal jövünk vissza, akkor simán meg tudjuk járni Kos townt egy nap alatt: erre jutottam. A 6 órai kompnak teoretikus el kellett érni a 7 órai buszunkat vissza a faluba, ha pedig nem, akkor az utolsó busszal, a fél 10-essel is visszamehetünk éppen, legfeljebb kolbászolunk addig a kikötőben... Így aztán megvolt a terv, hát másnap reggel kilőttünk romokat nézni.
Minden ment flottul, ahogy annak mennie kellett.
Koson teljesen más az élet, mint Kalymnoson. Először is: csurig van turistákkal. A parton all-inclusive hotelek szépen sorjában, mindentől távol, hiszen az ott lakó valószínűleg egyszer se dugja ki az orrát a hotelből, nehogy magának kelljen 2 deci kólát megvennie, ha már odabenn úgyis kifizette... Ehh. Nem tetszett Kos, míg átértünk Kos townba.
Maga a város azonban olyan, amit szeretünk (és amilyen nem Pothia). Tele ókori romokkal; görögökkel és rómaiakkal is. Megnéztük az Agórát, ami egy ókori vásárközpont volt az i.e. negyedik században, azután Hippokratész 2400 éves platánfáját. A legenda szerint ez alatt a fa alatt esküdtek az egykori orvosok. Abban a kutatók is egyet értenek, hogy valószínűleg a fa már ott állt Hippokratész korában is; na de nem ilyen bazi nagy volt, hanem egy kis csenevész fácska lehetett... Komolyan meghatódtunk, amikor megláttuk ezt a vénséges vén fát. Emberi aggyal feldolgozhatatlan, mi mindent láthatott már, és hogy ennyi év után is kiváló egészségnek örvend... Őrület. Ezután elindultunk Aszklépionba, ami Hippokratész kórháza volt eredetileg, és valahol a városon kívül található.
Konkrétan tudtam, hogyan kell odajutni: a kikötőből kisvonattal. Haha. A kikötő megvolt, kisvonatot is találtunk, de a jegyárus lány közbelépett: ez a piros színű vonat, nekünk a kék színűvel kell Aszklépionba menni. Mondjuk okés, de honnan? Hogy a buszmegállótól. Ekkor visszamentünk a buszpályaudvarra, ahonnan visszaküldtek a kikötőbe azzal, hogy onnan megy a vonat, nem innen. A kosi kikötő akkora, hogy nincs se eleje se vége, szóval nem találtuk meg az indulási helyét a kis kék vonatnak, akármennyit is kerestük és akármennyit kérdezősködtünk. Magát a vonatot viszont láttuk elmenni, tehát létezik. Hát így nem jutottunk el az ókori kórházba. Na mindegy. Helyette elmentünk a másik ókori romhalmazt, a Casa Romanát megnézni. Ezt az arénát, meg a mellette álló palotákat a római megszállás alatt építették. Szuper volt ott bolyongani, tetszett nagyon.
Még mindig maradt időnk, hogy Aszklépion ugrott, akkor menjünk a várba, amit kedvenc rodoszi máltai lovagjaim építettek. Nomármost, akkora marha nagy vár, de nincs ám tele bejáratokkal :-D Mindössze egyetlen bejárata van, a Hippokratész fa felőli. Ezt mi nem tudtuk, hát körbekerültük az egészet, míg végre megtaláltuk: bezárva. Ugyanis szombaton csak délután 3-ig van nyitva! Vasárnap meg egyáltalán nincs. A vasárnappal tisztában voltunk, olvastam neten, na de ez a szombati nyitvatartás eléggé meglepetésszerűen ért!... Így aztán az őskórház után a johannita várról is lemaradtunk. Ez utóbbit nem sajnálom annyira, Rodoszon valahogy negatív konstellációba kerültem a lovagokkal. Hihi.

Ami még kimaradt
és eléggé sajnáljuk, az pl. a chorai johannita vár romjai (a lovagjaim alkotása, ki másé), meg a fantasztikus túraösvények. Basszus nem vittünk bakancsot, mert azt gondoltuk hogy hát mászni nem fogunk, akkor meg minek, na de tele a sziget mindenféle túrautakkal. A leghíresebb a Pothiából Vathiba vezető ún. Olasz út, ami 4 kilométeres csak, viszont szintben meg majdnem 900 méter :-D Azt nem hiszem hogy bírtuk volna ebben a kellemes melegben, és logisztikailag is csak nehezen lett volna megoldható, viszont Telendost körbekalandozhattuk volna ha van normális cipőnk :-/ Sőt a sziget legnagyobb nevezetességéhez, a Gotta Grandehez is felmászhattunk volna, szintén megtaláltuk az odavezető ösvényt, és hajnalban igen kellemes a klíma egy kis kiránduláshoz!... Na mindegy.
A Gotta Grande egyébként az elsőszámú mászószektor, amiről azt írja az egyik útikalauz (amibe beleolvastam az egyik boltban, mert nem vettem meg :-D) hogy ha a megalkotói minden itt készült és neten publikált fotóért 1 eurót kaptak volna, már réges-régen milliomosok lennének! :-D
Már lentről is impozánz látvány ez a hatalmas barlang, gondolom föntről még csodásabb. Ide mindenképpen el kellett volna mennünk, na de szandálban nekivágni a szikláknak a sok szúrós izémizé között felér egy öngyilkossággal szerintem.

Végezetül
Kalymnos itt marad örökre a szívünkben. Sok gyönyörű helyen voltunk már, de egyik se volt ennyire imádnivaló mint ez a szigetecske, a rajta élő überlaza lakosokkal együtt. Ma a nasságos úr azzal jött haza melóból: ugye jövőre visszamegyünk? Mondd hogy igen! Szerintem előre tudta a választ...

Utószó:
Ma délután megjöttem a nagybevásárlással, mert eléggé ki voltak fogyva az itthoni készletek. Lepakolom az ezer éves bevásárlószatyrot a konyhában.......... Nézem........ Nézem......... Aztán rohanok a boszorkányhoz, hogy gyere azonnal, ezt muszáj látnod! De mit, anya? Hát nézd a táskát! Mit nézzek rajta? Mindig ez a táskánk volt, nem? De igen, hanem a képet nézd rajta!
Soha ki nem találná a kedves oldasó, mi van a bevásárlószatyromon: Telendos látképe! Áááááááááá ilyen nincs!!!

Santorini: vulkán & naplemente

A sziget:
Santorini az Égei-tenger egyik icipici szigete. Jellegzetes félhold alakja van, mert a közepén található vulkán egy rossz napjában berobbant, magával véve a tenger fenekére a sziget nagy részét. Ez a robbanás adott okot Platónnak, aki a nem túl távoli Krétán éldegélt, hogy megírja Atlantis történetét; amit máig sokan megkérdőjeleznek. A tény azonban az, hogy a sziget nagy része valóban leszakadt, a félhold belső pereme ezért hihetetlen látványt nyújt a mai napig. Ezt a meredek, sziklás törésvonalat nevezik kalderának. A félhold külső részét klasszikusnak éppen nem mondható, több kilométer strand öleli körül. Ezt a Profitis Ilias nevezetű hatalmas sziklatömb osztja két részre: Monolithosra & Kamarira, a túloldalon pedig Perissára & Perivolosra. Santorini mindössze 18 km hosszú, szélessége 0,5-5 km, fővárosa (szerintünk főfaluja :-D) Fira. A második világháborúban fontos katonai támaszpont volt, akkor építették a repülőteret is. Ennek azután jó hasznát vették, amikor az 1953-as nagy földrengés után mindent újjáépítettek & elindult a turistaipar...

A turizmus:
Szal a turisták egész évben töménytelen mennyiségben lepik el ezt a meseszép helyet. A rekord az 180 000 ember volt tudtunkkal, hát utána lehet számolni, hány ember esett akkor egy négyzetkilométerre :-DDDDD Azt mondanám, hogy Santorini egyszerűen túlzsúfolt. Az csak a görögök lazaságának köszönhető, hogy ki tudják valahogy szolgálni ezt a rengeteg embert...

A repülés:
Na, az borzasztó volt. Azzal indult, hogy pont akkor vonult át Európa felett az a hatalmas viharzóna, ami kicsinyke országunkban több halálos áldozatot szedett. Pozsonyba jó kiadós jégesőben mentünk, és még akkor is tombolt az ítéletidő, amikor hajnali 3-ra végre odaértünk. Ennek megfelelően a gépünk is csak majd egy órás késéssel tudott felszállni, oszt abban se volt sok köszönet. Még az életben nem éltünk át komolyabb turbulenciát, hát most igen! Majd összeszartuk magunkat (már bocs a kifejezésért) de akkorákat zuhantunk a recsegő-ropogó repcsivel, hogy tényleg csak a biztonsági övek tartottak a helyünkön. Kapaszkodtunk & imádkoztunk (aki tudott), a gyengébb idegzetűek néha sikítoztak. Végül a pilóta elunta a dógot, nagy vígan jelentette be: útvonalat változtattunk hogy kikerüljünk a viharfelhőkből, késünk még egy órát... Mindegy volt, fő hogy túléltük & a szemem elé tárult ez a jellegzetes, minden mással összekeverhetetlen látvány:

A szállás:
Miután ultra last minute-re játszottam, valójában tökmindegy volt hol fogunk lakni. Itt a sors is a kegyes volt hozzánk, így utólag belegondolva, hogy a 3 foglalt szállás közül pont itt volt hely. Tökéletes volt minden szempontból. Kicsi új stúdió, ahogy errefelé nevezik, mindössze 200 méterre a parttól, Perissa legészakabbi csücskében. Lenn konyha & nappali, szép kis fürdőszoba, terasz, aztán az emeleten, ahová egy gyönyörűen kovácsolt csigalépcsőn lehetett feljutni, hálószoba. Minden ízlésesen & praktikusan berendezve. Idáig csak a horvát apartmanokkal voltak ilyen-olyan tapasztalataink, meg hát a magyarországiakkal is. Na ezt nem lehetett összevetni azokkal, amit életemben láttam. Ragyogott a tisztaságtól, enyhe klórszag terjengett az egész épületben. A házinéni kedves, mosolygós & segítőkész volt, bár nem beszélt angolul, azért mutogatással meg némi gesztikulációval igen jól szót értettünk. Amit az utazási iroda sem közölt a szállásról, az az volt, hogy minden nap csillogóra takarítják, naponta kaptunk tiszta törölközőket, kéztörlőket & ágyneműt. El voltunk ragadtatva ettől a kiszolgálástól, mindjárt úgy éreztük, hogy megérte a pénzt ez az egész...

Perissa:
Ez volt a falunk, ahol az elmúlt 11 napot töltöttük. Tipikus turistaparadicsom, kávézó, bolt, étterem & kiadó szoba egymás hegyén hátán. Perissa fekvése igazán előnyös, ahogy az kiderült. Lényegében egy 4,5 km hosszú partszakasz, teljesen összeépülve Perivolossal, Emporioval & Vlyhadával. Perissát északról a Prophetis Ilias nevezetű sziklatömb védi, a falu az a tengerparton húzódik. Ennek az az előnye, hogy a part max. 500 méter, bárhol is lakik az ember, mert azután már a sziklatömb van. A szikla másik előnye, hogy felfogja a süvítő szelet, hát pont ezért Perissában a legszélcsendesebb az idő úgy általában & a legkisebbek a hullámok a tengeren. Szuper ügy, pedig ez tényleg csak a véletlen műve volt, hogy ide kerültünk. A tengerpartja pedig liszt puhaságú, fekete süppedős homok, a víz kristálytiszta, részletezzem még??? ÁÁÁÁÁ felesleges! Persze sziklát mászni azt muszáj, hát ezek a képek is odafenn készültek, vagy épp odalenn a parton...

Fira:
A fővárosnak nevezett település. A kalderára épült & meseszép hely úgy mindent összevetve. Ez a tipikus Santorini, a maga jellegzetességével & kavalkádjával, a hatalmas emberáradattal, közlekedési káosszal, vigyorgó turistákkal, vigyorgó bennszülöttekkel, lépcsőkkel, sikátorokkal, templomokkal & fehér épületekkel...

Oia:
Az a falu, ami Santorinit jelképezi. Én is emiatt szerettem bele a szigetbe, és a szerelem ragályos, mivel a nasságos úr is pont ugyanígy volt vele. Hát nagy egyetértésben buszoztunk el a sziget felső csücskére, csodát látni. Hmm, volt is. Pont az, pont ugyanúgy, ahogy a képeken. Egy egész napot bolyongtunk a sikátorokban, minden kicsi szegletét megkukkantottuk. Plusz még lemásztunk a kikötőbe is, hogy alulról is láthassuk a látnivalót. 218 lépcső visz a partig, hát nem kicsit leizzadtunk, mire leértünk. Meg hát vissza is, elvégre mégsem maradhatunk örökre odalenn... :-DDDDD Az is igazából érdekes, hogy ez az egész annyira szép, és mégsem giccses, hanem valahogy igazán természetes. Ott, abban a környezetben egyszerűen lenyűgüző:

A naplemente:
Azt mondjuk csak az idegenvezetőtől tudtuk meg, hogy Oiában a leggyönyörűbb a naplemente a világon & hogy turistakirándulásokat szerveznek direkt naplementét nézni. Hihi, egyikünk se az a maga alá pisilős romantikus fajta, de hát azt mondtuk, hogy ha már ott bolyongunk, ám maradjunk naplementére is, mi bajunk lehet. Namármost, a naplemente az itten napi látványosságnak számít, délutánra egészen megtelik az egész falu turistákkal, akik minden létező helyet elfoglalnak. Leginkább egy zsibvásárra emlékeztet az egész, ahogy óbégató turisták ezrei nézik kötelezően a naplementét :-DDDDD Sőt, az egész procedúra szépen ki is van táblázva, nehogymáá valaki rossz irányba induljon. Ezen azért igazán jókat vihogtunk, de úgy látszik a görögök igazán alapos emberek :-DDDDD

Maga a naplemente kábé egy órát tart, ezalatt a nap a tenger felett, a szemünk láttára változott vérvörössé, majd szépen eltűnt a horizonton. Totál leírhatatlan & lenyűgöző volt!... Annyira, hogy az utoló nap elmentünk még egyszer megnézni. Szal kész, ott akkor azért végem volt egy kicsit!

Amin megint csak jót szórakoztunk, az az egész színházi jellege volt. Abban a pillanatban, ahogy a nap teljesen belecsúszott a horizontba, hatalmas ováció & tapsvihar tört ki szerte a faluban. Fura volt az effajta ünneplés, ahogy több ezer ember ordít egy lényegében egy teljesen mindennapos természeti jelenség láttán!!! 

mint a moziban...

...ahol ezt a filmet vetítik:

A buszozás & a közlekedés:
Nahát, ez is megér egynéhány szót! :-D
Santorini forgalmilag túlzsúfolt, érthető, nem ekkora emberádatra volt az infrastruktúra kitalálva. Minden 3. bolt autókölcsönző, ahol autókon kívül robogót vagy quadot is lehet bérelni. A robogók napi 25 € tájon indulnak, az autók 50-től, akad kuncsaft bőven. Az más kérdés, hogy parkolni szinte sehol nem lehet, és nem azért, mert meg van tiltva táblákkal szépen (az a szigetlakókra egyáltalán nem vonatkozik) hanem nincs egy tenyérnyi hely sem, ahová a járművet le lehetne tenni. Talán ezért fejlesztették szinte tökélyre a buszrendszert. Mindenhol reklámokat látni a DON'T DRINK & DRIVE USE BUS felirattal, gondolom az ittas vezetés is teljesen elfogadott dolog. /meg hát láttam is, volt halálfélelmem nem is egyszer a városban száguldozó ámokfutók miatt :( /
Szal mi nem béreltünk semmilyen mopedet, hanem buszoztunk. Tök állati a dolog! :-DDDDD A buszok azok itt vadiúj távolsági buszok, klímával, minden full-extrával. Viszonylag sűrűn járnak, úgy 20 percenként, bár a menetrendhez igazodnunk egyáltalán nem volt értelme. Hogy megakádolyozzák az idióta turisták eltévedését, egyirányúsították a buszforgalmat: minden busz, a sziget bármelyik településéről Firába megy. Tehát akármilyen buszra fel lehet szállni, úgyis a firai buszpályaudvaron köt ki a tisztelt utas. A buszon 2 fontos személy található: a sofőr & a kalauz. A kalauz ordít ki minden buxmegállóban, hogy Fira, jelezve ezzel az útirányt (azok kedvéért, akik nem vágják még a buszozás itteni elveit :-DDDDD) és ordít minden megállóhely előtt is a buszon ülőknek, hogy pl. Immerovigli center és így tovább. Amikor aztán az uccsó buszmegállóban is felszedték az utasokat, akkor szépen körbejár & begyűjti a jegypénzt, ami 1,2 €-tól 2,5 €-ig mozog, attól függ hová megy a busz éppen. Sőt, kivétel nélkül jegyet is ad. A gyerekek nem fizetnek.
Nos, ha ilyenformán beértünk a firai központi buszmegállóba - ami rettentő kicsi, a helyhiányból kifolyólag, alig két nagyobb szoba területű - akkor következik az átszállás. A sok egyforma zöld busz közül ki kell választani, hogy melyik az, ami abba az irányba megy, ahová épp menni szeretnénk. Itt aztán hegyezni kell a füleket, mit ordít a kalauz, aki általában egy fiatal kölyök, pólóban, sortban, a lényeg hogy minél jobban belevesszen az emberáradatba :-DDDDD De nem volt ezzel probléma, mindig rövid idő alatt eljutottunk oda, ahová épp készültünk. Azért kiváncsi lennék, milyen gyakran kapnak hangszálgyulladást a santorini buszkalauzok!... :-DDDDD
A buszsofőrök előtt is le a kalappal. Nem lehet egyszerű élmény betolatni a firai buszmegállóban az épp üresen álló zsebkendőnyi helyre, úgy hogy a turisták birkaként őgyelegnek a buszok között ill. a tolató buszok mögött. Valamint a kaldera hajtűkanyarjait bevenni sem lehet épp adrenalinmentes dolog. A közlekedés a hajtűkanyarokban (rallys nyelven: jobb 66- 100- bal 66- 50- jobb6- sima jobb- sima bal- 50- bal6 és így tovább a végtelenségig) úgy működik, hogy a buszsofőr egy beláthatatlan visszafordító előtt dudál egyet, hogy a szemben jövő hallja valaki jön majd, aztán szépen keresztbe fordul a kanyarban, kicsit visszatolat, utána fordul be teljesen. Ha a szemben jövő nem hagy elég helyet, hogy a busz el tudjon fordulni, akkor a buszsofőr addig dudál, amíg az érintett autó meg a mögötte felgyülekezett kocsisor szépen hátrébb nem tolatnak. Szörnyű :-DDDDD

a firai központi buszmegálló:

út a kikötőbe:

Pyrgos:
Az előbb említett buszozás kiegészítése, h. 2 féle buszjárat van: az express meg a helyiérdekű. Egyszer épp egy helyiérdekű buszra szálltunk fel, így kerültünk Pyrgosba. Gyönyörű volt már a buszból nézve is, hát eldöntöttünk, hogy egyik este átjövünk ide körülnézni. Kis félreértés történt, mert azt hittem ebben a faluban vannak a Profiti Iilias apátság romjai, amit bizánci szerzetesek építettek. Volt itt vár, az igaz, ennek a romjait meg is találtuk, de az apátság az a hegytetőn volt, átellenben, és gőzünk nem volt róla, hogyan lehetne oda feljutni. Valszeg fel kellett volna másznunk Perissából, vagy befizetni egy kimondott ilyen kirándulásra. Egyikhez sem volt kedvünk, jól elvoltunk az apátság romjainak megtekintése nélkül is. De Pyrgost azt körbecsavarogtuk. Van egy tippem, hogy itt minden lakóházhoz jut egy templom is, esetleg a bennszülöttek mán alapból a templomokban laknak... :-DDDDD

irányjelző a lépcsőre festve:

a kilátás:

Nea Kameni, a vulkán:

Santorinit a vulkán tette azzá, ami. A mai napig aktív, náha füstfelhőt ereget vagy vizet lövell ki, de az utolsó nagy kitörése 1953-ban volt. Ez egy víz alatti vulkán, csupán a krátere lóg ki a felszínre. Hát muszáj volt megnéznünk, miért is maradtunk volna ki belőle :-DDDDD Nagy tévedés volt, inkább fürödtünk volna :-DDDDD (megj: a Perissában fellelhető legolcsóbb ügynökségtől vettük az utat, fejenként 20€ volt, a boszorkánynak ingyen - ugyanezt a kirándulást az idegenvezető 35-ért kínálta...)
Szal délelőtt indultunk vulkánt nézni. Először busz vitt a kikötőbe, ott vitorlás várt, és egy rövid hajókázás után kikötöttünk a Nea Kameni szigeten, ami lényegében a tűzhányó teteje. Ezután mászás következett, nem volt túl meredek, az igaz, de a fekete láva sütötte vissza a meleget, majd megbolondoltunk mire felértünk. A boszorkány beadta az unalmasat, a nasságos úrnak a nyakában kellett felcimbálnia a kráterhez majd le a kikötőhöz,hát igazi kéjutazás volt, minden szempontból. Ezután pedig láttunk egy nem túl nagy gödröt, hogy ez itten a kráter :-DDDDD Hát mit mondjak, kínunkban röhögtünk egy nagyot, ilyen hügyék is csak mi lehetünk, meg hogy hallgattunk volna a szomszédainkra, akik már nem tom hányadik nyaralásukat töltik Santorinin: ne menjünk a vulkánhoz, mert szart semmit se ér!De legalább láttunk így egy aktív & veszélyes tűzhányót, naaaa!

Palea Kameni:
A vulkán-nézés után következett a Palea Kameni geotermál források megtekintése. A tenger vize egy helyen 36 fokos, a vulkán táplálta forrás itt ömlik bele állítólag, a víz kénes & kénszagú. Erről mondjuk ahogy volt, úgy lemaradtam. A hajó egy kis öbölben köt ki, mert nincs kikötő építve a szigeten, a termálforráshoz pedig egész egyszerűen oda kell úszni. A vulkán-túra után nem sok kedvem volt az úszkálásra, inkább a boszorkánnyal maradtam a hajón. A nasságos úr bemászott a vízbe, de amikor megtudta, h. kábé 500 méter a forrásig, akkor visszajött a hajóra, hogy ő ugyan annyit nem úszik a kénes vízig, menjek én ha akarok. Valahogy nem akartam, olyan jól ültem, hogy nem igaz :-DDDDD

Akrotiri:
Akrotiri pici halászfalu, de arról híres, hogy itt zajlottak a Santorini és az Atlantis kapcsolatát bizonyító ásatások, és innen kerültek elő az elveszett kultúrából származó leletek is. Az ásatások színhelyére évek óta nem lehet bemenni a nagyközönségnek, ami nagy kár, megkukantottam volna a Mínoszi kultúra maradványait.... Viszont Akrotiri büszkélkedik a sziget 2 leghíresebb strandjával, a White Beach-el, és a Red Beach-el. Nos ezeket mindenképp meg akartuk nézni.
A White Beach-re csak hajóval lehet eljutni, ami fejenként 5€ volt, de megérte. Itt látszódik leginkább a vulkanikus hatás. Arra is rá lehet döbbenni egy pillanat alatt, mennyire kicsik vagyunk mi emberek a természet erőivel szemben...

Akrotiri White Beach:

A Red Beach megközelíthető gyalogosan, némi sziklamászás után. Inkább ezt az ingyenes formát választottuk, de a szavunk is elakadt... Hmm, volt miért!

Red Beach:

Thirassia:
A szigetcsoport másik lakott szigete. Ide hajóval hoztak, a vulkán-kirándulás alkalmával. A faluba szintén több mint 200 lépcsőn kell felmászni, és lényegében tükörképe Oiának. Hát nem volt az az isten, ami kedvéért felmásztunk volna oda a tűzhányózás után, inkább kajáztunk & szédelegtünk a kikötőben.

Szamarak:
A szamaraknak & öszvéreknek itt komoly kultusza van. Tisztelik őket, mert lényegében ők építették fel ezt a mesehelyet... Nem ritka látvány, hogy az üres parkolóhelyre, a mopedek & dzsipek közé egy szamár van bekötve :-DDDDD A törpi igen élvezte a szamarazást, mindegyik hátára fel akart ülni. Volt amiért fizettünk, volt amit csak simán lenyúltunk egy fotó kedvéért. Mert hát ugye joggal mondják, hogy a szamár az egy csökönyös állat. Pont Thirassiában hordják a turistákat fel a faluba a nem kevés lépcsőn szamárháton. Na el is ment a csoport szépen, csak a 25 csacsiból 4 úgy gondolta, ő aztán nem mászik lépcsőt. A gazdájuk otthagyta őket, egy ideig még ücsörögtek rajtuk a csalódott turisták, aztán feladták. Azt nem tudom, ebben az esetben visszajár-e a pénz vagy sem :-DDDDD De a boszorkány végül annyi szamarat simogathatott, amennyit csak akart:

Görög konyha:
Az valami fantasztikus. Nem volt előtte részünk tapasztalatokban, bár erősen kiábrándítottak, hogy majd meglátjuk, minden étel fokhagymás takonyban fog úszni. Na ez nem így történt szerencsére. Mivel nem voltunk étkezéshez kötve, mindig ott ettünk, ahol megéheztünk. A reggelit megoldottuk a boltból, ebédelni csak nagy ritkán ebédeltünk, valami gyorsat, gyrost vagy szendvicset, azután meg ott vacsoráztunk, ahol épp kedvünk támadt. Az éttermek között hatalmas a különbség, persze csak árban. Az előnytelen fekvésűek jóval olcsóbbak, mint pl. azok amik a parton vannak, kilátással a tengerre. Hát mi ugyan kilátásért nem fizettünk jópár eurot pluszban, az is biztos... Egy vacsora ára 3 személyre, italokkal nagyjából 25€ volt. Tengerparton ugynez 30€ vagy több. Szal azért csak van különbség, az árban, a kaja minőségében semmiképp. Így hát végigettük a görög konyha összes specialitását, plusz tengeri herkenytűket is... Na jó, azt én nem, de a nasságos úr ki nem hagyta volna. Bár a rántott polip azért tényleg túlzás volt, megkóstoltam én is, de az életben ne jusson eszembe sem az íze, sem az állaga... :-DDDDD Most a következő lépés az lesz, hogy meg kell találnom a neten a mussaka receptjét, az nyert a sok specialitásból, a stiffado előtt :-DDDDD

Végezetül:
Mindent egybevetve, egy fantasztikus nyaralás volt ez. Volt minden, amit szerettünk volna: tengerpart & csodás helyek felfedezése is. Egy valami maradt ki a kötelező turistalátványosságokból: a halott falu. Ez egy teljesen elnéptelenedett falu valahol fenn a sziklák között, csak elfelejtettem a nevét, szőkejaz-tuttamén :-DDDDD Utána hiába érdeklődtünk, senki nem tudott útba igazítani, tehát sem a nevét, sem az arrafelé járó buszt nem tudtuk kideríteni. Hát van ez így :-DDDDD Na mindegy, lett sok szép emlékünk anélkül is. Külön érdekesség, hogy alig veszekedtünk, sőőőt volt olyan nap is, méghozzá 2, amikor egyáltalán ne kaptunk hajba a nasságos úrral :-DDDDD Vannak dolgok, amik minden pénzt megérnek, mondom én...

PS:
Szerdán hajnali fél 4-kor keltünk (már az, aki aludt, én nem tudtam), 4-kor indult a buszunk a reptérre. A gépnek háromnegyed 7-kor kellett volna felszállnia, már ha odaért volna... De nem, miért ne lett volna 1,5 órás késése. A santorini nemzetközi reptér pedig borzasztó. Igazából elavult, egyszerűen képtelen kiszolgálni ennyi utast, ami ott van. Hmm. Azzal indult az egész, hogy nem mentek a személyes biztonsági kapuk. Amikor elindultak végre, akkor sem volt benne semmi köszönet. Az indulásra várók termébe tereltek minket, ami igazán kicsi, pont egy gép utasai férnek el benn. De 3 gép indult akkor: a miénk, ami még meg sem érkezett, plusz az athéni és a milánói járat. Emberek lógtak még a plafonról is, komolyan, mint a szardíniák a konzervdobozban, olyan volt az egész. Nos, nagyjából 450 emberre jutott kábé 50 pad, és egy férfi, valamint egy női WC. Na hadd ne írjam le, hogy az milyen állapotban volt jajanyám! Amikor végre megjött a gépünk & felszálltunk, a pilóta közölte: azért késtek, mert a gép nem érkezett meg időben Pozsonyba az előző útjáról. Haha, bele se gondoltam, ha már alapból késtek, akkor mennyi időt fordíthattak az átvizsgálására... Hazafelé az utunk zökkenőmentes volt, leszálltunk még Karpathoson néhány emberért és ennyi. A pozsonyi repteret meg aztán ne is mondjam, 45 percig tartott míg kipakolták abból az egyetlen egy gépből a csomagokat! Addig vártunk szépen. Basszus! Hiába na, itt meg minden a látszatról szól. Hiába a csillivilli vadiújan reptér, ha a kiszolgálás meg nem működik. Megvolt mindjárt az "isten hozott idehaza" szlogen :-DDDDD Végül épségben hazaértünk, csak az apám kapott majdnem tüdőrákot, annyit bagózott odakinn, míg ránk várt. Persze felhívtuk hogy késni fogunk, ráér később jönni, de nem bírt otthon ülni az öreg, mert mi van ha mégsem késünk...

Hát ennyi.
Az biztos, hogy sok szép, egzotikus hely van a Földön, de Santorinire egyik sem hasonlít. Remélem kiderült, miért nem.

kelt: 2008 augusztus