csak egy kis séta

... volt a kutyával meg a boszorkánnyal a mai is, de megérte! Áááááá de szép délután volt! Ezen az útvonalon:

A csütörtöki gombázástól még így is elég jól elmarad, de nem hinném hogy a blöki mozgáshiányos lenne mostanában!
A nasságos úr kitalálta ugyanis, szedjünk gombát. Csütörtökön, mert akkor mindenki tud magának szabit intézni. A baj ott kezdődött, hogy szakadt az eső reggel. Jaj basszus. Agyaltunk mi legyen, menjünk-e vagy mégse, de aztán arra jutottam, hogy ugyan már, mi az nekünk egy kis eső, meg mi a nagy rossebnek ez a sok technikai holmi, hát menjünk! Igaz, kettőre haza kellett érnek, mert szülőire mentem (jajajajaj), de úgy voltam vele, hogy kis gondra jó a kis séta, nagy gondra való a nagy séta, na nem?... :-)
Szóval elindultunk. Amikor kiértünk a faluból, már abbamaradt az eső, az erdő pedig igazán varázslatos volt. Annyi gombát szedtünk hogy alig bírtuk hazacipelni, szóval megérte a sárban csúszkálás... Megfordult ám az agyamban, hogy úgy kéne berobbannom a suliba ahogy épp vagyok: haláli izzadtan, térdig sáros kamásliban, wehehe, de azután lezuhiztam & puccparádéba vágtam magam, merugye a konvenciók... Na mindegy. A lényeg, hogy végigvigyorogtam a szülőit, nem is tartott csak 20 percig összesen, még jó hogy nem halasztottam el a gombázást miatta :-))))))))
Ha már most hétvégén nem kerültünk el sehová, a sok családi izémizé miatt, legalább szétmozgattuk magunkat egy cseppet.

Holnap pedig keresek valahol kincset, ha minden jól alakul.

szőlőhegy

... lett tegnap a Nagy Hideghegyből :-D Na tessék!

Eredetileg ugyanis oda készültünk (már megint, még mindig, nem kívánt törlendő), azután anyámék keresztülhúzták a számításainkat, hogyaszongya szüretelünk inkább.
Lekaptuk délig az olasz rizlinget, azután meg a kék burgundit (művelődtem rettentően borászatból, hihi), ami onnan különbözik egymástól, hogy az egyik fehér szőlő, a másik meg fekete :-DDDDD Szerintem savanyú volt, de apám szerint rendben lesz, mert a rizling cukorfoka 19, az meg állítólag ideális. Mondtam nekem mindegy, mert megfőzöm mézzel forralt bornak, úgy rossz nem lehet. Újból meghallgattam, hogy lehetek ilyen tapló......... Mindegy, mert leszarom! :-DDDDD

A tanulság annyi, hogy a szüretelés teljesen más izomcsoportokat mozgat át, mint pl. a túrázás. Jelenleg ugyanis baromi izomláz van a seggemben, gondolom a sok guggolástól. Legalább ennyi!

PS: Megyünk decemberben Therion koncertre! Óóóóóó!

Sinclair bácsi könyvei

Nem értem, ha valaki ellenállhatatlan késztetést érez, hogy teleírja a netet, akkor mi az anyám tyúkjáért teszi azt olyan stílusban, amitől a hajam hullik csomókban?! Ilyen alany-állítmány-tárgy-határozó-jelző vonalon, amit ötödik általánosban vertek a komcsik a fejünkbe? A lényeg, hogy minden eredetiséget, neadj isten egyéni stílust nélkülözzön... Ehhh. De felcsesztem magam már megint!
Erről most eszembe jutott a Minden lében két kanál egyik része, (amit mostanában nézek, kikapcsolódásképp, marha jó, nagyokat röhögök rajta és hát Roger Moore nem egyszerű pasi volt akkoriban, azt meg kell hagyni), amikor az orosz hercegnőt akarják megmenteni, na és abban volt, hogy Lord Sinclair bácsikája állandóan könyveket írt, és Dany néha felolvas belőlük... :-D
Hát valahogy így.
Találtam ma olyan irományokat, amiket akár a jó öreg Sinclair nagybácsi is írhatott volna! Nevetnék ám, ha vicces lenne, de nem az, hanem nagyon elszomorító!

nem írok semmit

... mert agyilag nem vagyok itt.
Az a baj, hogy ott maradtam valahogyan a napsütötte Görögországban, haza csak testileg jöttem, hogy robotoljak mint a barom, mert ugye megkezdődött a fűtőszezon. Ehhhh. Semmi különösebb hír nincsen. Kínomban imidzset építek, a szokásos Dita von Teese vonalon, aminek eredménye jelenleg egy ballonkabát, meg majd egy retikül is, csak az még nem ért ide.

Viszont az éccakai netes vásárlásoknak egyéb szüleménye is lett! Mondjuk nem pontosan passzol ehhez az elegáns úrinős stílushoz, aminek megalkotásán épp fáradozom, na de muszáj volt megvenni, mert annyira de annyira jellemző, hogy az beszarás! :-DDDDD Ezaze:

Kalymnos

Hááát, nem is tudom hol kezdjem. Az ilyen mesehelyekről - mint Kalymnos -, több kötetes regényt kéne írni, fölöttébb patetikus stílusban, nem pedig blogbejegyzést!... :-D

Miért éppen Kalymnos?
Nos, az úgy volt, hogy valami nagggggyon görög helyet akartunk, és minél jobban múlt az idő, annál jobban akartuk. Kalymnost teljesen véletlenül találtam valami túraoldalon (!). Szerelem volt első látásra! Azután elkezdtem utánaolvasni, és egy idő után egész pontosan tudtam, hogy az ideális nyaralásunk pont ott lenne. Aprócska kis sziget, ami még nem kurvult el a tömegturizmus miatt. Azt írták rengeteg (többé-kevésbé) megbízható helyen, hogy ami ott van, az a mesében sincs - és igazuk volt. Pár bennszülött, pár turista, nyugalom, lazaság, szanaszerte mindenütt kecskék & egyéb állatok, gyönyörű tenger és varázslatos táj, sőt volt olyan hogy valaki odáig merészkedett a jelzők kiosztásában: maga a földi paradicsom...
Végül aztán találtunk egy utazási irodát, amely szervez nyaralást Kalymnosra is, és a nasságos úr ragaszkodott hozzá hogy oda menjünk, hosszú utazás és kacifántos megközelíthetőség ide vagy oda.

 Kalymnos
csak a 90-es évek elejétől lett felkapott üdülőhely, szóval majd 200 év késésben van a többi görög szigethez képest. Azelőtt békés, boldog szivacshalászat folyt itt, ők szállították a világ szivacsainak túlnyomó többségét. Addig-addig halászták a szivacsot a sziget körül, míg egyszer csak túlhalászták, azzal rögtön befuccsolt a helyi biznisz. Igaz, azt állítják hogy a túlhalászásnak nem volt köze a krahhoz, mert valami rejtélyes betegség miatt tűntek el a szivacsok, de ez már a múlt. Szóval a 90-es évek elején belekezdtek a turizmusba, ami elég nehéz volt. Nagyon kicsi, ipari méretekben nem megközelíthető a hely, teljesen Kos árnyékában... De akkor mondhatni csoda történt.

Sziklamászó paradicsom
lett hirtelen, miután egy olasz mászó (a nevét sajnos elfelejtettem) véletlenül elkerült erre a mesehelyre. Felnézett a Massouri fölötti sziklákra, és gondolom könnybe lábadt a szeme, mert ilyet még nem látott!... Állítólag a világ legjobb helye a mászásra, jobb mint a Sziklás-hegység, vagy mint a Dolomitok, vagy tudomisén. A helybeliek ezt nem tudták, mert a sziklákon csak kecskék tartózkodtak addig, meg nőtt nagy bokrokban a vadrozmaring, de nem hinném hogy valami értelmét látták volna a dolognak.
Szóval elkezdtek odajárni a mászók, a helyiek pedig nem rohantak azonnal a környezetvédőkhöz (hehe), hogy jajistenem, odanézzenek mit csinálnak a flúgos külföldiek, letapossák a rozmaringot meg a kiszáradt gazt, elgyúrják a kecskebogyókat, hanem elkezdték a mászók köré építeni a turistabizniszt. Ez helyenként elég komikusra sikerült, de legalább volt min szórakoznunk :-D
Pl. voltunk egy étteremben, ami szépen ki volt dekorálva, úgy görögösen: öreg dagerotípiák, konyhai eszközök a falakon, halászháló, kagylók, ilyesmi, de a dekorációk között volt mászókötél is, karabínerekkel :-D Nem tudom hogy dőlt rá a tulaj, nyilván valaki ott felejtette a cuccot aztán nem jelentkezett érte :-DDDDD Vagy épp egy pub teraszának oszlopára egy rakat mászócipő rászerkesztve... Őrület. A gazdasszonyunk is mondta, hogy mi vagyunk az utolsó csoport ebben a szezonban, de lesznek még majd mászók ősszel. Azért elég érdekes volt, hogy a 70 éves görög néni 30 szavas angoltudásában benne van a climber kifejezés :-D Még egy érdekesség: a olaszok most másodszor rendezik majd a Kalymnos climbing festivalt, ahol maga Simone Moro építi az új utat a nagyérdemű közönségnek. Hát ilyen is van.

Az utazás
pontosan 12 órát tartott, az autó-repcsi-busz-gyorshajó-busz kombinációval. Kimerítő volt a 36 órás nem alvás (mert ugye hajnlaban repültünk, előtte pedig 4 óra autóval Brünnbe) azt meg kell hagyni, azonban a sziget tényleg mindenért kárpótolt! A repcsink pedig Airbus A320 volt, de ennek csak én örültem valószínűleg, mert senki más nem ennyire bogaras :-D Végül délután fél 2 tájban kerültünk ágyba a szálláson, és este hétig sikerült valamennyire kipihenni magunkat, elindulni az első felfedezőútra, szóval nem volt olyan nagy gond.

A szállás
még nem volt kész, mert szokás szerint nem volt benn pótágy a boszorkánynak. Mondta a néni hogy nóóó problém, mindjárt hoz a férje. A néni önmagában is megér egy külön misét, mert olyan igazi görög néni volt, fehér fejkendőben, hímzett köténnyel & túraszandálban. Hihi. Megkérdezte rögtön, hogy du ju szpiksz inglisz, mire mondtam hogy yes, aminek nagyon megörült. Szeretett beszélgetni nagyon. Ahogy megtudta, hogy értek angolul, azonnal nekikezdett, valami görög-angol katyvasz nyelven, amiből csak nagy jóakarattal tudtam elkapni pár angol szót, ezekre udvariasan válaszoltam, gondolom nem pont azt, amit hallani akart. Ilyenkor mindig abbahagyta, gondolkodott, és újrakezdte a szóáradatot :-D Jaj :-D Végül lett pótágy is, mondtam a néninek hogy most esetleg aludnánk, mert elég régóta ébren ébren vagyunk, erre vigyorgott egyet & szép álmokat kívánt.
Maga a szoba jó volt, ragyogó tiszta (mint Görögországban mindig), spártai egyszerűséggel berendezett, de volt minden, még egy bazi nagy ventillátor is a plafonon. Ez nagyon jól jött, mert egy pillanat alatt kivitte a szobából a fülled meleget. Szóval szuper. Pont amire számítottunk.

Massouri
volt a falu, ahol laktunk. A sziget egyetlen turistaparadicsoma, ha lehet így nevezni. Minden esetre több boltocska, taverna és kiadó szoba volt itt, mint máshol a szigeten összesen - ezzel ki is merül a turistaparadicsom fogalma. Volt egy hotel is, tele angolokkal, és talán ennyi. Szép hosszú rendezett homokos strandja volt, egy fő utcája lenn a parton, és volt még egy utca odafönn a falu fölött is. Teljesen egybeépült a Myrties nevezetű faluval. A szoba hatalmas teraszáról pedig lenyűgöző kilátás a szomszédos Telendosra... Érkezéskor félálomban csak egy pillantást vetettünk oda, konstatáltuk hogy jaj de szép, de azután a maradék 10 napban nem tudtunk betelni a látvánnyal.

 

A turisták
nem mondhatni, hogy nagy számban látogatnák Kalymnost, de aki odamegy, szerintem egész pontosan tudja, mit is keres valójában. A külföldiek nagyjából egynegyede (vagy egyötöde) volt mászó, ahogy azt tippeltük. Ők összekombinálták a családi nyaralást a kedvenc sportjukkal, főleg akkor, ha az asszony nem mászott. Szóval a család egyik fele sütkérezett a tengerparton, puha fekete homokban, fürdött a kristálytiszta vízben, a másik fele pedig egész délelőtt lógott a kötélen :-) A délután nem okés az ilyenfajta sporttevékenységekre, mert a sziklák nyugatra néznek, szóval csak kora délutánig vannak árnyékban. Reggelente elég nagy volt a forgalom: minden 5 robogóból 4-en mászók voltak, őket ki lehetett szúrni messziről: Petzl sisak volt a fejükön (hihi) és kötél a nyakukban :-D
A maradék turista pedig erősen agyonstresszelt, emberiszonyban szenvedő, nagyjából középkorú fazon lehetett, aki teljes csendet & nyugalmat akart maga körül a szabi alatt. Komolyan mondom, én még ennyi embert nem láttam a napozóágyon olvasni, mint amennyit itt. Az is igaz, hogy sehol máshol nem láttam még pl. étteremben, vagy kiadó szállások reklámján olyan kiírást, hogy free library aviable. Szóval őrület.

Pothia
a főváros (nevezzük így szépen, városnak, pedig csak egy nagyobb falu), volt az egyetlen, ami kicsit csalódást okozott. Három másik görög helyhez tudtunk viszonyítani: Santorinihez, Rodoszhoz és Korfuhoz. Santorini fővárosa Fira, ahol eltöltöttünk egy egész napot csak úgy, az utcákon csatangolva, mert volt mit nézni. Rodos cityben egy egész hetet elvoltunk, azzal együtt, hogy minden nap mást néztünk meg. Kerkyrában, Korfun két napot bolyongtunk, de nagyjából a felét meg se bírtuk nézni, pl. az Új Erőd, úgy ahogy volt kimaradt, mert nem fért bele a programba. Kerkyra abszolút csodálatos város, ódon & varázslatos hangulatú, na Pothia nem ilyen. Pár girbebegurba utca, kis kikötő, hatalmas autóforgalom. Egyetlen látnivaló az Agios Savvas kolostor, amit szinte lehetetlenség megközelíteni, ahogy az kiderült.

Agios Savvas
egy hatalmas, mesésen felújított kolostor Pothia fölött a sziklákon, jó távol mindentől, a nagyközönség számára is nyitva. Nem tudtam idehaza az interneten kinyomozni, hogy lehet odajutni, gondoltam nem baj, majd csak találunk valami odavezető utat ha ott leszünk. Nos nem. Ácsorogtunk elég bambán a kikötőben, hogy akkor most hogyan merre, de nem volt semmi ötletünk. Nem láttunk se utat, se ösvényt - egyszerűen semmit. Megállt a tudományunk. Hát mondom ilyen nincsen. Kis ténfergés után találtunk egy turist office-t, hát basszus akkor megkérdezem :-) A pasas igazán kedves volt. A kezembe nyomott egy buszmenetrendet, hogy a Vlyhadiába tartó busszal kell odajutni, de szólni kell majd a sofőrnek, hogy a kolostornál álljon meg. Okés. De hogy siessünk, mert Vlyhadiába csak napjában háromszor megy busz, és a déli járat most indul 5 perc múlva: arra van a buszmegálló, ha szaladunk, elérjük. Visszafele pedig jöhetünk gyalog, vagy stoppoljuk le a buszt az út szélén, ha éppen arra jönne :-D Mondtam oké, eukarisztó, azzal rohantunk a buszra. Rajtunk kívül csak 1 utas tartott Vlyhadiába, és nem szállt ki a kolostornál... Viszont megérte a kérdezősködés, mert a kolostor tényleg káprázatos.
A menetrend szerint jött visszafelé is busz, szóval úgy döntöttünk nem gyalogolunk, pedig egyáltalán nincs messze ha már megtudtuk merre vezet az autóút. Kiálltunk a buszmegállóba, iszogattunk, nevetgéltünk, egyszer csak megállt egy pici autó, nem is emlékszem milyen márka, talán régebbi Opel Corsa lehetett. Kiszólt belőle egy idősebb hölgy: Pothia? Mondjuk igen, Pothiába megyünk. Hogy akkor szálljunk be, levisz :-D És úgy is volt. Azon nyerítettünk kábé 2 napig, hogy nem is stoppoltunk, mégis kaptunk stoppot. Nagyon aranyos volt, mint mindenki, akivel ezzel a szigeten a 10 nap alatt összefutottunk.
Mindehhez még azt is hozzátenném, hogy az unszimpatikus idegenvezető csajszi azt állította, hogy a kolostorhoz nem lehet maszek módon eljutni, be kell fizetni egy 20 eurós szigetnéző kirándulásra (gyereknek féláron) aztán csak úgy lehet megnézni. Jajajajaj. Hallottunk mi már ilyeneket nem egyszer, szal nem dőlünk be a rossz dumának. Mindent összevetve, 11 euróba került hármunknak a kirándulás: 4x2 euró a busz Massouriból Pothiába és vissza (gyerek ingyen), és 2x1,5 euró az Agios Savvasig, lefele elvitt a kedves asszonyka. A 11 euró pedig nem 50 euró, hát nem igaz??

Telendos
álmaim lakatlan szigete; minden esetre erősen hasonlít ahhoz a helyhez, amiről rossz perceimben ábrándozni szoktam. Pontosan szemben van Massourival. Valamikor Kalymnos része volt, csak egy nagy földrengés leszakította  időszámításunk szerint 500 valahányban. A legutolsó népszámlálási adatok szerint 52 lakosa van - de azóta se népesedett drasztikusan túl :-)) Ilyen hely nincs még egy a földkerekségen, az tuti!
Először is, a nagyjából 50 lakosra jut egy egész pofás kis sziget, kikötő a halászbárkáknak, 4 strand, rengeteg kecske, néhány szamár, kutya és jó sok macska. A kutyák, kecskék és macskák szabadon kóborolnak, mert úgysem tudnak elszökni sehová. A szamár egy kerítés mögött tartózkodott, de nem esküdnék meg rá, hogy a kerítésnek volt hátsó része is... A helybéliek kinn ücsörögnek a ház előtt, a pálmafák árnyékában, beszélgetnek, a nők horgolnak, a férfiak halászhálót javítanak, közben frappét isznak, és minden arra járót jól megnéznek, plusz előre köszönnek az idegeneknek. Óóóóóó. Árulnak is ezt-azt, kagylóhéjat, horgolt terítőt, házilag főzött szappant, ilyesmit, na de úgy, hogy mindenre rá van írva az ára, és egy kis tálka van az asztalon, meg egy kis cédula, hogy a pénzt tegyék a tálkába. És basszus, ott a cucc is, a pénz is az asztalon, mégsem viszi el senki. Akkor sem, ha történetesen senki nem ücsörög a környéken, aki épp rálátna. A bolt szieszta miatt zárva volt, méghozzá nem lakattal, hanem az ajtó szépen bedrótozva, nyilván azért, hogy egy illetéktelen kecske vagy kutya be ne tévelyedjen. Tejóisten. Oda jártunk a legszívesebben, mert akármelyik strandra is mentünk, ember nem volt egy szál se :-DDDDD Volt olyan is, hogy egész késő délutánig totál egyedül voltunk a 200 méteres napozóágyas homokos szakaszon! Szóval őrület. Hajó jár minden fél órában, amire tábla is figyelmeztet.
Nos ilyen az, ha valahol teljesen megáll az idő. Fél óra ide vagy oda, az egyáltalán nem számít! Fantasztikus hely, ahol bármikor szívesen laknék!

 

Kos town
Az idegenvezető azt állította, hogy nem csak az Agios Savvashoz, de Kosra sem tudunk csak úgy pikk-pakk eljutni, ami kicsit fura volt nekünk.
Azt már régen tudtam, hogy Kosra elmegyünk akárhogy is lesz, mert Hippokratész fáját mindenképp meg akarom nézni. És egyébként is, miféle görög nyaralás az, ha nem látunk egyetlen romot se? :-) Itthon felkészültem alaposan, kinyomtattam a kosi buszmentrendet, a hajómentrendet, mindent. Mert Kos town a sziget túlsó végén fekszik, oda nem jár hajó egyenesen Pothiából. A kalymnosi hajók Mastichariba mennek, ami a legközelebbi kikötő földrajzilag, onnan kell átbuszozni Kos townba. Számítgattunk, kalkuláltunk, de sehogy se akart összeállni a terv. Vagy a buszcsatlakozásokat késtük el, vagy túl hamar kellett volna visszaindulni, akkor meg nem láttunk volna szinte semmit Koson. Már épp kezdtem magamba zuhanni, hogy a kiruccanásnak lőttek, amikor valami felderengett. Olvastam neten még idehaza, hogy kétféle hajó közlekedik Kos és Kalymnos között. Nekem csak a gyorshajók menetrendje volt meg... Ehh.
Megfogadtam, hogy nem netezek míg elleszünk, főleg nem mobilról, de akkor tényleg muszáj volt megkeresnem a másik menetrendet is. Végül megtaláltam, valamelyik sziklamászó oldalon - hiába na, a mászók tényleg alapos emberek!... :-DDDDD Szóval van a kis gyorshajó meg a bazi nagy komphajó is. Ha a 6 órai komppal jövünk vissza, akkor simán meg tudjuk járni Kos townt egy nap alatt: erre jutottam. A 6 órai kompnak teoretikus el kellett érni a 7 órai buszunkat vissza a faluba, ha pedig nem, akkor az utolsó busszal, a fél 10-essel is visszamehetünk éppen, legfeljebb kolbászolunk addig a kikötőben... Így aztán megvolt a terv, hát másnap reggel kilőttünk romokat nézni.
Minden ment flottul, ahogy annak mennie kellett.
Koson teljesen más az élet, mint Kalymnoson. Először is: csurig van turistákkal. A parton all-inclusive hotelek szépen sorjában, mindentől távol, hiszen az ott lakó valószínűleg egyszer se dugja ki az orrát a hotelből, nehogy magának kelljen 2 deci kólát megvennie, ha már odabenn úgyis kifizette... Ehh. Nem tetszett Kos, míg átértünk Kos townba.
Maga a város azonban olyan, amit szeretünk (és amilyen nem Pothia). Tele ókori romokkal; görögökkel és rómaiakkal is. Megnéztük az Agórát, ami egy ókori vásárközpont volt az i.e. negyedik században, azután Hippokratész 2400 éves platánfáját. A legenda szerint ez alatt a fa alatt esküdtek az egykori orvosok. Abban a kutatók is egyet értenek, hogy valószínűleg a fa már ott állt Hippokratész korában is; na de nem ilyen bazi nagy volt, hanem egy kis csenevész fácska lehetett... Komolyan meghatódtunk, amikor megláttuk ezt a vénséges vén fát. Emberi aggyal feldolgozhatatlan, mi mindent láthatott már, és hogy ennyi év után is kiváló egészségnek örvend... Őrület. Ezután elindultunk Aszklépionba, ami Hippokratész kórháza volt eredetileg, és valahol a városon kívül található.
Konkrétan tudtam, hogyan kell odajutni: a kikötőből kisvonattal. Haha. A kikötő megvolt, kisvonatot is találtunk, de a jegyárus lány közbelépett: ez a piros színű vonat, nekünk a kék színűvel kell Aszklépionba menni. Mondjuk okés, de honnan? Hogy a buszmegállótól. Ekkor visszamentünk a buszpályaudvarra, ahonnan visszaküldtek a kikötőbe azzal, hogy onnan megy a vonat, nem innen. A kosi kikötő akkora, hogy nincs se eleje se vége, szóval nem találtuk meg az indulási helyét a kis kék vonatnak, akármennyit is kerestük és akármennyit kérdezősködtünk. Magát a vonatot viszont láttuk elmenni, tehát létezik. Hát így nem jutottunk el az ókori kórházba. Na mindegy. Helyette elmentünk a másik ókori romhalmazt, a Casa Romanát megnézni. Ezt az arénát, meg a mellette álló palotákat a római megszállás alatt építették. Szuper volt ott bolyongani, tetszett nagyon.
Még mindig maradt időnk, hogy Aszklépion ugrott, akkor menjünk a várba, amit kedvenc rodoszi máltai lovagjaim építettek. Nomármost, akkora marha nagy vár, de nincs ám tele bejáratokkal :-D Mindössze egyetlen bejárata van, a Hippokratész fa felőli. Ezt mi nem tudtuk, hát körbekerültük az egészet, míg végre megtaláltuk: bezárva. Ugyanis szombaton csak délután 3-ig van nyitva! Vasárnap meg egyáltalán nincs. A vasárnappal tisztában voltunk, olvastam neten, na de ez a szombati nyitvatartás eléggé meglepetésszerűen ért!... Így aztán az őskórház után a johannita várról is lemaradtunk. Ez utóbbit nem sajnálom annyira, Rodoszon valahogy negatív konstellációba kerültem a lovagokkal. Hihi.

Ami még kimaradt
és eléggé sajnáljuk, az pl. a chorai johannita vár romjai (a lovagjaim alkotása, ki másé), meg a fantasztikus túraösvények. Basszus nem vittünk bakancsot, mert azt gondoltuk hogy hát mászni nem fogunk, akkor meg minek, na de tele a sziget mindenféle túrautakkal. A leghíresebb a Pothiából Vathiba vezető ún. Olasz út, ami 4 kilométeres csak, viszont szintben meg majdnem 900 méter :-D Azt nem hiszem hogy bírtuk volna ebben a kellemes melegben, és logisztikailag is csak nehezen lett volna megoldható, viszont Telendost körbekalandozhattuk volna ha van normális cipőnk :-/ Sőt a sziget legnagyobb nevezetességéhez, a Gotta Grandehez is felmászhattunk volna, szintén megtaláltuk az odavezető ösvényt, és hajnalban igen kellemes a klíma egy kis kiránduláshoz!... Na mindegy.
A Gotta Grande egyébként az elsőszámú mászószektor, amiről azt írja az egyik útikalauz (amibe beleolvastam az egyik boltban, mert nem vettem meg :-D) hogy ha a megalkotói minden itt készült és neten publikált fotóért 1 eurót kaptak volna, már réges-régen milliomosok lennének! :-D
Már lentről is impozánz látvány ez a hatalmas barlang, gondolom föntről még csodásabb. Ide mindenképpen el kellett volna mennünk, na de szandálban nekivágni a szikláknak a sok szúrós izémizé között felér egy öngyilkossággal szerintem.

Végezetül
Kalymnos itt marad örökre a szívünkben. Sok gyönyörű helyen voltunk már, de egyik se volt ennyire imádnivaló mint ez a szigetecske, a rajta élő überlaza lakosokkal együtt. Ma a nasságos úr azzal jött haza melóból: ugye jövőre visszamegyünk? Mondd hogy igen! Szerintem előre tudta a választ...

Utószó:
Ma délután megjöttem a nagybevásárlással, mert eléggé ki voltak fogyva az itthoni készletek. Lepakolom az ezer éves bevásárlószatyrot a konyhában.......... Nézem........ Nézem......... Aztán rohanok a boszorkányhoz, hogy gyere azonnal, ezt muszáj látnod! De mit, anya? Hát nézd a táskát! Mit nézzek rajta? Mindig ez a táskánk volt, nem? De igen, hanem a képet nézd rajta!
Soha ki nem találná a kedves oldasó, mi van a bevásárlószatyromon: Telendos látképe! Áááááááááá ilyen nincs!!!