2013. április 29., hétfő

nincs itt semmi látnivaló!


De nincs ám! Ááááááá, de nagyon tudok! :-D
Szóval elmentem mégiscsak szülőire. Igaz nem szadomazo bőrcuccokban, mert milyen az már, hanem felöltöztem tök konszolidáltan. Piros cigarettanadrágba, meg mindenfajta dekoltázst mellőző szűk fekete fölsőbe. Haha. Igaz, a szűk fölső alá került még egy fűző is, mert az mekkora buli, hogy csak tüdőből tudok lélelegezni, gyomron át nem, hát pihegtem rendesen, mint a régi könyvekben a grófkisasszonyok, cserébe olyan egyenes derákkal ültem a széken, mint aki minimum karót nyelt... Megérte a fűzőt bevállalni, a látvány hihetetlen volt, az tuti. Főleg mert megtoldottam a kis törpe méretemet még egy 10 centis cipősarokkal, hát ahogy számolom, a végeredmény 186 centi lehetett :-DDDDD No, ammá pedig nem elhanyagolható.
Pluszban jött hozzá a smink, ami tényleg elegáns & tényleg konszolidált, hiszen legújabb példaképem, Dita von Teese inspirált, ahogy a hajviseletben is... Őrület!


A folyosó feléről köszönt előre a tornatanár, hogy kezit csókolom, és elég muris volt ahogy bámult, mert alapból is egy fejjel alacsonyabb nálam, hát most épp két fejjel volt alacsonyabb. :-DDDDD 
Remélhetőleg az anyukák is elég kellemetlenül érezték magukat a jelenlétemben, bízom benne! Szal ez van. Eszembe jutottak ám a Route 66 szavai, hogyaszongya te vagy a legnagyobb nő akit ismerek - és nem csak alkatilag. Ezt elhiheted!
Nos akkor elhiszem! Wazzeeeee :-DDDDDD


szegény én!

Megyek szülőire basszus. Már tegnap óta egy ideg vagyok miatta, alkudoztam a boszorkánnyal hogy hadd ne kelljen, de ő ragaszkodott hozzá... Áááááááá!
Legalább kiraktam a FB-ra a kedvenc képemet. Miheztartás végett. Magamról :-DDDDD Örüljön csak nekem a sok tanító néni!
Igaz, a nászutunkon készült a kép, Hollandiában, 97-ben (assetegnapvóóóót) de nincs ráírva a dátum :-DDDDD Akár tegnap is készülhetett volna. Hehe.

PS: Az lenne az igazán buli, ha pont így nyakörvben mennék (ez a képen már nincs meg, de van másik!) meg nittes csuklószorítóban, bőrgatyában, vasorrú bakanccsal, ahogy illik, és van egy tökjó pókháló mintázatú átlátszó fölsőm is... Wehehehe :-D Kár hogy ennyire kispolgár vagyok, aztán koncerten & hétvégi kocsmázáson kívül máshol nem merem bevállalni... Bezzeg a régi időkben még melóba is így jártam :-D Megöregedtem, na!...

2013. április 26., péntek

extrém sport

Hát basszus. Voltam tegnap Bp.-n, mert muszáj volt. Ha nem muszáj, ugyan nem megyek oda, a világ minden kincséért sem, mert ettől borzalmasabb várost nem ismerek! :-D Na mindegy, így jártam.
Viszont ami igazán elképesztő, legalábbis számomra, ecceri parasztgyereknek: mi a jó abban, ha valaki biciklizik a totál fullra beállt Nagykörúton??? Édesjóistenem! Mert a közlekedés módja nem változott a fővárosban, az egész belváros egy hatalmas dugó volt tegnap délután, na ehhez még hozzájöttek a kamikaze-biciklisták is.
Én úgy tartom, hogy a drótszamár tényleg jó dolog, például itt a faluban, vagy kihalt utakon, ahol napjában kétszer megy egy ótó, plusz kellemes tájakon, BICIKLISTÚTON is fasza ügy, na de hogy mi az élvezet a Teréz körúton, amikor még a villamosok is leállnak, wehehe, mert a mentő a villamossíneken közlekedik?... És mindezt úgy, hogy az én szememet még a klimatizált Kókuszban is csípte a szmog... Hát hiába na. Nem szokta a paraszt a szántást koszos levegőt.
Ezekkel a biciklistákkal meg úgy voltam, hogy ha elütöm valamelyiket, ami igen könnyen előfordulhatott volna, de nem hal meg véletlenül, akkor kiszállok az ótóból & saját kezűleg fojtom meg. Komolyan. Basszus elütöm a szerencsétlen hülyét, mert ő elfél ott, ahol az autók tükrei is összeérnek, mert lehúzódni ugye nincs hová, és még nekem lesz belőle problémám, mehetek börtönbe vagy ilyenek. Akkor inkább megfojtom, legyen benne egy kis élvezet is... :-D Ehhhhh.
Amúgy meg a belvárosban bicajozás nem extrém sport. Bezzeg a síelés az igen, ahogy a trekking is. Ugyan mivel veszélyesebb az, ha kimegyek mászkálni egyet az erdőbe, mint ez?... Nonszensz a világ.

Na hazafele eldöntöttem, hogy elég ebből, eljövök Dobogókő fele, az lesz a legjobb. Persze, hiába tettem indexet jóval a Nyugati tér előtt, hogy esetleg a Váci útra valahogyan lefordulhassak, és ne a Margit hídon kelljen szopnom, hanem a Megyeri hídon átkelhessek nyugalomban - hát nem. Nagy hiba volt a Kókuszon a szlovák rendszám. Még véletlenül se engedtek be, na nem ám! Persze Trianon miatt naponta sírni lehet, de átengedni a jobb sávba - na azt nem lehet. Hogy ott rohadjon meg a tót ahol van! Mondtam már sokszor, hogy a magyartól undokabb nép nincsen!!!!!!!

Szóval akkor lett az ügyből Margit híd, na jól van, beállva az is mint a barom mert hát művészet volt az Árpád fejedelem útra lefordulni... Itt mondtam hogy okés, akkor megyek Dorognak ha már itt vagyok, hát ez is hiba volt :-D Hatalmas hiba! :-D A Bécsi út is komplett be volt állva, egészen Solymárig, olyan szinten, hogy 1 óra 10 perc alatt értünk a solymári Auchanhoz. Ez a bozalmasan sok 55 km-t hazáig pedig egész pontosan 2 óra 5 perc alatt teljesíettem a Dohány utcából a ház elé...
Elszomorító állapot. Van mire büszkének lenniük az ott élőknek!

2013. április 24., szerda

amikor a fagyi visszanyal

Mert mindig visszanyal, akárhogy is nézem a dógot! Így jártam! :-o
Lelkendeztem a múltkor a szuper rádió miatt, amit melóban hallgatunk. Na, mi történt?! Le se merem írni.

Aszongya a vérszopó denevér, hogy ő akarja hallgatni a Klassz FM (nemtomhogyírják, de késztetésem sincs hogy utána nézzek, bocs) reggeli műsorát, merazmilyemmarhajó. Nem tudom kideríteni, hogy talált ilyen baromságra, tuti olvashatta a Kiskegyedben vagy tudomisén miket olvas ez a szerencsétlen nőszemély. Óóó te szépszemű szűzmária, hogy kinek ártottam!!!
Szal mostanában kultúrzene helyett ez az irritáló ripacskodás megy!... Megalapozza a reggeli gyilkos hangulatomat, de most komolyan. Többször is lázadoztam, de a kollégák - ezek a drágák - aszonták hagyjam a bánatba, hadd hallgassa!...
Szal le kell minden nap nyelnem a békát, mindjárt éhgyomorra, a kávé mellé. Jajajajajaj.

Na de aztán vége a műsornak, jön a vérbosszúúúúúú! Hehe! Mert van ám nekem 32 gigás okostelefonom, na telepumpáltam jobbnál-jobb zenékkel, sőt odáig mentem hogy kölcsönkértem a raktáros gyerek hangfalait! :-D Szal 10:01-kor rákötöm a telefont a hangfalakra, aztán ami a csövön kifér! Nem szórakozunk itt a továbbiakban semmiféle rádiókkal, de nem ám! :-DDDDDD
Volt már trash metal nap (Sepultura összes művei), nu metal nap (Fear Factory összes, mert nincs kedvem válogatni, belenyomom a mappát a telóba, aztán csáááá), heavy metal nap (Iron Maiden összes), holnap nem vagyok melóban de pénteken punk nap lesz (Dead Kennedys & Exploited), már tudom előre :-DDDDD És ha még nem elég, akkor lesz folk metal nap is, mittudomén, a Korpiklaani régi cuccai elég hallgathatóak, és indusztriális metal nap is lesz, wehehe, pl. egy kis Laibach nem árthat meg senkinek, még a vérszopó denevérnek se! :-DDDDD Raktáros gyerek mondta, hogy némi HC-vel és egy telefonnal hozzá tud járulni a játékomhoz, szal valószínűleg több HC napot is megejtünk a közeljövőben. Mondtam neki hogy RATM-al kezdhetnénk... :-DDDDD
A qwaannyát a denevérnek!!!!!!!!!!!!!

PS: Dope nap is lesz... :-D Nyugodtan hallgathat Dope-ot, olyan hügye hogy nem tud angolul, ergo azt se érti hogy neki szól a nóta... :-DDDDD
Mondtam én már többször is, hogy nem kell piszkálni az alvó kecskebakot, mert netalántán felébred!



2013. április 22., hétfő

nem itt

Életem legistenibb arab kajáját főztem meg ma hirtelen, bambuszos csirkemellel, arab kenyérrel, és akkora olivákkal, mint az öklöm. Meg még lilahagymával. Agyonfűszerezve, isteni pikánsan........... Hát nagyon tudok, ha akarok!

Nosztalgiáztam... Komolyan. Amikor az öreg néni sütötte nekünk a kenyeret... Ült a forró vas mellett, mi meg mellette a szőnyegen, folyott a nyáluk, de komolyan. Énekelgetett valami összetett dalocskát közben... Mi ittuk a kávét, szegfűszeg volt benne vagy valami hasonló, isteni finom volt... Aztán megkente azt a forró kenyeret valami kecsketúrószerűséggel, megszórta metélőhagymával, mi meg tömtük a fejünket... A néni meg csak vigyorgott, bólogatott & sütötte a következőt... Ááááááááááá... Azután még több kávét ittunk ott szőnyegen kiterülve, elszívtunk két vizipipát, és valami hihetetlenül szép volt minden... Ketyegett valami andalító arab zene is, és azok az illatok... Ááááááááááá most a legszívesebben ott lennék, nem itt!!!!!!!!!




2013. április 21., vasárnap

már megint fogadkozom, ááá!

Uhhhh... Ezzel megkezdtük az idei túraszezont :-) Jó későn, de hát izé. Jobb későn mint soha :-D
Képek is vannak. Pl. egy lelket melengető az Ipolypartról:


Meg egy hullafehér, izomtalan a csúcskereszt előtt. Ajajajaj. Muszáj lesz rágyúrni a tegnap emlegetett edzésre, höhö, sőt egy kis szolárium se ártana, ahogy így elnézem a dógokat... 
Na mindegy, mindenki jó valamire, ha mást nem elrettentő példának! :-DDDDD




2013. április 20., szombat

azért csak no

Megvagyok még :-D (mert ugye csalánba nem üt a ménkű, pont ahogy a rossz pénz se vész el... höhö)
Melóban beindult az öntözőszezon, érzem ám a térdeimben, meg az idegrendszeremen is. Na nem baj, valamiből élni kell! :-DDDD

Amúgy megint eláztam, a változatosság kedvéért, most épp fagyizás közben. De a francba mán, miért mindig akkor kell esnie az esőnek ha kitolom a képem melóból, ill. otthonról??? Holnapra tervezünk valami laza túrát, szerintem ide a Börzsönybe, mert hát semmiféle előkészületek nem történtek ezügyben idáig :-D Nagyon laza vagyok mostanában, na.
A lazasághoz nyilván hozzátesz a Tom Ford is egy jó nagy lapáttal, mert megjött a drága (télleg drága, szarrágás el ne hagyj! :-p) ami miatt minden áldott reggel puccparádéba vágom magam, belőtt frizura & szép smink vonalon. Ettől aztán megnőtt a napi hódolók száma,  lassan túllépem a fénykoromat idéző maximumot is. Igaz, semmi értelmes hódoló nem bukkant elő a nagy semmiből, de a nasságos úr azt mondta, hogy szerinte kimondottan veszélyes vagyok mostanában... :-D A nasságos úrban tombolnak a tavaszi hormonok, hát nem alapozok az állításaira, ezt csak halkan teszem így hozzá :-DDDDD

Szóval ez van. Nem sok semmi. Továbbra is járok futni - szigorúan teoretikusan, mert gyakorlatilag mindig oda lyukadok ki, hogy fáj a lábam a sok talpon állástól, majd holnap... Na de ami késik nem múlik! :-))




PS: Nem csak teoretikusan futok, hanem teoretikusan súlyzózok is! Ez mán a vég kezdete! :-D Az ötlet onnan jött, hogy volt 1 percem ábrándozni (mert mindig mindennek az az oka, hogy nagyon ráér az ember) aztán megfordult a fejemben, hogy milyen fasza lenne a Maiden koncerten olyan izmosnak lenni, mint 5 évvel ezelőtt voltam... Később, amikor megint volt 5 percem, arra a következtetésre jutottam, hogy ezek az izmok megvannak valahol, wazze, csak jelenleg nem látni őket :-DDDDD Szal elő kéne varázsolni valahogyan, ami bizony csak súlyzókkal lehetséges. A gond az, hogy nem csak az izmaim porosak, hanem a súlyzók is csupa pókszarok ott a szekrény alján - tudom mert megnéztem őket tisztes távolságból :-DDDDD Ááááááwazze. Erőt kell vennem magamon, mert így biza nem jutok egyről a kettőre. Én minderre alig 2 hónapom van. Hát majd meglátjuk, egyenlőre 50% esélyt látok a sikerre :-D

2013. április 16., kedd

heaven can wait :-)))))


"can't understand what is happening to me
this isn't real, this is only a dream
but i never have felt
no i never have felt this way before"

2013. április 13., szombat

bolond április

Hát az.
Tegnap eláztam mint a nyúl, míg megsétáltattam a blökit a gáton. Nem ügy, mert ugye felkészültem a tavaszi szezonra, kimostam a kabátokat, aztán meg egy fél flakon Nikwaxot rájuk fújattam, amitől több napig büdös ecetszagúak voltak, na de nem áznak át... :-D
Na tegnap hazaértem, seggtől lefelé csuromvizesen, mert ott nem volt se softshell, se Nikwax, ami védene az elemektől, hát így jártam. Mára precízen megszáradt a kabátom, vállfán, szellős helyen, ahogy az írva vagyon a nagykönyvekben, hát akkor mehettem is a kettes holtághoz kutyástul. Ez már egy szép nagy séta, majdnem három óra gyalog, jó tempóban. Szuper ügy volt, üvöltött az agyamba a Maiden, mert úgy döntöttem, hogy madárcsicsergés helyett most azt hallgatok.
Azután hazafelé meg elkapott egy akkora zuhé, mint már régen nem. A tegnapi csak egy kis csepergés volt emellett! Eláztam mint a kutya, a kutya meg elázott mint a gazdi, vagy hogy is van ez... A kabát állta a megpróbáltatásokat, bár a cipőmből úgy kellett kiönteni a vizet a bejárati ajtó elé, a nadrág zoknistul meg mindjárt parkolt be a fürdőkádba (sőt azóta is ott parkol, mert nem volt aki kiterítse valahová, jajistenem.) A kabát újból a vállfán szárad, a meleg kazánházban, ahol kinyitottam az ablakot a jó szellőzés érdekében, hihi, míg a nasságos úr arra nem megy & el nem kezd cirkuszolni, hogy miért megy a kazán ha nyitva az ablak?!
Ha így folytatom, a végén már rendes fóbiám lesz ha ki kell lépnem a házból! Vagy ha be kell lépnem a házba :-DDDDD Tökmindegy.

Amúgy meg marha optimistán elpakoltam a sícuccokat is. Végleg. Remélem nem hamarkodtam el a dógot!


2013. április 10., szerda

a világ legérdekesebb embere

Nos, ezt az elnevezést nem én találtam ki, meg nem is a végtelenségig elfogult rajongók, mert igen sok helyen olvastam különböző összefüggések kapcsán, és hát azt kell mondanom: valószínűleg nem túlzó ez a titulus. Mindjárt megpróbálok rávilágítani, miért nem.

Bruce Dickinsonról lesz most szó, akiről - bevallom őszintén -, elég keveset tudtam ezidáig. Okés, az Iron Maiden megvolt, meg a pilóta is megvolt, sőt az is hogy fene jól néz ki még mindig, sokkalta jobban mint fiatal korában. Na de a többi az nem volt meg, míg el nem kezdtem keresni szanaszerte a neten, aztán ültem itt a gép előtt tátott szájjal, hogy hát izééé. Ilyen pedig nincsen!...

Szóval van ez a pasas és csinál egy csomó dolgot folyamatosan, egymástól teljesen függetlenül. Azt a mai napig nem értem, hogyan tudja mindezt összehangolni, eddig rendben, nem kell nekem mindent érteni.
Az én világomban elég jól elfér a történészi diploma meg a rocksztárság, vagyis inkább legendaság, hiszen miért ne lehetne egy történészből rocksztár? :-D Simán lehet. De hogy ez a rocksztár nem él rocksztár életet, azon már kezdtem kibukni. Hogymertizééé, drog- és dohányzásellenes aktivista, inni csak alkalomszerűen iszik, azt is mértékkel, de inkább nem iszik. Vizet azt igen, nagyon sokat, mert hogy ezzel tartja rendben magát. Koncertre sem üveg whiskyt kér a hangfalak alá, hanem termoszban kávét. Óóóó.

Ez a dohányzásos dolog amúgy egy komoly bogara, nem lehet rágyújtani még a közelében sem, mert azonnal kibassza a dilit. Olvastam egy koncertbeszámolót valamelyik angol blogon (belinkeléstől & pontos idézéséktől eltekintek, mert nem ez a dolog lényege; egy kis kereséssel bárki megtalálhatja ha akarja) aztán ott írja le a szerző Bruce egy elég félresikerült szólókoncerjét.
Ez a koncert úgy kezdődött, hogy az egyik securitys rágyújtott a színpad alatt, amin Bruce kibukott, odament neki szólni hogy nem szabad. A securitys válaszolt valami flegmát, cigizett tovább, erre Bruce hozott egy flakon vizet, aztán a színpadról jól nyakon öntötte :-D Az esetet csak a színpad előtt állók látták. Na ekkor a securytis brigád besértődött & elhúzott a francba. Elkezdődött a koncert, meg a balhé, mert a közönség rájött, hogy szabad a pálya, nem védik a színpadot, ergo fel lehet oda mászni... :-D Bruce állítólag marha ideges volt, szólt a stábnak, előjöttek & nekiálltak őrizni de nem sok sikerrel. Közben ment a koncert, nyomta profin, amennyire lehetett, jó szokásához híven ugrált akkorákat mint egy kenguru, de egy eltúlzott mozdulatnál véletlenül szájba rúgott egy csajt... Ehh. Csupa vér lett minden, két szám között odament a csajhoz, nyilván elnézést kérni, ölelgette meg minden... A szerző szerint nem volt rossz koncert, de csak azért nem mert ennyire profi & ennyire erőt bír venni magán :-D Aranyos történet, nekem tetszett nagyon.

Eddig még emészthető valahogy a dolog, hogy valaki ekkora sztár létére nem bulizik, nem piál, nem drogozik, na de az már tényleg tiszteletet érdemlő, hogy nem is csajozik. Egyáltalán. Hát ehhez szerintem már komoly lelkierő kell, hogy ne válogassa ki a legmegfelelőbbeket a mindenre elszánt női rajongótáborból... :-) Főleg úgy, hogy nyilván tudja magáról, hogy milyen jól néz ki, az utcán se kéne sokáig fűznie egy átlag nőt, na de így?... Ellenben 23 éve boldogan él a feleségével & nevelik a három gyereküket, mert hát mindhárom gyerek születésénél ott volt, amire nagyon büszke. Ennél a pontnál már kezdtem azt gondolni, hogy ilyen nincs!

Az szintén belefér a képbe, hogy kezdetben sporttal vezette le a feszültséget - egy csomó más ember is ezt csinálja. A sport pedig a kardvívás, amit történész hallgató korában kezdett el, aztán nem hagyta abba. Így okés. De az már megint csak kibuktató, hogy a hobbiból vívással bekerült az angol válogatottba, sőt csapatban ezüstérmes lett az EK-n. Ezután meghívták az olimpiai válogatottba (az 1992-es barcelonai olimpiáról van szó minden bizonnyal) amit lemondott azzal, hogy nincs elég ideje a felkészülésre. Hát hogyabánatba lehet egy olimpiát lemondani??????? Más ember egy életen át küzd, edz mint a barom, hogy egy olimpiára kikerülhessen, aztán nem is mindig jön neki össze! Szal ez kész.

Így aztán a sport is kezdett feszültséget jelenteni, kellett más, hogy kikapcsolódjon. Ekkor írt két krimit, egy turné alatt, a hotelszobákban meg a buszban, mert az milyen jól elterelte a gondolatait (a szuperszexi, felhevült, magukat kínálgató csajokról, hehe, de gonosz vagyok.) Az írós dolgot a banda többi tagja tagja nehezen viselte idegileg, mert Bruce ellenállhatatlan késztetést érzett közben, hogy a legújabb dolgokat a buszban ülve hangosan felolvassa... :-D Az írásból pedig egyenes úton a tanulás következett, mert a tanulással is kiválóan lehet összpontosítani... A tanulás onnan jött, hogy eldöntötte, mást is akar az életben csinálni, nem csak rocksztár lenni. Illetve ezt már sokkal korábban eldöntötte, még akkor, amikor kezdett jól futni a Maiden szekere, Bruce-t pedig kísértette egy gondolat. Ha 40 éves lesz, mire fog visszaemlékezni az életéből? A végeredmény az ő gondolkodásmódjával nem meglepő: arra, hogy részegen bámul ki a busz ablakán... Szal akkor fejezte be a rocksztár életet, és kezdte el a további tervei megvalósítását :-)

Hát akkor legyen pilóta, de nem csak olyan egyszerű, hanem kereskedelmi pilóta, mert repülni szeret, van is odahaza egy kis Cessnája, ezzel együtt megvan az elfoglaltság a következő jópár évre ill. évtizedre :-D Így aztán, a koncertezés utáni felesleges perceiben a történész elkezdte falni a matekot meg a fizikát, ami szerinte nagy kihívás volt, mivel a suliban sose volt jó ezekből a tárgyakból.. Az egész tanulási procedúra két évébe telt, de Bruce-ból pilóta lett.

Ekkor, 1999-ben olyan dolgot csinált, amit szerintem a világon még egy ember nem csinált volna! Elment melózni. Na de basszus, az Iron Maidennel a becslések szerint 25 millió fontot keresett, aztán munkába áll mint elsőtiszt évi 36ezer fontért... Itt állt meg a tudományom másodszor vele kapcsolatban. És mivel nem volt fix szerződése akkoriban egyetlen légitársasággal sem, hát közvetítő cégen keresztül volt pilóta, ahol beugró volt különböző társaságoknál üres posztokon, rá osztották az összes charter járatot, meg a szopós utakat, meg ilyesmit. És basszus, csinálta becsülettel, nyilván mert kapitány akart lenni, amihez minimum 3000 repült óra kell... Hát én nem tudom, a tisztelt olvasók közül hányan kelnének teszemazt hajnali fél 3-kor, hogy utána egész nap ingázzanak pl. London-Berlin között, azzal a tudattal, hogy 25 millió fontjuk van a bankszámlán, vagy különböző befektetésekben, vagy a széfben, tökmindegy hol, de van???????

Mert az a pénz megvan valahol, ez biztos. Hősünk teljesen visszafogott életet él, ütött-kopott ótóval jár(-t) (hogy most mivel jár, azt nem tudom, de emlegetik a horpadt Range Rovert több helyen is), mert szerinte ez nem prioritás. Azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy az ótó Londonban egy fölösleges dolog, ő pedig nem költ fölösleges dolgokra, sokkal szívesebben szánja a pénzt a gyerekei iskoláztatására például. Nos ő ilyen. Végülis, ha nem a válóperes ügyvédekre költi, nem az orrába szívja & nem a garázsban tárolja, akkor miért ne? :-D

 Azt gondolná az ember, hogy a rang motiválta a melózásban, de nem. 2008-ban léptették elő kapitánnyá, és az interjúban azt kérdezték: most mit érez? Aszongya semmit, 4 csík van a vállamon és a bal oldalon ülök, ennyi a változás, közben meg vigyorog mint a tejbetök :-D Őrület. Mára már 7000 repült óránál tart, ami egy elég komoly szám. Onnan tudom ezt, mert megkérdeztem egy pilóta ismerősömet, mikortól számít egy kereskedelmi pilóta rutinosnak. Ő úgy okoskodott, hogy aki egész életében pilóta, az nagyjából 10ezer órával megy nyugdíjba, szóval a 7000 óra már igazán megjárja.

Na végemvan! Ennyit melózni csak úgy, hobbiból??? :-o A Lufthansa Magazinnak adott interjúban azt is szép értelmesen elmesélte, mi a különbség a pilótaság és a rocksztárság között. Nos, szerinte ha az ember bal lábbal kel és akármi a hivatása, pilóta például, akkor lehet bunkó a pincérrel, de rocksztárként még akkor se lehet akármilyen rossz napja van, mert a következő pillanatban már kinn van a Twitteren, hogy itt volt Dickinson, aki egy bunkó köcsög :-D

Mostanában már nem annyira kapitány, mint kereskedelmi igazgató, befektette ugyanis a pénzét egy repülőket szervizelő üzembe meg egy légitársaságba, aztán jár tárgyalni a potencionális üzletfelekkel. Szépen kiöltözve, öltönyben, ahogy illik, de a véleményét az imidzsváltással & az emberi előítéletekkel kapcsolatban kifejtette azért a BBC Hardtalk interjúban, ami ott van a youtube-on...

Mindezzel párhuzamosan maradt rocklegenda is, aki színig tölti a stadionokat koncerten, mert hát 300 000 ember egy koncerten nem a legrosszabb mutató, hihi, épp úgy stúdiózik & turnézik mint azelőtt, plusz forgatott pár dokumentumfilmet, vezetett rádióműsort, írt egy filmhez forgatókönyvet, ésígytovább.
Nomármost, van ilyen? Szerintem nincs, ő az egy kivétel, aki erősíti a szabályt!

PS: ... és amikor egy interjúban azt mondták, hogy jellemezze mán magát három szóban, akkor nagy vigyorral ennyit válaszolt: alacsony, szőrös, angol! :-DDDDDDDDD




2013. április 9., kedd

megbántottad Pétert?

... kérdezte a nasságos úr teljesen váratlanul, amikor már az ágyban feküdtünk & épp elaludni készültünk.
- Nem - mondtam bizonytalanul -, vagyis nem tudom.
- Már akkor tudtam én hogy rossz vége lesz, amikor odaült melléd - így a nasságos úr, aztán elaludt nagy nyugalomban.
Jajwazze.

Ez az eset nem olyan régen történt, de csak ma jutott újból az eszembe. Azóta is kísért, mert a kaporszakállú látja lelkemet, dehogy akartam én megbántani a Pétert!... Na de akkor is. Igaza van a nasságos úrnak, aki mindenkinél jobban ismer, hát mijabánatnak ült mellém??? :-DDDDD
Nem értem, miért borítom ki sokkalta jobban az embereket így 36 évesen, amikor tök nyugodt & teljesen visszafogott életet élek, mint annó kamaszkoromban, amikor nem volt olyan dolog, ami ellen ne lázadtam volna fel, és elmondtam a véleményemet, ha kellett ha nem? Ma már véleményt se mondok (ez mindjárt kiderül) aztán mégis úgy néznek rám, hogy az már túlzás.

Ez a Péter nevezetű ember egyébként borász, és a nasságos úr ismerőse. Baráti társaságban voltunk, a Péter meg körbejárt egy üveggel, mindenkinek öntött, leült, beszélgetett, aztán ment tovább. Na ily módon került hozzám, aztán aszongya, tölthet-e egy kis kóstolót. Rá volt írva, hogy nagyon akar nekem tölteni, hát mondtam hogy csak icipicit, mert vezetek. Azt gondoltam, nem illik visszautasítani egy borász legjobbik borát, mert még megsértődik. Höhö.
Ennél a pontnál odaült mellém, elkezdett langyosan udvarolni, a milyen szépen csillog a szemem meg milyen kábító az illatom vonalon. Mint mondtam, nem akartam megbántani, hát csak mosolyogtam mint a vadalma, nem okosítottam ki, hogy valószínűleg rendben van a koleszterinem, nem vágta taccsra a vénákat a szemben, attól a csillogás, és ha tudná mennyi kenceficét magamra kenek, akkor az illat végeredményén se csodálkozna egy pillanatig se... :-D Pedig mindjárt ez a két gondolat ugrott be. 18 évesen valószínűleg azonnal kimondtam volna, na de most, hogy 2x18 vagyok, hát bölcsen hallgatok. Ha pedig még flörtölni is akartam volna vele, amit persze nem akartam (egyrészt nem az esetem, másrészt pedig mostanában nem flörtölök, nincs értelme) akkor neadj' isten hozzáteszem, hogy a rendszeres & jó minőségű szextől csillog a szem, nem tudta ezt?... Ha pedig még feszíteni akartam volna a húrt, akkor mélyen belenéztem volna az ő szemébe, aztán lágy sóhajjal közöltem volna, hogy nem csillog annyira amennyire kéne... Meg ilyenek. Ha a régi formámban lennék, akkor így zajlott volna a beszélgetésünk kábé.

Na akkor töltött, hogy kóstoljam meg, ez az utóbbi tíz év legjobb rizlingje.
Jajnekem. Megszagolgattam, belekortyoltam, bűnrossz volt, savanyú mint az ecet, de legalább gyenge és ízelten is... Mondom finom. Nem lehettem valami meggyőző :-D
És ennél a pontnál megkérdezte amit nem kellett volna talán: milyen bort szeretek? Újból nem mondtam, hogy a fehéret forralt bornak szeretem, sok mézzel, fűszerrel és aszalt szilvával, a pirosat meg általában jégkockával & kólával (volt már ilyen, hogy teljesen őszinte voltam egy borásszal amitől az majdnem agyvérzést kapott, akkor megtanultam, hogy a borászok érzékeny emberek, nem viselik el az igazságot) de bort általában Martini formájában fogyasztok nagyobb mennyiségben... :-D
Szóval az igazságot nem mondhattam, akkor mondtam egy - szerintem még teljesen elfogadható - választ. Nem volt hazugság sem, mert tényleg ezt az egyetlen bort szeretem, mindenfajta tuning nélkül: a nagy erős, édes, fűszeres vörös borokat, legetőleg a mediterrán  vidékről, ahol eleget süti a fürtöket a Nap.
Nomármost, ez a válasz se volt megfelelő, mert először elsápadt, azután meg elvörösödött, végül pedig gyorsan átült máshová. Akárhogy nézem, mondhattam volna a forralt bor/borkóla/Martini verziót is!...

Szóval azóta se tudom eldönteni, megbántottam-e Pétert vagy nem, de hogy reménytelennek ítélt, az is biztos.

PS: Fogalmam sincs, miről ugrott be ez az eset, mert épp javában azon agyaltam, hogy mégis veszek egy Tom Fordot. Tesztelem most megint 3 napja, és kezd teljesen elvarázsolni. Jól fog illeni az új imidzsemhez, ami Dita von Teese-hez lesz hasonlatos, az előzetes terveim szerint :-)))))))))))

2013. április 7., vasárnap

újabb próba

... következik holnap, hátha mégis sikerül valahogy eljutnunk síelni :-D
Az a helyzet, hogy odafenn eső helyett hó esik (mily meglepő, hehe) aztán most már ki tudja mennyi friss hó van megint a pályán...
Minden esetre optimizmus, sícuccok & szendvicsek bekészítve, a többi meg majd alakul valahogyan. Ha igazuk van az időjósoknak, akkor mínusz 1 fok & ragyogó napsütés vár odafenn... Áááááááá de kibírnám!

2013. április 6., szombat

before / after

A bolhás :-))
 

Nem olyan radikálisan nagy a különbség, de azért látható. A boszorkány a nyírás óta kisbirkának hívja, a nasságos úr meg plüsskutyának...

A legtöbb gondolatom azért mostanában Bruce Dickinson körül forog, akinél a változás jóval láthatóbb ;-)
 
Amúgy meg az előbb, zuhizás közben (és egy nagy adag Martini után, LOL!) arra a megállapításra jutottam, hogy az a baja a világnak, hogy kevés benne a különleges ember. Olyan, aki legalább egy dologban jó. Tökmindegy mi az, de legyen ez pozitív & tényleg kiemelkedő. Az ilyet, hogyizéééé, rosszakarásban kiváló vagyok, lopáscsaláshazudásban is, na ezt nem vettem figyelembe :-D
Később, törölközés & fogmosás közben pedig azon gondolkodtam, kijacsudát ismerek személyesen, aki valami módon, de mindenképpen pozitívan kiemelkedik a nagy szürke átlagból. Háááááát, baromi kevés van :-( A hülyék végérvenyesen átvették az uralmat, az itt a gond, semmi más.

2013. április 5., péntek

majdnem világvége

Mióta visszaállították az órát, azóta határozottan felgyorsult itt az élet, olyannyira, hogy nincs időm semmire :-D Mondjuk nem is baj. Történt pár dolog azért, na.

Először is, megnyírtam a bolhást. Saját kezűleg & jó rövidre.
Az úgy volt, hogy elég rondán nézett ki a Mukk így tél végére (?) hát gondoltam jó lesz kicsit rendbe hozni. Kerestem is egy kutyakozmetikust, (az egyetlent a városban), na felhívom mi a helyzet. Hát basszus. Olyan lekezelően beszélt velem a telefonban, hogy ihajj, el is döntöttem hirtelen, hogy az utolsó utáni esély lesz, hogy hozzá vigyem a dögöt. Az is biztos.
Nomármost, nem állhatom a flegma stílust, főleg azoknál nem, akik így vagy úgy de a pénzemre pályáznak. Én is tudok tök normális lenni a bótban a vevőkkel, höhö, és néha biza elég nehezemre esik, de hát a pénz beszél, én meg erőt veszek magamon, ugyebár. Szóval velem ne dumáljon félvállról senki, akinél épp egy X összeget (jelen esetben 20 eurót) akarok ott hagyni... Na nem?
Hát ennél a pontnál gurult el a kis tablettám, megfogtam a Mukkot, felpakoltam a szerelőasztalra, szépen kikeféltem a szőrét, azután pedig megnyírtam, pont ahogyan elképzeltem... Elsőre nem is lett rossz, mert határozottan jól sikerült :-DDDDD
Második lépésben idecsattogtam a géphez, aztán megrendeltem a létező legolcsóbb akkumulátoros hajvágót (11 euró, LOL!) mert úgy gondolkoztam, hogy ha jó az embereknek, akkor a kutyának is kiválóan megfelel, nem kell a annak 150 eurós szőrvágó, amit az ebtulajokra akarnak rásózni................ Másnap elhozta a futár, nos másodszor is felpakoltam a Mukkot az asztalra, aztán szépen kijavítottam a mesterművet és meg is voltunk. Én, mint tök laikus, nem mondanám rá hogy nem kozmetikus csinálta 20 euróért... Höhö. Kiállításra & egyéb helyekre pedig nem jár, mert igazi kutyaéletet él továbbra is, amiből kifolyólag napi több balhé adódik: mijazistent ástál az oleander cserepébe te dög??? Hová tűnt a lábtörlő??? Mi ez a qwa gödör itt??? Ésígytovább... :-DDDDD

A kutya rövid szőrén felbuzdulva - és a tavaszi (?) megújulás jegyében elmentem fodrászhoz, levágatni a hajamat. Elég tűrhetően sikerült, de volt ettől már jobb is, erre jutottam.

Végezetül pedig pánikba estem, amikor bekukkantottam a gardróbba. Nem találtam ugyanis egyetlen polár pulcsit se odabenn. Na basszus, világvége gyön, gondoltam rögtön. Ilyen még az életben nem fordult elő, mert hát van egy gyűjteményem az újrahasznosított PET flakonokból, az is biztos! :-D Végül csak meglett, mert rövid gondolkodás után rájöttem, hogy ami nem lóg a szárítón, meg nincs a mosatlan között, azt úgy döntöttem nem hordom többet & elpakoltam még a múltkor, amikor azt hittem hogy vége van a télnek... Na innen jött a kétségbeesés. Aztán meglett a 3 tiszta polár, höhö, volt mit felvennem, hát mehettem is a falu végire árvizet nézni kutyástul, a katasztrófaturizmus & napi kutyasétáltatás keretein belül :-D

A leges-legfontosabb meg majdnem kimaradt wazze:
MEGYÜNK IRON MAIDEN KONCERTRE!!!!!!!!!! wááááááááááá!!!!!!!!!
Bruce Dickinson pedig... Hát megérne pár ajtócsapkodást, az is tuti! :-))))) Szivem csücske ez a pasas! 9 milliárd ember van a világban, de hozzá hasonló nincs még egy, arra megesküdök. Ha írna egy könyvet pl. arról is, hogyamanóba tudja összehangolni a viselt dolgait, amik mind-mind tök más szellemi & testi síkon mozognak, hát nagyon szivesen elolvasnám! :-)))))