- Nem - mondtam bizonytalanul -, vagyis nem tudom.
- Már akkor tudtam én hogy rossz vége lesz, amikor odaült melléd - így a nasságos úr, aztán elaludt nagy nyugalomban.
Jajwazze.
Ez az eset nem olyan régen történt, de csak ma jutott újból az eszembe. Azóta is kísért, mert a kaporszakállú látja lelkemet, dehogy akartam én megbántani a Pétert!... Na de akkor is. Igaza van a nasságos úrnak, aki mindenkinél jobban ismer, hát mijabánatnak ült mellém??? :-DDDDD
Nem értem, miért borítom ki sokkalta jobban az embereket így 36 évesen, amikor tök nyugodt & teljesen visszafogott életet élek, mint annó kamaszkoromban, amikor nem volt olyan dolog, ami ellen ne lázadtam volna fel, és elmondtam a véleményemet, ha kellett ha nem? Ma már véleményt se mondok (ez mindjárt kiderül) aztán mégis úgy néznek rám, hogy az már túlzás.
Ez a Péter nevezetű ember egyébként borász, és a nasságos úr ismerőse. Baráti társaságban voltunk, a Péter meg körbejárt egy üveggel, mindenkinek öntött, leült, beszélgetett, aztán ment tovább. Na ily módon került hozzám, aztán aszongya, tölthet-e egy kis kóstolót. Rá volt írva, hogy nagyon akar nekem tölteni, hát mondtam hogy csak icipicit, mert vezetek. Azt gondoltam, nem illik visszautasítani egy borász legjobbik borát, mert még megsértődik. Höhö.
Ennél a pontnál odaült mellém, elkezdett langyosan udvarolni, a milyen szépen csillog a szemem meg milyen kábító az illatom vonalon. Mint mondtam, nem akartam megbántani, hát csak mosolyogtam mint a vadalma, nem okosítottam ki, hogy valószínűleg rendben van a koleszterinem, nem vágta taccsra a vénákat a szemben, attól a csillogás, és ha tudná mennyi kenceficét magamra kenek, akkor az illat végeredményén se csodálkozna egy pillanatig se... :-D Pedig mindjárt ez a két gondolat ugrott be. 18 évesen valószínűleg azonnal kimondtam volna, na de most, hogy 2x18 vagyok, hát
Na akkor töltött, hogy kóstoljam meg, ez az utóbbi tíz év legjobb rizlingje.
Jajnekem. Megszagolgattam, belekortyoltam, bűnrossz volt, savanyú mint az ecet, de legalább gyenge és ízelten is... Mondom finom. Nem lehettem valami meggyőző :-D
És ennél a pontnál megkérdezte amit nem kellett volna talán: milyen bort szeretek? Újból nem mondtam, hogy a fehéret forralt bornak szeretem, sok mézzel, fűszerrel és aszalt szilvával, a pirosat meg általában jégkockával & kólával (volt már ilyen, hogy teljesen őszinte voltam egy borásszal amitől az majdnem agyvérzést kapott, akkor megtanultam, hogy a borászok érzékeny emberek, nem viselik el az igazságot) de bort általában Martini formájában fogyasztok nagyobb mennyiségben... :-D
Szóval az igazságot nem mondhattam, akkor mondtam egy - szerintem még teljesen elfogadható - választ. Nem volt hazugság sem, mert tényleg ezt az egyetlen bort szeretem, mindenfajta tuning nélkül: a nagy erős, édes, fűszeres vörös borokat, legetőleg a mediterrán vidékről, ahol eleget süti a fürtöket a Nap.
Nomármost, ez a válasz se volt megfelelő, mert először elsápadt, azután meg elvörösödött, végül pedig gyorsan átült máshová. Akárhogy nézem, mondhattam volna a forralt bor/borkóla/Martini verziót is!...
Szóval azóta se tudom eldönteni, megbántottam-e Pétert vagy nem, de hogy reménytelennek ítélt, az is biztos.
PS: Fogalmam sincs, miről ugrott be ez az eset, mert épp javában azon agyaltam, hogy mégis veszek egy Tom Fordot. Tesztelem most megint 3 napja, és kezd teljesen elvarázsolni. Jól fog illeni az új imidzsemhez, ami Dita von Teese-hez lesz hasonlatos, az előzetes terveim szerint :-)))))))))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése