A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.
Vannak ugye az új szomszédaink, akik megvették itt az öreg házat itt lejjebb. Azóta is állandó derültségünk vagy megbotránkozásunk tárgyai, mikor hogyan. A szomszédokról annyit kell tudni, hogy az ember ex-rendőr. Azt hiszem, ezzel el is mondtam róluk mindent...
Előttem speciel akkor írták le magukat, amikor még ide se költöztek. Hoztak egy kutyát, vagy snauzer, vagy snauzer-keverék a blöki, ilyen pár hónapos, bolondos kiskutya. Mivel van egy nagy lyuk a kerítésükön, hát a kutya mindig kiszökött. Egy csomószor visszavittük, mert féltünk hogy elüti valami. Egyszer éppen itt rendezkedett az asszony is, építették át a fürdőszobát, mondtuk hogy meghoztuk a kutyát, mert megint kinn volt.
Na akkor elkezdett mindenféle trágárságokat kiabálni a szerencsétlen kutyára, ilyen agyonbaszlaktedög vonalon, aztán láttuk ám, hogy a kutyának építettek egy ketrecet. Nem valami kellemes nagy kifutót, hanem szó szerint egy kis ketrecet, ahelyett, hogy a lyukat javították volna meg a kerítésükön... Na mindegy, azóta is ott nyüszít a kutya, mert hát marha jó lehet neki a ketrecbe zárva. Idióták.
Aztán építettek teraszt is, amit úgy oldottak meg, hogy a kupi udvar közepére, néhány póznára kifeszítettek egy ilyen autótakaró ponyvát :-D Ezen speciel jókat szórakoztunk, azután meg azon, hogy hangulatvilágítást is tettek köréje. A Liedlben kapható napelemes lámpákat, mindenféle rossz vödrökbe leszúrva. Csudaszép lett :-D
Ma viszont megint nem szórakoztam, amikor megláttam a legújabb ténykedésüket. A házuk előtt a seggig érő gazt ahelyett hogy lekaszálták vagy felásták volna, lepermetezték gyomírtóval. Jaj. Utálom a gyomírtóknak még a gondolatát is, nem értem miért akar valaki mérgező anyagok között élni... Meg aztán, belemossa az eső a talajba, megöl mindent, csak épp a gaz marad a helyén, mint ahogy a szomszédék előtt is: a füvet meg más kisnövésű növényeket kivégzett, de a nyakig érő bogács meg a parlagfű is maradt a helyén szép zölden, mintha mi se történt volna.
Tereprendezés zsernyák módra. Mi mást mondhatnék.
---
Tereprendezés ecceri módra: Szintén megvettek egy régi házat a haverék mellett, szintén nekifogtak kitisztítani a kertet. Persze hiába kaszálták, nem jutottak egyről a kettőre. Ekkor beült a tulaj az ótóba, elment valahová, aztán délutánra megjött 4 kecskével :-DDDDD Kiengedte őket a kertbe, nos volt gaz, nincs gaz :-DDDDD Ezen betegre röhögtük magunkat, amikor a haver a kocsmában elmesélte a szomszédok fűnyírós sztoriját, meg azt, hogyan szedte ki a kecskéket az ótó hátsó üléséről :-DDDDD
Mert ma az volt a Mukki.
Először is: a szobatisztaságban elért mondjuk 90%-ot. Egy marha nagy pisitócsát a kapu előtt leszámítva, minden további odakinn történt :-)
Másodszor meg: úgy sétált reggel is, este is, mint egy kisangyal. Mondtam rögtön, hogy elvitték az ufók, azán rátöltötték a javított béta verziót :-)
Minden esetre, 11 hetesen szerintem tökjó eredmény. Lemértem a google map-en a séta hosszát: kereken 1500 méter. Napi 2x teljesítve 3 km, sőt reggel általában futjuk. Nem is hittem volna, hogy újabban naponta 1,5 km-t futok csak úgy, hóbortból. Végülis marha jó helyet találtam a sétáláshoz, nem jár arra a világon senki, meg láttunk egy őzikét is valamelyik reggel... Kell is ez a lelki nyugalom, nem szeretném ám hogy a falubéliek rajtam szórakozzanak, hogy a bolond asszony megint futérol :-DDDDD
(Érdekes, hogy kicserélték a falut a térképen tavaly nyártól, mert a házunkon már az új tető vigyorog :-DDDDD)
Amúgy meg nő mint a bolond gomba, aztán most valahogy gyanúsan néz ki, mert mint minden kisbaba, ez is valahogyan alkatrészenként nő. Olyan izésen kockafeje lett egyik napról a másikra, mint egy drótszőrű foxinak ... Hát hiába, a terrier rokonság...
Hihi, ez a nóta jutott az eszembe, pedig nem is rólam van szó, hanem egy pirospozsgás, nagy benga quados gyerekről :-D
Ücsörögtünk a súlovi kocsmában, aztán hallgattuk a szomszéd asztalnál folyó eszmecserét. Muszáj leírnom, egyrészt mert annyira brutális, másrészt meg tanulságoktól se mentes :-D A sok káromkodást is benne hagyom, mert csak úgy autentikus az egész :-DDDDD
Szal a kocsmába alig tudtunk bemenni, mert pontosan a bejáratnál parkolt egy bazi nagy quad, hogy alig lehetett elférni mellette. A quadon meg minden létező fittyfene, csörlő, sisakok, kisbalta, tudomisén micsoda.
Benn pedig a pirospozsgás, jól táplált gyereket kérdezgették a haverok:
- Hallod Miso, hogy volt azzal a kis medvével? Mi lett aztán vele?
- Elvitték az állatvédők!
- De hát hogyan találtad?
- Mentem az erdőben, oszt hallom hogy sír a kismedve. No mondom gáz van, mert tuti itt az anyja is! De csak nem hagyta abba, jó sokáig semmi se történt, hát akkor mondom odamegyek mijafaszt sír. Ott volt beszorulva a kis büdös egy repedésbe. Asziszem lepottyanhatott föntről, oszt arra akart kigyönni. Az anyja meg nem találhatta meg vagy mi. A fasz se tudja mióta lehetett ott. Mondom fölhívom a polgármestert, küldje ki a kurva állatvédőket, szabadítsák ki a kis büdöst. Aszongya kiküldi őket. Én meg mondom ott maradok addig. Egyszer csak hív ez a fasz polgármester, hogy menjek le, oszt mutassam az utat az állatvédőknek, hol van a kis bocs. Bazmeg akkor lettem kurva ideges! Mert ilyenkor mindig jó vagyok bazmeg! A kurva természetvédők meg megbüntetnek hogy quadozok az erdőben! Mondtam nekik bazmeg, nem okozok kárt semmiben, nem szemetelek, nem csinálok semmit, csak kivittem a haverék cuccát mert mennek mászni, most meg megyek a dolgomra, erre aszongyák ez nem az első eset, oszt képzeljétek, elküldték a büntetést! Basszák meg, ki nem fizetem, az is biztos! Meg ez a fasz polgármester is!... Amikor égett az erdő, hajnali kettőkor felkeltett, hogy menjek, mutassam az utat a tűzoltóknak, mert nem tudnak merre felmenni. Ott oltottam a kurva tüzet másnap délig. Reggel felhívtam a főnököt, hogy nem megyek dolgozni, mert oltom a kurva erdőt. Még jó hogy ilyen megértő ember. Utána meg azt se mondták köszönöm. Télen is, amikor túrtam a kurva havat, soha nem csak a ház előtt túrtam el, hanem az egész utcából, meg még a templom elől is, aztán ki köszönte meg? Na ki? A sok vénasszony, senki más!
Na de most! Elvitték a kurva medvét végül, nézzétek, ilyen kicsi volt (ekkor körbeadta a telefonját, hogy mindenki láthassa - a többiek álmélkodtak, hogy jééé, tényleg milyen kicsi, milyen aranyos a kis szaros stb. stb. stb.) én meg elmentem a polgármesterhez, aztán mondom neki: Jó gyerek vagyok én, segítek ahol tudok. De ha még egyszer megbüntetnek, mert quaddal járok az erdőben, hát rágyújtom a hivatalt, az bizisten! Mert mindenféle szar ki van írva: nem szabad kempingezni, nem szabad virágot szedni, nem szabad lepkét fogni, de az meg hol van kiírva, hogy nem szabad quadozni? He? Amikor a Fero elvágta a lábát a láncfűrésszel, akkor is kit hívnak, hogy hozza le? Na kit? A fasz polgármester meg csak bámult oszt nem szólt egy szót se! Fasz kivan az ilyenekkel!
Jól hangzik ez a cím, az egyik helybéli geoláda elnevezéséről kölcsönöztem, bár a city erősen túlzás, egy alig 1000 lakosú falucskánál :-D
Amúgy meg jelenleg a kedvenc helyem a földkerekségen.
Először is: marha jól megközelíthető. Az autópályán Pozsonytól olyan másfél óra, szóval hiába van messze, ha könnyen oda lehet jutni.
Másodszor: az ilyen giccsesen szép falucskákat vászonra szokták festeni, olajfestékkel, vagy papírra akvarellnek :-D Előjöttek ám belőlem mindenféle művészi hajlamok, na, de csak a fotózásig jutottam...
Harmadszor: végig az volt az érzésem, hogy én már jártam ott. Ez amiatt volt, mert a szlovák filmesek kedvenc helye, és több híres filmet forgattak ott. Ha mást nem, egy-két vágókép erejéig, ahol meg kell mutatni a nagyérdemű közönségnek a szlovák táj csodálatosságát. Ehhez pedig ideális hely Súlov; egy völgykatlanban fekszik, végtelen mezők közepén, körben erdő, fehér sziklákkal...
Szóval ez egy ilyen varázslatos hely. Van étterem is, tűrhető kajával, van kemping, szállások is akadnak, csak időben le kell foglalni. Mi mondjuk 9 euró/személy áron laktunk egy vadiúj apartmanban, saját fürdőszobával, kiskonyhával, igaz hétköznap, mert hétvégére már nem volt hely, és az erdő sziklástul állítólag szintén hasonlatos olyankor egy zsibvásárhoz...
Amúgy meg túra-, sziklamászó- & geocaching paradicsom is a hely.
A túrázók válogathatnak kedvükre ösvényekből, olyan 25 km napi távig, azzal együtt, hogy mindig a kiindulási helyre érnek vissza; meg hát akad útközben elég látnivaló/megmásznivaló is.
A sziklamászóknak igazi paradicsom: azt olvastam, hogy kábé 500 út van itt, mind egy helyen. Annak a fele előmászott, míg a másik fele szabad. UIAA besorolás szerint akad 4-es is, a legtöbb azonban 7-es, és van nagyjából 10 út, ami 9+/10-, szóval a legelvetemültebbek is élvezkedhetnek kedvükre. A leghosszabb út 65 méteres, 7+ besorolással :-)
Aki meg inkább a kincskeresésre van rákattanva, az 2 nap alatt 30 láda fölött gyűjthet találatot a szűk környéken, köztük van egy 5-ös nehézségű láda, leginkább a sziklamászókincskeresőknek :-DDDDD
Mi egy nagyjából 15 km-s túrát választottunk, a főbb látnivalókkal. Ilyen ferrata light, mert felfelé & lefelé is biztosítva volt a turistajelzés. Igaz, néhol voltak olyan részek, ahová szerintem fölösleges volt létrákat & kapaszkodókat építeni, volt viszont több olyan is, ahová biza elkélt volna legalább egy lánc. Mondjuk én két túrabotba kapaszkodva tetűlassúsággal lemásztam valahogyan, de a nasságos úr a jól bevált gatyaféket választotta, aztán úgy lecsúszott, hogy azt se tudta mikor állt meg :-D
A hely egyébként a tragédiákról is híres, több ember is meghalt odafenn villámcsapás miatt. Szerencsére igen szép időt fogtunk ki, ettől most nem kellett tartanunk.
És akkor a képek:
Az első este láttunk birkákat:
Őzeket:
És egy igazából giccses naplementét...
Másnap pedig időben elindultunk. Az ösvény nagy hirtelen emelkedett vagy 300 métert, de azután már okésabb lett. Először egy erdőben haladtunk felfelé, az első érkezési pont pedig a Gótikus kapu névre keresztelt szikla volt, amit a geocaching koordináták nélkül biza meg se találtam volna:
Ez a kilátás a várromra. Na oda megyünk tovább, a legtetejére:.
A kilátás visszafelé nézve. Ááááá mindjárt éreztem, hogy ezért tényeg fel kellett mászni :-)
Azután elindultunk a várromhoz. Fénykorában káprázatos lehetett, de azon tanakodtunk, hogy a lovagok helyett bizonyára desszantosok lakták, akiket ledobtak ide ejtőernyővel. Mert hát elképezelni se bírom, hogyan jutottak fel... Én speciel így:
Így nézett ki anno:
Most pedig így:
A tetejéről valami lenyűgöző a kilátás. Pl. a környékbeli sziklákra...
...vagy az odalenn legelésző birkákra:
Mondjuk a tetejére feljutni sem valami egyszerű, mert egy létra tetején egy pici lyukon kell átpréselődni :-) Itt találkoztunk az első (és szerencsére utolsó) hülye turistákkal, akik a világért sem bírtak beférni a résen. Mondja nekik a nasságos úr: egy másszon be, adják fel neki a hátizsákokat, azután anélkül már át lehet férni... Erre csak néztek ki a fejükből: tényleg?... Tényleg wazze, most jöttünk le, pont ilyen körülményesen, de azért sikerült! Hihetetlen, egyeseknek mennyire nincs eszük! Jáj!
Ha az előbb azt írtam, hogy nem egyszerű feljutni a várba, akkor most ott folytatom, hogy lejutni se sokkal egyszerűbb. A levezető út korlátokkal van biztosítva, és ha lehet még meredekebb, mint a felfelé vezető. Nagyjából ilyen:
A végén pedig egy kis rét, piknikhely, meg az útelágazás. Vagy vissza lehet menni a kiindulási ponthoz a parkolóba, vagy folytatni a túrát. Mi folytattuk, mert a java még csak most következett :-) A következő célpont a Stefánik kilátó volt, és azért ereszkedtünk le, hogy újból felmászhassunk, eggyel odébb :-DDDDD Az út erdőben vitt, egy kellemes séta volt, gázos részek itt nem voltak. Hanem a látványtól, ami a kilátópontról fogadott, a szavam is elállt! Voltam már pár csudaszép helyen, de ez mindent vitt, nem túlzok. Lényegében az egész egy sziklaperem, körpanorámával a tájra. Óóóó te jó ég! Ha tudnék panorámaképet lőni, akkor csináltam volna, de így csak a sima fénykép maradt:
Hát ilyesvalami. Szerintem lenyűgöző. Jó sokáig ücsörögtünk odafenn, mert nem bírtunk betelni a látvánnyal. A terveinket is módosítottuk, hogy a következő elágazásnál leereszkedünk, nem megyünk tovább, mint azt terveztük... Hiába fújt a szél, valahogy nem bírtunk elszakadni onnan.
Végülis ezért jó hely ez túrázni, mert egy csomó helyen le lehet jönni, nem kell az egész tervezett távot végiglihegni, amikor már régen elég volt a móka-kacagásból :-D Szóval a plusz 5 km helyett inkább gyönyörködtünk az arra szánt 1 óra alatt :-) Tökjó volt.
Azután elkezdtünk ereszkedni, azzal együtt, hogy megállunk még az Óriások kapujánál. Na, ezt először szintén nem találtunk, azután meg hirtelen előttünk termett. Jaj hát vóóót nagy öröm & bódogság! Ez a kapu sem egyszerű, de ezt a nap végére már lassan kezdtük megszokni.
A méretek, úgy összehasonlításképpen:
Az Óriások kapuja alulnézetből:
A nagyondenagyonbrutális része az egész túrának az alatt a kapu alatt indult. Az ösvény bevezetett egy ilyen sziklahasadékba, vagy mi a csudába, ami vállban kicsit szűk volt, de legalább 60 fokos szögben lejtett. Nem vagyok valami parázós típus, de némi halálfélelmem azért lett az alatt a pár méter alatt, míg onnan lekerültünk :-D Volt ám úgy, hogy kapaszkodtam ujjfehéredésig, a nasságos úr meg káromkodott mint egy kocsis, na de végül csak leértünk. Legalábbis kijutottunk a folyosóból. Az ösvény azután sokkal barátságosabb lett, elkezdett egyenletesen lejteni, végül pedig egy rétre kerültünk, ahonnan a Sárkánylyuk barlanghoz lehet feljutni. Na a barlang is megér egy misét, mindképpen! Rövid szájtátás után vissza a rétre, azután irány lefelé újból.
Mivel nem tudtuk, merrefelé visz majd az ösvény, hát megjegyeztem, hogy nem volna rossz, ha már csak szép réteken ballagnánk, mert kezd elegem lenni a vadregényes sziklákból, repedésekből, létrákból & sűrű erdőből :-)
Óóó, hát minden vágyam így teljesüljön, mert az erdő alján ballagtunk végül az ótóhoz, a rét mellett.
Teljesen felüdítő volt a réten sétálni, bár olyan fáradtak lettünk a végére, mint a kutya. Nem értettem miért, hiszen nyomtunk le már ettől sokkalta vadabb túrákat is, pl. a Tlsta duplája volt távban is, szintben is, mégsem voltunk hullák estére. Gondolom azért nem, mert ott a hegy alján felvettünk egy tempót, amit a csúcsig tartottunk, azután meg egy ereszkedési tempót, és már meg is voltunk. Itt meg egész nap koncentrálni kellett, mert soha nem tudtuk, mi bukkan elénk a kövezkező fa mögül: mászni kell, ereszkedni kell... Változatos volt, de abszolút kiszámíthatatlan, és azt gondolom, hogy ez a hullámvasutazás vett ki belőlünk a szokásostól többet.
Amúgy meg fantasztikus volt ez az egész. Kevés helyre vágyom visssza, mert úgy vagyok vele hogy okés, ez is kipipálva, de útban hazafelé megbeszéltük a nasságos úrral, hogy ide még visszamegyünk!
Megvagyok épségben & egészségben, istenkirályság meg minden ilyesmi megvóóót, hosszúra nyújtott, képekkel & egyebekkel teletűzdelt beszámoló hamarosan :-))
Addig is itt egy hosszúlépés, hihi. A 250 csudijó kép közül a legnagyobb kedvencem. Bevallom hősiesen, erősen koncentrálok a bakancsom orrára, mert nem mertem lenézni, mi vár esetleg odalenn (jónéhány méterrel mélyebben), ha ez a hosszúlépés cigányútra megy :-D
... szállást találni Súlovban. Holnapra még van, de a péntekről szombatra teljességgel reménytelen :-/ Szal akkor pénteken éjjel hazajövünk a bolhafészekhez.
A bolhás egyébként néha közel kerül egy alapos seggberúgáshoz :-DDDDD
Kezdem érteni, miért írták a fajtájáról több helyen is, hogy NEM kezdőknek való kutya. Hihi. Szerintem NEM ideges alkatoknak való, mert még egy ilyen marha értetlen blöki nincs a földkerekségen, az is biztos. Ha valamit elmagyarázok neki - legjobb tudásom szerint szóban & gesztikulációval, amit idáig még mindig minden kutya megértett- 200x egymás után, na akkor rám néz, és 201x sem úgy csinálja. Ma reggel azt hittem feladom, de komolyan. Okés, meg voltam szokva a rotyihoz, hogy 2x 3x elmutogattam neki valamit, azután elkezdte azt csinálni, és volt olyan is, hogy az életben többet nem kellett figyelmeztetni, mert azonnal megtanulta... Na de ez e!...
Márpedig akkor is lábnál fog sétálni, ha a fene fenét eszik, mert hogy nézne mán ki egy olyan farkasfalka, ahol az összes farkas szanaszerte rohangászna, minden fűszálat kedvére szagolgatna & egyébként is magasról tenne rá, merre megy a vezérfarkas éppen :-D
Nos itt tartunk.
Amúgy meg ilyen gyönyörűség (ami mindig megmenti az emlegetett seggberúgástól :-D)
Nomármost, aki síelt a 80-as években a Magas-Tátrában, az ezer százalék hogy látott ott nem kevés Sulov márkájú, jajdenagyonbrutálisrossz sílécet, esetleg maga is ilyenen siklott lefelé... Hát izééé, a kezdet kezdetén én is ilyenen tanultam, amin volt ugye a G30 elnevezésű kötés, amin nem volt fék, ellenben az egész lekapcsolódott már a legkisebb buckán is... Lehetett miatta akkorát esni, mint az ólajtó, de nem is ez volt a legrosszabb az egészben, hanem az, hogy az ecceriek kitalálták, hogy a fék nélkül száguldó elszabadult lécet úgy lehet a leghatásosabban lefékezni, ha egy bőrszíjjal rákötik a bokára. Szal a lekapcsolódott kötés miatt éppen esésben lévő síző garantált térdtörést is szenvedett, a qwwwwa kötésnek köszönhetően, pedig a Sulov lécek nem éppen a csillagközi sebességükről voltak híresek... Tudom miről beszélek, így csesztem el örökre a térdszalagot a jobb lábamban, hehe, nem is vicces.
Visszatérve a Sulov lécekhez, ami ugye Csehszlovák gyártmány vóóót, de a Szlovák oldalon gyártották, egy Súlov nevezetű falucskában, ami egyébként mesehely, a sziklái miatt.
Hát ide készülünk pénteken, itt az összefüggés, miért is nosztalgiázok az egyszer volt térdszalagom miatt... :-DDDDD
Azt hiszem holnap nézek még egy időjárás-előrejelzést, aztán foglalok szállást, a szikláiról & síléceiről híres faluban :-)
... mert abból sosem elég!
Megfordult a tökfejemben, mi lenne ha nem is a tegnap emlegetett sziklára másznánk fel pénteken, hanem ide-e?...
Olyan izésen vadregényes hely ez, ajajajaj :-)))
Meg aztán, ha már egyszer pénzt adok valamire (jelen esetben gázolajra) akkor jöjjön vissza az ára, ezt alapból így gondolom.
PS: A kutya sétált 2 kilométert, de még mindig nincs ki a bele. Átkeresztelem Duracellnek, istenbiza!
... nagy bánatomra :-(
A boszorkány holnap reggel lelép osztálykirándulni az Alacsony-Tátrába, mi meg maradunk itthon a nasságos úrral kutyástul. A nasságos úr - életem értelme? - ugyanis focizott a múlt héten, amitől lett egy akkora húzódás a vádlijában, hogy még mindig sántít. Már nem annyira, mint kezdetben, de akkor is... Ehhh. Szal a Velky Rozsutec túra ugrott, most a B. terv szerint azon agyalok, hová mehetnénk még, ami csudijó, régi nagy terv & nem 20 kilométer 1200 méteres emelkedőkkel, amit tuti hogy nem bírna végigcsinálni.
A megváltó ötletem a Héja-szikla, Körmöcbányától nem messze. Ha valamennyire helyre rázódik péntekig, akkor ott fogunk vigyorogni a tetején:
Úgy indult, hogy reggel elvittem a kis boszorkányt is oltásra, azután meg suliba. Azután hazajöttem, mindenféle ügyeimet elintézni. Délutánra megbeszéltünk egy kisebb túrát az innsbrucki ismerősökkel, telefonáltunk 10 tájon hogy mi legyen akkor. Marha hideg volt, oltári nagy szél fújt, hogy akkor ne menjünk, mert kutya idő van. Azután gondolkoztam egy ideig, majd eszembe jutott, hogy máshová is lehet menni, nem csak a Rám-szakadékba :-) Felhívtam őket, hogy menjünk el a Tündérkapuhoz. Az inkább séta, mint túra, ha át is fagyunk, hát hamar hazaérünk, nem gond.
Hogy okés, menjünk, ők benne vannak. Elrohantam a boszorkányért suliba (ma rövid napja volt), azután haza, azután öltöztünk (alaposan & rétegesen) és irány a sziklák...
A nagy szél valamennyit csillapodott, mi pedig mászkáltunk egy kellemeset. Mindenféle sziklákra felmásztunk, százmillió képet lőttünk, csudijó volt! Na, amikor végeztünk, még nem volt kedvünk hazamenni. Újabb ötlet: ótózzunk el Dobogókőre, ott se voltak még. Az már nem volt olyan érdekes a Tündérkapu után, de rossz se volt. Láttunk osztálykirándulókat sortban & rövidujjú pólóban, na akkor rádünnyögtem a boszorkányra, aki jövő héten kirándul az Alacsony-Tátrába, hogy öltözködjön mindig rétegesen, ne féljen elővenni a polárt a hátizsákból, mert nem szeretném, hogy lila szájjal dideregjen a szép helyeken, mint azok a kölykök ott. A boszorkány visszadünnyögött: van ennyi eszem, anya!
Jaj de édes :-DDDDD
Azután hazajöttünk, vacsoráztunk, kutyáztam, tévéztünk, egyszer csak telefon. A nagynénim. Aszongya: segítenetek kellene, mert találtam egy baglyot, de fogalmam sincs, hol kell bejelenteni. Mondom: miféle baglyot? Hogy kis füles baglyot, egy egészen pici kisbabát. Hol van? Itt a konyhaasztalon, egy kalitkában! Elmehetünk megnézni? Hát persze. Na akkor azonnal öltöztünk & irány a nagynéni. És tényleg: ott ücsörgött egy galambtól is kisebb fülesbagoly a konyhaasztalon. Mondjuk hol találta? Hogy a fia munkahelyén, ott futkosott fel-alá a cég udvarán, halálra volt rémülve, hát megmentette. Elvitte állatorvoshoz, de az csak a vállát vonogatta, mert hát a fülesbaglyok nem éppen az ő szakterülete. Azután vett neki egy kalitkát, megetette csontkukaccal, megitatta fecskendővel, és most nem tudja mi legyen... :-)
Mi se tudtuk. Végül eszünkbe jutott, hogy hát a boszorkány simogatott tavaly mindenféle baglyot & azoknak solymászok voltak a gazdáik. Hát akkor keressünk egy solymászt, wazze! Találtam rögtön egy honlapot, a solymásszövetségét. Néztük, de az nem volt szimpatikus. Azután a második találat a besztercebányai solymászklubé volt, ott volt egy olyan, hogy kapcsolattartás, meg mobilszám mellé. Hát hívjuk fel :-DDDDD Felhívtunk rögtön egy szószátyár solymászt, aki a világon mindent elmondott az erdei fülesbaglyokról, azt is, hogyan lehet megnézni hogy éhes-e még (aki nem tudná, hogy éhes-e a cégudvaron talált cca. 3 hetes fülesbagoly csemete, hát ideírom:) végig kell húzni az ujjunkat a torkán, míg meg nem lesz a szegycsont. Akkor a szegycsonton lefelé kell haladni, és közvetlenül ahol vége van a szegycsontnak, ott a gyomra. Picit meg kell nyomni: ha puha, akkor éhes, ha tapintható, akkor evett de még fér bele, ha kemény, akkor nem éhes. Csak baromfihúst lehet neki adni, nyersen, akkora darabokat, mint a kisujj utolsó perce. Azt be kell mártani vízbe, aztán csipesszel a csőre legszéléhez ériteni, attól bekapja. Nem eszik túl sokat. Azután azt mondta még, hogy holnap jelentsük be a kis baglyot az állami természetvédelmi szervezetnél, aztán ők majd megmondják hogyan tovább... És ennyi.
A kis fülesbagoly nagyon édes, teljesen szét vagyok most csúszva miatta. Már a sziklamászás miatt is szét voltam, mert az most igen jól esett, de ez a kis bagoly-bébi feltette az i-re a pontot, na.
A laikus:
Az anyám. Ki más :-DDDDD
A szitu teljesen egyszerű, sétáltatom a kutyát. Gyönyörűen megy lábnál, rövid pórázon, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nem tudom, mikor érzett rá a sétálás művészetére, de nagyon rájött mit hogyan kell... Szóval megyek a kis plüsskutyával, marha büszkén, na, mit tesz isten, összetalálkozunk anyámmal. Anyám már les messziről. Aszongya rosszat sejtve:
- Mit csinálsz?
Mondom sétálok a Mukkival. Anyám továbbra is néz... Még mindig néz...
- Ki akarod képezni ezt a szerencsétlen kiskutyát?!
Mondom nem, csak megtanítom szépen sétálni.
- Te nem vagy eszednél lyányom, ahelyett hogy vennél neki olyan kihúzhatós pórázt, hadd rohangásszon kedvére a szerencsétlen! Ez nem egy rottweiler!
Nomármost nem akartam vitába bonyolódni anyámmal, hogy tökmindegy rottweiler-e vagy westie, a családi béke érdekében a legfontosabb, ha szépen megtanul sétálni, mert akkor mehetünk bárhová, a városba csavarogni, túrázni, mittomén... De anyámnak tök fölösleges az ilyet magyarázni, mert nem fogja fel.
A szakértő:
Megyünk tovább, magamban fortyogok, hogy anyám egy hügye :-DDDDD Jön szembe egy osztálykirándulós csoport. Gondolom a temetőben voltak (mert arra nincs turistaút) megnézni a vén részeges költő sírját. Kicsit nagyobbak lehetettek a boszorkánynál, mondjuk ötödikesek. Már messziről lelkendeztek a Mukki láttán, a tanárukkal az élen. Azonnal letámadtak: milyen édes, milyen fajta, milyen kicsi, mennyi idős.
Mondom két hónapos még csak.
Erre az egyik kiskölyök, teljesen hitetlenkedve:
- Csak két hónapos, aztán ilyen gyönyörűen megy pórázon?!
Mosolyogtam csak, hogy mekkora szakember a kissrác :-))
Szal a mérgem ahogy volt el is szállt rögtön. Amúgy meg a temetőbe vezető lépcsőn idomítom a blökit, nem hiába van született érzéke az agilityhez... Egy szemvillanás alatt felrohan rajta, pedig magasabbak a lépcsők mint a kutya maga. Hihi. Azt hiszem le fogom videózni, mert ilyen nincs :-D
PS:
A szobatisztasággal is remekül haladunk, az arány jelenleg 7 a 3-hoz. Lesz ebből még 10 a 0-hoz is, amondó vagyok. Új módszerrel próbálkozok most: piskótával. Rájött a kis bolhafészek mit akarok tőle, mert pisilés közben már csak úgy les, mikor jön a piskóta :-DDDDD Nagyon helyes! A dolog hátulütője, hogy az összes ruhám összes zsebe tele van piskótával meg morzsákkal, mert csak 1/4 piskóta a jutalom, a maradék morzsolódik a zsebeimben... ÁÁÁÁÁ!
... Robert de Nironál volt ma jelenésem, hogymánizééé, adja be az agyhártyagyulladás elleni harmadik injekciót. Jaj szegény én! :-D
Szétröhögtem a fejem az alatt a pár perc alatt, mert a Robert de Niro annyira hügye, hogy kitalálni sem lehetne! Nem tudom mindenkivel szemben ilyen-e, vagy csak velem, mert kiszúrta az egyezést a humorunkat illetően, de amit lerendezett az nem volt egyszerű, na.
Beszélgettünk, míg beszúrta a szérumot - jobb híján a kullancsokról.
Azt mondja:
- Engem még életemben nem csípett meg kullancs. Igaz, szúnyog is csak ritkán... Pedig sokat jártam az erdőben régebben. Nincs olyan hegy az országban, ahol ne lettem volna! De már nem vagyok a régi... Már csak evezek, néha raftingozok, ott meg nincs kullancs :-)
/Ennél a pontnál mintha egy kicsit jobban befeszítette volna az evezés-formálta izmait, én meg ennél a pontnál azt hittem elalélok, aztán elkezdhet precízen újjáéleszteni, tetszés szerinti módon... ÁÁÁÁÁÁÁ!/
Mondom neki, hogy engem sem szokott csípni, még a szúnyog se nagyon, de a kutyából meg a macskából nem győzöm naponta kiszedni a kis dögöket.
- Egyébként szerintem a kullanccsípés valami összefüggésben állhat az izzadással, mert vannak olyan emberek, akikre tucatszám másznak. Nomármost, a legjobb megelőzés, ha keresünk egy ilyen kullancsokat vonzó embert, rádumáljuk hogy jöjjön velünk gombázni, majd udvariasan megunk elé engedjük az ösvényen...
Itt már a nővérke is vihogott, pedig mindig savanyú ábrázatot vág, nyilván ennyi év együtt melózás után immunis a doki humorára :-DDDDD
Szal ennyi. Meg kéne tőle kérdeznem, mijacsudát szed, mert nekem is kéne az anyagból. Nem létezik, hogy valaki agyonstresszelt háziorvos létére ennyire laza & jókedélyű legyen. Vagy csak a sok szex meg a rengeteg szerető miatt ilyen marha derűs mindig? Könnyen meglehet, de nem baj az! :-))
Tegnap este (leginkább unalomból & álmatlanságból kifolyólag) olvasgattam a neten, pedig már hányszor de hányszor megfogadtam, hogy nem teszem!
Jajajajaj szegény én!
Most újból a kutya témában szerettem volna művelődni, de teljesen felesleges volt, mert csak a vérnyomásom szökött az egekig, más nem történt. A netes kutyatartók annyira lököttek, hogy az már hihetetlen! Főleg a westie-t tartók. Komolyan. Minden neveletlenséget elintéznek azzal, hogy rendben van, ő egy westie, kemény & öntörvényű kis kutya, azért szeretjük. Ebből kifolyólag széttépheti a kanapét, kikéredzkedhet hajnalok hajnalán sétálni, moroghat & haraphat etetés közben, nem kell szobatisztának lennie, és így tovább a végkimerülésig.
Aztán hogy ne legyek ideges!
Azt, amit a kutyákról tudok, egyik régi jó barátomtól tanultam. Igaz, ő nem foglalkozott portörlőrongyokkal (:-D) hanem az volt a hóbortja, hogy saját maga szórakoztatására kutyákat képzett ki. Viszont a portörlőrongy is épp olyan kutya mint egy dobermann, vagy tudomisén, mert hát egy genetikai állományból származnak, és mindnek a farkasok az ősei. Nem fogok újból Cezar Millan-nel példálózni, mert nélküle is így gondolom... Szóval ettől az ismerőstől került hozzánk a rottweiler, és ő irányította az egész kiképzését is. Nem pénzért, hanem mert szeretett ezt-azt megtanítani a blökiknek, a saját kutyáinak pedig nem tudott újat mutatni. Dragon anyját is kiképezte az IPO3 engedelmességi vizsgára, szintén pusztán hóbortból, mert végül nem vitte el. Jó oka volt rá hogy ne vigye: volt a rotyi mellett még egy német-juhásza is, akivel borzalmasan sokat foglalkozott. Szuper volt a kutya, olyan igazi Rex felügyelő, a haverunk meg haláli büszke volt rá. Na, elvitte levizsgázni, a kutya pedig nem normálisan magas pontszámot ért el. Hazajött a haver, aztán úgy nagyjából 2 hét után megjelent nála 2 pasas a belügyminisztériumból, hogy adja el a kutyát. Persze mondta, hogy nem eladó, mert a szeme fénye, meg mittomén, de valahogy meggyőzték, hogy a kutya igenis eladó... Basszus, soha nem mondta meg, mennyi pénzt kapott a német-juhászért végül, de szemrebbenés nélkül vett egy vadiúj Tama dobszerkót Zildian cintányérokkal, meg egy használt ótót is - a kettő közül a dobcucc volt a sokkal drágább... Szóval nem keveset. Dragon anyját épp emiatt nem vitte el vizsgázni, azt mondta hogy kell neki ez a kutya; ettől függetlenül szintén igen magas pontszámra teljesített volna... Dragont nem érdekelte a nyomkövetés, ennél a pontnál ugrott is az összes IPO vizsga, ellenben a többit profin tudta. A haver mindig eljött megnézni, mennyire haladunk a tanulással, adott egy csomó tanácsot, mit hogyan csináljunk és teljesen elégedett volt (igaz én is, meg gondolom a kutya is.)
Hát mindig ebből indulok ki a kis plüsskutya kapcsán. Bármilyen a fajtája, de a maximális engedelmesség a legfontosabb. Meg abból, hogy épp úgy meg lehet neki tanítani dolgokat, max. nem olyan gyorsan & hatékonyan, mint egy szuper vérvonalból származó rottweilernek. Azt hiszem fél év múlva beszámolok, hová jutottam. Az az egy azért holtbiztos, hogy nem fog a fejünkre nőni!
:-)
... annyira alakul itt minden.
Leginkább a szobatisztaság a blökinél :-))
Ma már hihetetlen haladást értünk el, mert 2 pici pisi híján a többi odakinn sikerült, beleszámítva az összes kakit is. Okés, ma itt ünnep volt, nem melónap (hálajakaporszakállúnak) aztán ráértünk vígan kutyázni. Sétálni is voltunk, igaz tökéletesen sikertelenül, de majd az is lesz valahogyan... Szóval most optimista vagyok.
Valahogy rá kell dumálnom anyámat, rendezze meg a kutyát ha mi esetleg lelépnénk hegyet mászni 2 hét múlva. A nasságos úr nagyon menne, igaz én is, de hát a kutyás projekt kezdi itten áthúzni a számításainkat. Bárcsak már nagyobb lenne, kezelhető, szófogadó kutya, aztán vihetnénk őt is probléma nélkül. Na de így most lelépni 3 napra... hát nem tudom.
... de tényleg nagyon kevés nekem a 24 óra.
Basszus.
Ki kell alakítanom egy új időbeosztást, na de úgy, hogy a nap 24 órájába legalább 36 beleférjen. De ha 48 fér bele, az se lesz gond. Mert ez így most tarthatatlan, hogy huss, elrepült a vasárnap... Pedig 7 után pár perccel keltem, kutyáztam, reggelit gyártottam, bevásároltunk, mostam, boszorkányt & barátnőit boldogítottam, közben mostam, kutyáztam, rendet raktam, udvaron rendet raktam, palacsintát sütöttem, vacsit gyártottam, boszorkánnyal tanultam, kutyáztam, most meg 11 óra van, igaz már lezuhanyoztam, viszont a konyha olyan, mint ahová a bomba baszott. Neten se voltam. Csavarogni se voltam. Tévét se néztem. Szal semmi de semmi feleslegeset nem tettem, de mégis elrepült ez a nap, mintha nem is lett volna.
Aludni nem tudok, pedig kéne, holnap igazán überszar napom lesz, a denevér kolléganővel, ajajajajaj. Az új időbeosztáson is gondolkodtam, mit hogyan kéne, de azt hiszem 6-kor kelek, megrendezem a kutyát, fél hétkor keltem & megrendezem a boszorkányt, végül fél 8-kor magamat, elhúzok melóba, meghallgatom a hótthügye denevér nyafogásait, közben imádkozni fogok hogy sok vevő legyen & hamar múljék az idő, délben hazatépek, megrendezem a kutyát (délelőtt alszik, nincs vele gond, legalábbis egész múlt héten nem volt) azután vissza melóba, azt még nem tudom hogyan/mikor hozom el a boszorkányt napköziből, de majd 10 percre lelépek4 tájon, azután vissza melóba boszorkányostul, azután haza. A kutya idegbajos lesz a magánytól, az udvar széttépve & romokban, ha sokan lesznek melóban (ami nem baj, a vérszopó hügye dumájára való tekintettel) akkor hulla leszek hogy a lábamon is alig bírok majd megállni, boszorkányozok, kutyázok, vacsizunk, tanulunk,eldőlök megdögölve & a konyha még mindig olyan lesz mint ahová a bomba baszott...
... mindenképpen meglepetésszámba ment.
Olyan huszon-egynéhány éves kisfiú, tetkó, zselés haj, (szerinte) bájos mosoly, menő szerkó, szóval nem az esetem, amiből az következik én sem vagyok az ő esete, wazzzzzze! :-DDDDD
Okés, megszoktam már hogy a vén kéjencek abszolút kedvenc célpontja vagyok, mert hát hajlott koruknál fogva megragadtak a faros-bögyös nőideálnál, és hát velük nincs is semmi bajom úgy igazából, na de ezen a kisgyereken kiakadtam rendesen. Megvallom őszintén, a dekoltázsom ma egy cseppet mélyebbre sikerült mint általában, viszont a mai napon ez nem jelentette azt hogy jaj de kirobbanó formában érzem magam miatta. Ilyen is előfordul, bár csak igen ritkán... Hehe.
Na, hagytam hadd bámuljon dülledt szemekkel, még az is átfutott az agyamon hogy valami baja lehet, tán fogyatékos? - de amikor adom a nyugtát azt mondja:
- Ezt azért elteszem, hátha rajta van a telefonszáma is, aranyos!
Édesjó kaporszakállú, hát hiányzott ez nekem? Nem. Ha nem lettem volna éppen hulla stresszes, meg kellően morcos, akkor kapásból visszaszólok neki, hogy a csontos térdű kamaszlányoknál sikerrel próbálkozhatna, azok döglenek ezért a típusért... :-DDDDD Így meg nem szóltam semmit, csak egy halvány mosolyt eresztettem meg. Azután meg belebetegedtem, mert nehezen viselem ha fejreáll a világ körülöttem, de azt még nehezebben, ha visszaszólhatnék & nem teszem. Alig vártam hogy az egész sztorit elmeséljem a nasságos úrnak (abban a két percben, amit így hoki VB alatt rám fordít) mit szól hozzá, de csak legyintett egyet, hogy ő ezt tudja régen. Az is igaz, hogy majdnem 5 euró lett a fél nap alatt a borravalóm, gondolom a dekoltázs miatt :-DDDDD
... egyik pillanatról a másikra megoldotta az összes kínom-bajom!
Áááááá de jó, szét akar vetni jelenleg a hatalmas optimizmus!
Egész héten kínlódtunk ezzel a szobatisztaságra szoktatással, de egyre szarabb lett minden. Komolyan. Tegnap a kutya már elkezdett neurotikusan viselkedni, elbújt a sarokba, aztán ott kakilt, én meg kellően kutyapiszokul éreztem magam közben, hogy basszus, én tehetek róla. Ezen a hülye interneten írnak minden elképzelhető/elképesztő dolgot, csak épp használhatót nem. Szoktassuk, ne szoktassuk, mikor szoktassuk, mittudomén mi mindent. Ez meg ugye jól összezavart engem is, meg a Mukit is.
Reggel úgy ébredtem, hogy bármi történjék is, megveszem Cezar Millan könyvét. Van aki szereti, van aki kevésbé, sőt olyan is akad, aki nem állhatja, de én kimondottan kedvelem. Jópofák a műsorai, és ha ő nem ért a kutyaneveléshez, akkor nem tudom ki ért hozzá ezen a Földön. Ezzel a véleménnyel vártam a 9 órai nyitást a bolt előtt,
9 óra 5 perckor pedig fizettem a kasszánál :-D
Nem azért, de ez a könyv, meg a párja, amit szintén megvettem, minden pénzt megér. Jaj hát az első dolgom az volt, hogy áttanulmányozzam a szobatisztasággal foglalkozó fejezetet. Aszongya Cezar (nem idézem pontosan): a szobatisztaság a legkönnyebben megtanítható dolog a kutyának, mert nem is kell tanítani. Ösztönösen működik, csak egy kis gyakorlásra van szükség, némi türelmemre és megfelelő mennyiségű tisztítószerre.
A szobatisztaság úgy működik, hogy ki kell választani egy megfelelő helyet a házon kívül, ahol megfelelő mennyiségű szagot fog érezni a kutya. Oda el kell vinni nagyjából 3 óránként, de evés & alvás után mindenképpen. Kell hagyni hogy körbeszimatoljon, aztán ösztönösen könnyít magán, és ennyi. Kábé 2 hónap elteltével tökéletesen szobatiszta lesz, mindenféle ráhatás nélkül.
Mondom okés, kipróbáljuk. Nem mertem kivinni, mert írtak a neten megint csak mindenféle baromságot, hogy beteg lesz meg tudomisén, az oltások befejezése előtt végképp nem szabad elhagynia a lakást (nálunk az udvart) meg ilyenek. Aztán más helyen írták azt is, hogy olyan helyre azért kimehet, ahol kevés kutya jár, na de ide mielénk a vendégparkolóra egyetlen egy kutya sem jár, a Hógolyó óta pedig macska se :-( Szóval felébredt a Muki, megfogtam, kivittem, 2x szaglászott, azután kakilt egyet, pisilt egyet, mehettünk be.
Ezt eljátszottuk még párszor, a napi végeredmény 2 kaki & 4 pisi odakinn. Pluszban lett még egy kaki, de az már az okosság jele, mert közvetlenül a kapu elé sikerült. Gondolom elindult kifelé magától, csak nem tudott kijutni végül :-D Olyan kis aranyos. Az egy hét teljes csőd után kellett már egy efféle sikerélmény, de komolyan. Ott a kuka is: csak összeszedem a cuccot, bele a kukába, aztán teljesen rendben vagyunk. Nekem kényelmes, a kutyának is kényelmes, akkor meg nincs hiba sehol. A nap végére a Muki is megbátorodott, szépen követett ahogy jöttünk befelé. Marha büszke voltam magamra, meg hát a kutyára is :-))))))))
A másik idegesítő szokást is megértettük azonnal. Miért harapdál állandóan? Hát azért, mert olyan mint a kisbaba, egyrészt mindent a szájába kell vennie megízlelni, másrészt pedig próbálgatja a harapás erősségét. Amíg csak finoman harapdál, azt jelenti fogni tanul (mármint embert érinteni vagy megfogni) azt meg kell dícsérni. Ha már erőset harap, akkor el kell húzni a kezünket aztán megbökni, mint ahogy az anyja szokta az orrával. Ekkor abbahagyja. És tényleg működik! Azért vicces, hogy erre magunktól nem jöttünk rá!
Végezetül pedig a kutyapelenka használatát is leírta: a kutya soha nem piszkít ugyanoda, mint előzőleg, szóval a rongyot állandóan cserélni kell, minden használat után, ezért elég macerás a dolog. Pluszban kell rátenni valami természetes anyagot, más kutya piszkából mintát, földet, füvet, ilyeneket, attól aztán tutira a pelenkára fog pisilni. Ezt meglátjuk most éjjel, bár a földet azóta felnyalogatta, a füvet meg széthordta. Nagy reményeim nincsenek, de már nem is erőltetem, ha egykettőre szobatiszta lesz akkor nem érdekel, majd felmosok utána mint mindig. A vacsoraidőt is előbbre hoztam, állítólag ez is segít (nem Cezar szerint, a neten olvastam) és eltettem a kaját is, mert eddig mindig ott hagytuk, egyen amennyi beléfér, nagyra kell nőnie... :-D
Hát itt tarunk jelenleg a kutyanevelési projektben.
Az úgy volt, hogy rettentően segítettem a nasságos úrnak az öntözésben, mégpedig úgy, hogy én rángattam ki a slaugot a ház elé. Aztán bámészkodtam egyet, ha már úgyis ott vagyok. Na, ekkor jött a Gita néni, végzett melóban éppen. Kis idő múlva látom, hogy a Gita néni marhára integet, 2 házzal odébb. Az ott egy romház, évek óta árulják, de hiába. Odamegyek, mert nem tudtam mi történt.
Aszongya a Gita néni:
- Hát most nézd meg, ember az ilyen?!
És ott van a fűben 3 kiscica. Szép nagyok voltak, nem soványak, szép bundával, teljesen szelídek.
- Valaki kitette őket ide, mert reggel még nem voltak itt! - így Gita néni.
Mondom nem láttam semmit, de hát ezek nem kóbor macska cicái, az egyértelmű.
Ekkor elmentem szólni a nasságos úrnak, aki nem értette, miért guggolunk a gazban, a Gita néni meg hazaiszkolt egy kis tálkáért meg tejért.
Utána közösen néztük a macskákat. Hazahoztam volna egyet, a tigriscsíkosat, de még nincsenek meg a kutya oltásai, addig nem lehet :-( A boszorkány a szürke-fehéret hozta volna, a nasságos úr meg mindhármat. Gita néni átkozódott:
- Hogy ott rohadjon meg ahol van! Ilyen mocsok, ekkora melegben iderakni őket! Inkább fojtotta volna vízbe, vagy tudom is én!
Ekkor helyeslően bólogattam.
Mondom neki: szólok anyámnak, ő a postás, kérdezzen körbe a faluban kell-e valakinek kismacska. Meg hogy reggel hozok enni nekik, van még úgyis macskakajánk a Hógolyó óta...
---
Eközben az út túlfelén kinn kávéztak a barátnőmék az erkélyen & végiglesték az egészet, csak nem értették. Mikor ballagunk haza, kérdik:
- Mijazistent csináltatok ott a gazokban?
- Van ott három kismacska. Valaki kitette őket. A Gita néni hozott tejet.
---
Megyek anyámhoz, mondom mi van. Aszongya: Okés, megkérdezi, de hogy a Gita néni alszik rá egyet, aztán hazaviszi őket úgyis, mert állatbarát. Ennél a pontnál megkönnyebbültem.
---
Éppen hazaérek anyámtól, eltelik egy kis idő, hát csengetnek. Azt hittem az egyik kávézó csaj jött át, de nem. Szilvike volt, aki szintén itt lakik nem messze. Aszongya:
- Találtatok kiscicákat?
- Ja, ott vannak az Annus néni háza előtt a fűben. Gyere megmutatom.
- Azért kérdezem, mert valószínűleg az enyémek. Van egy szürke-fehér, egy háromszínű meg egy cirmos.
- Óóó hát akkor a tiéid!
Nohát, azt az örömöt!
- Most képzeld el, ellett a cicám négyet. Tegnap este pedig eltűnt belőlük három. A hülye öreg macska elvitte őket valahová, azóta meg nyávog, hívja a kicsiket! Össze-vissza kerestük hova lettek, még jó hogy az Erika megkérdezte hogy nem az enyémek-e!
(Erika a szemben lakó csaj, aki kávézott.)
Mondom nem lett volna velük gond, mert anyám elosztotta volna őket, meg hogy etettük volna a Gita nénivel, van itthon sok macskakaja, mióta lelépett a Hógolyó.
Ekkor következett a sajnálkozás, hogy de nagy kár, milyen szép volt, ahogy mindig kinn ült a gázórán...
- Te Szilvike, én odaadom neked a macskakaját. Nekünk úgysem kell, neked meg igen.
- Áááá nem is kell (de azután hagyta magát meggyőzni, én meg bevágtattam, összepakoltam mindet egy szatyorba, vittem neki boldogan.)
Nem győzött hálákodni, nekem meg marha jó érzésem lett.
---
Na, pont az ilyen történetek miatt jó dolog falun lakni. De ezt senki más nem érti, csak a falusiak.
No, van egy jó kis bemaradásom, mert a blöki érkezése erősen megborította a napirendet itten.
A kutya hivatalos neve végül Muki lett (az is meglehet, hogy Mukki, mindenki másképp ejti) ami a nasságos úr szerint tök finnes név. Megkerestem és jééé tényleg; a mukki finnül van, és azt jelenti: puha. Hihi. Jó derültünk rajta.
A kutya akklimatizálódik & marha eleven. Kezdi birtokba venni a területet, már elmerészkedik a kapuig. Nem sír sosem, pedig fel voltunk készülve, hogy állandóan sírórohamokat fog kapni,mint a malamut annak idején. Nem is ugat, csak néha morog, viszont annyit eszik, mint egy ló. Nem tudom hogy fér bele ennyi kaja, hiszen olyan kicsi mint egy plüssjáték & a súlya is annyi kábé. A napirendje nagyjából annyi, hogy 1 óra ébrenlét & rosszalkodás után alszik másfelet. A szobatisztaság nem mond neki a világon semmit, szal takarítunk mint a veszett fene. Azt olvastam, hogy 8 hetes kor előtt kár is vele próbálkozni, mert úgysem érti mit akarunk... Hát majd meglátjuk.
A boszorkány még sosem látott kutyát akcióban, főleg nem bolond kis kölyköt, na aztán hatalmasak az elvárásai, alig bírjuk kibeszélni a fejéből, hogy a kutya még kisbaba, akivel nem lehet semmit kezdeni & akinél már az is nagy haladás, ha megrázza a csörgőt... A Mukinál meg az a haladás, hogy nagy morgások között tépi a játékait negyed órán keresztül, amúgy meg csak rohangászik & hempereg... Tegnap este már pityergett a boszorkány, hogy a kutyi őt nem is szereti, na ekkor hosszú vigasztalás következett, ismert kisbabák példaként való emlegetésével :-)
Azt hiszem megnyugodott, mert reggel már csak úgy spurizott a kutyát simogatni & vihogott, hogyan akarja kikötni a nasságos úr cipőfűzőjét :-D
Szóval ez a helyzet. Ha beáll egy stabil (vagy ettől stabilabb) napirend, majd jövök.
