minibagoly

Hát még ilyen napot!...
Demarhajóóóóvóóóót!

Úgy indult, hogy reggel elvittem a kis boszorkányt is oltásra, azután meg suliba. Azután hazajöttem, mindenféle ügyeimet elintézni. Délutánra megbeszéltünk egy kisebb túrát az innsbrucki ismerősökkel, telefonáltunk 10 tájon hogy mi legyen akkor. Marha hideg volt, oltári nagy szél fújt, hogy akkor ne menjünk, mert kutya idő van. Azután gondolkoztam egy ideig, majd eszembe jutott, hogy máshová is lehet menni, nem csak a Rám-szakadékba :-) Felhívtam őket, hogy menjünk el a Tündérkapuhoz. Az inkább séta, mint túra, ha át is fagyunk, hát hamar hazaérünk, nem gond.
Hogy okés, menjünk, ők benne vannak. Elrohantam a boszorkányért suliba (ma rövid napja volt), azután haza, azután öltöztünk (alaposan & rétegesen) és irány a sziklák...

A nagy szél valamennyit csillapodott, mi pedig mászkáltunk egy kellemeset. Mindenféle sziklákra felmásztunk, százmillió képet lőttünk, csudijó volt! Na, amikor végeztünk, még nem volt kedvünk hazamenni. Újabb ötlet: ótózzunk el Dobogókőre, ott se voltak még. Az már nem volt olyan érdekes a Tündérkapu után, de rossz se volt. Láttunk osztálykirándulókat sortban & rövidujjú pólóban, na akkor rádünnyögtem a boszorkányra, aki jövő héten kirándul az Alacsony-Tátrába, hogy öltözködjön mindig rétegesen, ne féljen elővenni a polárt a hátizsákból, mert nem szeretném, hogy lila szájjal dideregjen a szép helyeken, mint azok a kölykök ott. A boszorkány visszadünnyögött: van ennyi eszem, anya!
Jaj de édes :-DDDDD

Azután hazajöttünk, vacsoráztunk, kutyáztam, tévéztünk, egyszer csak telefon. A nagynénim. Aszongya: segítenetek kellene, mert találtam egy baglyot, de fogalmam sincs, hol kell bejelenteni. Mondom: miféle baglyot? Hogy kis füles baglyot, egy egészen pici kisbabát. Hol van? Itt a konyhaasztalon, egy kalitkában! Elmehetünk megnézni? Hát persze. Na akkor azonnal öltöztünk & irány a nagynéni. És tényleg: ott ücsörgött egy galambtól is kisebb fülesbagoly a konyhaasztalon. Mondjuk hol találta? Hogy a fia munkahelyén, ott futkosott fel-alá a cég udvarán, halálra volt rémülve, hát megmentette. Elvitte állatorvoshoz, de az csak a vállát vonogatta, mert hát a fülesbaglyok nem éppen az ő szakterülete. Azután vett neki egy kalitkát, megetette csontkukaccal, megitatta fecskendővel, és most nem tudja mi legyen... :-)

Mi se tudtuk. Végül eszünkbe jutott, hogy hát a boszorkány simogatott tavaly mindenféle baglyot & azoknak solymászok voltak a gazdáik. Hát akkor keressünk egy solymászt, wazze! Találtam rögtön egy honlapot, a solymásszövetségét. Néztük, de az nem volt szimpatikus. Azután a második találat a besztercebányai solymászklubé volt, ott volt egy olyan, hogy kapcsolattartás, meg mobilszám mellé. Hát hívjuk fel :-DDDDD Felhívtunk rögtön egy szószátyár solymászt, aki a világon mindent elmondott az erdei fülesbaglyokról, azt is, hogyan lehet megnézni hogy éhes-e még (aki nem tudná, hogy éhes-e a cégudvaron talált cca. 3 hetes fülesbagoly csemete, hát ideírom:) végig kell húzni az ujjunkat a torkán, míg meg nem lesz a szegycsont. Akkor a szegycsonton lefelé kell haladni, és közvetlenül ahol vége van a szegycsontnak, ott a gyomra. Picit meg kell nyomni: ha puha, akkor éhes, ha tapintható, akkor evett de még fér bele, ha kemény, akkor nem éhes. Csak baromfihúst lehet neki adni, nyersen, akkora darabokat, mint a kisujj utolsó perce. Azt be kell mártani vízbe, aztán csipesszel a csőre legszéléhez ériteni, attól bekapja. Nem eszik túl sokat. Azután azt mondta még, hogy holnap jelentsük be a kis baglyot az állami természetvédelmi szervezetnél, aztán ők majd megmondják hogyan tovább... És ennyi.

A kis fülesbagoly nagyon édes, teljesen szét vagyok most csúszva miatta. Már a sziklamászás miatt is szét voltam, mert az most igen jól esett, de ez a kis bagoly-bébi feltette az i-re a pontot, na.