szőlőhegy

... lett tegnap a Nagy Hideghegyből :-D Na tessék!

Eredetileg ugyanis oda készültünk (már megint, még mindig, nem kívánt törlendő), azután anyámék keresztülhúzták a számításainkat, hogyaszongya szüretelünk inkább.
Lekaptuk délig az olasz rizlinget, azután meg a kék burgundit (művelődtem rettentően borászatból, hihi), ami onnan különbözik egymástól, hogy az egyik fehér szőlő, a másik meg fekete :-DDDDD Szerintem savanyú volt, de apám szerint rendben lesz, mert a rizling cukorfoka 19, az meg állítólag ideális. Mondtam nekem mindegy, mert megfőzöm mézzel forralt bornak, úgy rossz nem lehet. Újból meghallgattam, hogy lehetek ilyen tapló......... Mindegy, mert leszarom! :-DDDDD

A tanulság annyi, hogy a szüretelés teljesen más izomcsoportokat mozgat át, mint pl. a túrázás. Jelenleg ugyanis baromi izomláz van a seggemben, gondolom a sok guggolástól. Legalább ennyi!

PS: Megyünk decemberben Therion koncertre! Óóóóóó!

Sinclair bácsi könyvei

Nem értem, ha valaki ellenállhatatlan késztetést érez, hogy teleírja a netet, akkor mi az anyám tyúkjáért teszi azt olyan stílusban, amitől a hajam hullik csomókban?! Ilyen alany-állítmány-tárgy-határozó-jelző vonalon, amit ötödik általánosban vertek a komcsik a fejünkbe? A lényeg, hogy minden eredetiséget, neadj isten egyéni stílust nélkülözzön... Ehhh. De felcsesztem magam már megint!
Erről most eszembe jutott a Minden lében két kanál egyik része, (amit mostanában nézek, kikapcsolódásképp, marha jó, nagyokat röhögök rajta és hát Roger Moore nem egyszerű pasi volt akkoriban, azt meg kell hagyni), amikor az orosz hercegnőt akarják megmenteni, na és abban volt, hogy Lord Sinclair bácsikája állandóan könyveket írt, és Dany néha felolvas belőlük... :-D
Hát valahogy így.
Találtam ma olyan irományokat, amiket akár a jó öreg Sinclair nagybácsi is írhatott volna! Nevetnék ám, ha vicces lenne, de nem az, hanem nagyon elszomorító!

nem írok semmit

... mert agyilag nem vagyok itt.
Az a baj, hogy ott maradtam valahogyan a napsütötte Görögországban, haza csak testileg jöttem, hogy robotoljak mint a barom, mert ugye megkezdődött a fűtőszezon. Ehhhh. Semmi különösebb hír nincsen. Kínomban imidzset építek, a szokásos Dita von Teese vonalon, aminek eredménye jelenleg egy ballonkabát, meg majd egy retikül is, csak az még nem ért ide.

Viszont az éccakai netes vásárlásoknak egyéb szüleménye is lett! Mondjuk nem pontosan passzol ehhez az elegáns úrinős stílushoz, aminek megalkotásán épp fáradozom, na de muszáj volt megvenni, mert annyira de annyira jellemző, hogy az beszarás! :-DDDDD Ezaze:

Kalymnos

Hááát, nem is tudom hol kezdjem. Az ilyen mesehelyekről - mint Kalymnos -, több kötetes regényt kéne írni, fölöttébb patetikus stílusban, nem pedig blogbejegyzést!... :-D

Miért éppen Kalymnos?
Nos, az úgy volt, hogy valami nagggggyon görög helyet akartunk, és minél jobban múlt az idő, annál jobban akartuk. Kalymnost teljesen véletlenül találtam valami túraoldalon (!). Szerelem volt első látásra! Azután elkezdtem utánaolvasni, és egy idő után egész pontosan tudtam, hogy az ideális nyaralásunk pont ott lenne. Aprócska kis sziget, ami még nem kurvult el a tömegturizmus miatt. Azt írták rengeteg (többé-kevésbé) megbízható helyen, hogy ami ott van, az a mesében sincs - és igazuk volt. Pár bennszülött, pár turista, nyugalom, lazaság, szanaszerte mindenütt kecskék & egyéb állatok, gyönyörű tenger és varázslatos táj, sőt volt olyan hogy valaki odáig merészkedett a jelzők kiosztásában: maga a földi paradicsom...
Végül aztán találtunk egy utazási irodát, amely szervez nyaralást Kalymnosra is, és a nasságos úr ragaszkodott hozzá hogy oda menjünk, hosszú utazás és kacifántos megközelíthetőség ide vagy oda.

 Kalymnos
csak a 90-es évek elejétől lett felkapott üdülőhely, szóval majd 200 év késésben van a többi görög szigethez képest. Azelőtt békés, boldog szivacshalászat folyt itt, ők szállították a világ szivacsainak túlnyomó többségét. Addig-addig halászták a szivacsot a sziget körül, míg egyszer csak túlhalászták, azzal rögtön befuccsolt a helyi biznisz. Igaz, azt állítják hogy a túlhalászásnak nem volt köze a krahhoz, mert valami rejtélyes betegség miatt tűntek el a szivacsok, de ez már a múlt. Szóval a 90-es évek elején belekezdtek a turizmusba, ami elég nehéz volt. Nagyon kicsi, ipari méretekben nem megközelíthető a hely, teljesen Kos árnyékában... De akkor mondhatni csoda történt.

Sziklamászó paradicsom
lett hirtelen, miután egy olasz mászó (a nevét sajnos elfelejtettem) véletlenül elkerült erre a mesehelyre. Felnézett a Massouri fölötti sziklákra, és gondolom könnybe lábadt a szeme, mert ilyet még nem látott!... Állítólag a világ legjobb helye a mászásra, jobb mint a Sziklás-hegység, vagy mint a Dolomitok, vagy tudomisén. A helybeliek ezt nem tudták, mert a sziklákon csak kecskék tartózkodtak addig, meg nőtt nagy bokrokban a vadrozmaring, de nem hinném hogy valami értelmét látták volna a dolognak.
Szóval elkezdtek odajárni a mászók, a helyiek pedig nem rohantak azonnal a környezetvédőkhöz (hehe), hogy jajistenem, odanézzenek mit csinálnak a flúgos külföldiek, letapossák a rozmaringot meg a kiszáradt gazt, elgyúrják a kecskebogyókat, hanem elkezdték a mászók köré építeni a turistabizniszt. Ez helyenként elég komikusra sikerült, de legalább volt min szórakoznunk :-D
Pl. voltunk egy étteremben, ami szépen ki volt dekorálva, úgy görögösen: öreg dagerotípiák, konyhai eszközök a falakon, halászháló, kagylók, ilyesmi, de a dekorációk között volt mászókötél is, karabínerekkel :-D Nem tudom hogy dőlt rá a tulaj, nyilván valaki ott felejtette a cuccot aztán nem jelentkezett érte :-DDDDD Vagy épp egy pub teraszának oszlopára egy rakat mászócipő rászerkesztve... Őrület. A gazdasszonyunk is mondta, hogy mi vagyunk az utolsó csoport ebben a szezonban, de lesznek még majd mászók ősszel. Azért elég érdekes volt, hogy a 70 éves görög néni 30 szavas angoltudásában benne van a climber kifejezés :-D Még egy érdekesség: a olaszok most másodszor rendezik majd a Kalymnos climbing festivalt, ahol maga Simone Moro építi az új utat a nagyérdemű közönségnek. Hát ilyen is van.

Az utazás
pontosan 12 órát tartott, az autó-repcsi-busz-gyorshajó-busz kombinációval. Kimerítő volt a 36 órás nem alvás (mert ugye hajnlaban repültünk, előtte pedig 4 óra autóval Brünnbe) azt meg kell hagyni, azonban a sziget tényleg mindenért kárpótolt! A repcsink pedig Airbus A320 volt, de ennek csak én örültem valószínűleg, mert senki más nem ennyire bogaras :-D Végül délután fél 2 tájban kerültünk ágyba a szálláson, és este hétig sikerült valamennyire kipihenni magunkat, elindulni az első felfedezőútra, szóval nem volt olyan nagy gond.

A szállás
még nem volt kész, mert szokás szerint nem volt benn pótágy a boszorkánynak. Mondta a néni hogy nóóó problém, mindjárt hoz a férje. A néni önmagában is megér egy külön misét, mert olyan igazi görög néni volt, fehér fejkendőben, hímzett köténnyel & túraszandálban. Hihi. Megkérdezte rögtön, hogy du ju szpiksz inglisz, mire mondtam hogy yes, aminek nagyon megörült. Szeretett beszélgetni nagyon. Ahogy megtudta, hogy értek angolul, azonnal nekikezdett, valami görög-angol katyvasz nyelven, amiből csak nagy jóakarattal tudtam elkapni pár angol szót, ezekre udvariasan válaszoltam, gondolom nem pont azt, amit hallani akart. Ilyenkor mindig abbahagyta, gondolkodott, és újrakezdte a szóáradatot :-D Jaj :-D Végül lett pótágy is, mondtam a néninek hogy most esetleg aludnánk, mert elég régóta ébren ébren vagyunk, erre vigyorgott egyet & szép álmokat kívánt.
Maga a szoba jó volt, ragyogó tiszta (mint Görögországban mindig), spártai egyszerűséggel berendezett, de volt minden, még egy bazi nagy ventillátor is a plafonon. Ez nagyon jól jött, mert egy pillanat alatt kivitte a szobából a fülled meleget. Szóval szuper. Pont amire számítottunk.

Massouri
volt a falu, ahol laktunk. A sziget egyetlen turistaparadicsoma, ha lehet így nevezni. Minden esetre több boltocska, taverna és kiadó szoba volt itt, mint máshol a szigeten összesen - ezzel ki is merül a turistaparadicsom fogalma. Volt egy hotel is, tele angolokkal, és talán ennyi. Szép hosszú rendezett homokos strandja volt, egy fő utcája lenn a parton, és volt még egy utca odafönn a falu fölött is. Teljesen egybeépült a Myrties nevezetű faluval. A szoba hatalmas teraszáról pedig lenyűgöző kilátás a szomszédos Telendosra... Érkezéskor félálomban csak egy pillantást vetettünk oda, konstatáltuk hogy jaj de szép, de azután a maradék 10 napban nem tudtunk betelni a látvánnyal.

 

A turisták
nem mondhatni, hogy nagy számban látogatnák Kalymnost, de aki odamegy, szerintem egész pontosan tudja, mit is keres valójában. A külföldiek nagyjából egynegyede (vagy egyötöde) volt mászó, ahogy azt tippeltük. Ők összekombinálták a családi nyaralást a kedvenc sportjukkal, főleg akkor, ha az asszony nem mászott. Szóval a család egyik fele sütkérezett a tengerparton, puha fekete homokban, fürdött a kristálytiszta vízben, a másik fele pedig egész délelőtt lógott a kötélen :-) A délután nem okés az ilyenfajta sporttevékenységekre, mert a sziklák nyugatra néznek, szóval csak kora délutánig vannak árnyékban. Reggelente elég nagy volt a forgalom: minden 5 robogóból 4-en mászók voltak, őket ki lehetett szúrni messziről: Petzl sisak volt a fejükön (hihi) és kötél a nyakukban :-D
A maradék turista pedig erősen agyonstresszelt, emberiszonyban szenvedő, nagyjából középkorú fazon lehetett, aki teljes csendet & nyugalmat akart maga körül a szabi alatt. Komolyan mondom, én még ennyi embert nem láttam a napozóágyon olvasni, mint amennyit itt. Az is igaz, hogy sehol máshol nem láttam még pl. étteremben, vagy kiadó szállások reklámján olyan kiírást, hogy free library aviable. Szóval őrület.

Pothia
a főváros (nevezzük így szépen, városnak, pedig csak egy nagyobb falu), volt az egyetlen, ami kicsit csalódást okozott. Három másik görög helyhez tudtunk viszonyítani: Santorinihez, Rodoszhoz és Korfuhoz. Santorini fővárosa Fira, ahol eltöltöttünk egy egész napot csak úgy, az utcákon csatangolva, mert volt mit nézni. Rodos cityben egy egész hetet elvoltunk, azzal együtt, hogy minden nap mást néztünk meg. Kerkyrában, Korfun két napot bolyongtunk, de nagyjából a felét meg se bírtuk nézni, pl. az Új Erőd, úgy ahogy volt kimaradt, mert nem fért bele a programba. Kerkyra abszolút csodálatos város, ódon & varázslatos hangulatú, na Pothia nem ilyen. Pár girbebegurba utca, kis kikötő, hatalmas autóforgalom. Egyetlen látnivaló az Agios Savvas kolostor, amit szinte lehetetlenség megközelíteni, ahogy az kiderült.

Agios Savvas
egy hatalmas, mesésen felújított kolostor Pothia fölött a sziklákon, jó távol mindentől, a nagyközönség számára is nyitva. Nem tudtam idehaza az interneten kinyomozni, hogy lehet odajutni, gondoltam nem baj, majd csak találunk valami odavezető utat ha ott leszünk. Nos nem. Ácsorogtunk elég bambán a kikötőben, hogy akkor most hogyan merre, de nem volt semmi ötletünk. Nem láttunk se utat, se ösvényt - egyszerűen semmit. Megállt a tudományunk. Hát mondom ilyen nincsen. Kis ténfergés után találtunk egy turist office-t, hát basszus akkor megkérdezem :-) A pasas igazán kedves volt. A kezembe nyomott egy buszmenetrendet, hogy a Vlyhadiába tartó busszal kell odajutni, de szólni kell majd a sofőrnek, hogy a kolostornál álljon meg. Okés. De hogy siessünk, mert Vlyhadiába csak napjában háromszor megy busz, és a déli járat most indul 5 perc múlva: arra van a buszmegálló, ha szaladunk, elérjük. Visszafele pedig jöhetünk gyalog, vagy stoppoljuk le a buszt az út szélén, ha éppen arra jönne :-D Mondtam oké, eukarisztó, azzal rohantunk a buszra. Rajtunk kívül csak 1 utas tartott Vlyhadiába, és nem szállt ki a kolostornál... Viszont megérte a kérdezősködés, mert a kolostor tényleg káprázatos.
A menetrend szerint jött visszafelé is busz, szóval úgy döntöttünk nem gyalogolunk, pedig egyáltalán nincs messze ha már megtudtuk merre vezet az autóút. Kiálltunk a buszmegállóba, iszogattunk, nevetgéltünk, egyszer csak megállt egy pici autó, nem is emlékszem milyen márka, talán régebbi Opel Corsa lehetett. Kiszólt belőle egy idősebb hölgy: Pothia? Mondjuk igen, Pothiába megyünk. Hogy akkor szálljunk be, levisz :-D És úgy is volt. Azon nyerítettünk kábé 2 napig, hogy nem is stoppoltunk, mégis kaptunk stoppot. Nagyon aranyos volt, mint mindenki, akivel ezzel a szigeten a 10 nap alatt összefutottunk.
Mindehhez még azt is hozzátenném, hogy az unszimpatikus idegenvezető csajszi azt állította, hogy a kolostorhoz nem lehet maszek módon eljutni, be kell fizetni egy 20 eurós szigetnéző kirándulásra (gyereknek féláron) aztán csak úgy lehet megnézni. Jajajajaj. Hallottunk mi már ilyeneket nem egyszer, szal nem dőlünk be a rossz dumának. Mindent összevetve, 11 euróba került hármunknak a kirándulás: 4x2 euró a busz Massouriból Pothiába és vissza (gyerek ingyen), és 2x1,5 euró az Agios Savvasig, lefele elvitt a kedves asszonyka. A 11 euró pedig nem 50 euró, hát nem igaz??

Telendos
álmaim lakatlan szigete; minden esetre erősen hasonlít ahhoz a helyhez, amiről rossz perceimben ábrándozni szoktam. Pontosan szemben van Massourival. Valamikor Kalymnos része volt, csak egy nagy földrengés leszakította  időszámításunk szerint 500 valahányban. A legutolsó népszámlálási adatok szerint 52 lakosa van - de azóta se népesedett drasztikusan túl :-)) Ilyen hely nincs még egy a földkerekségen, az tuti!
Először is, a nagyjából 50 lakosra jut egy egész pofás kis sziget, kikötő a halászbárkáknak, 4 strand, rengeteg kecske, néhány szamár, kutya és jó sok macska. A kutyák, kecskék és macskák szabadon kóborolnak, mert úgysem tudnak elszökni sehová. A szamár egy kerítés mögött tartózkodott, de nem esküdnék meg rá, hogy a kerítésnek volt hátsó része is... A helybéliek kinn ücsörögnek a ház előtt, a pálmafák árnyékában, beszélgetnek, a nők horgolnak, a férfiak halászhálót javítanak, közben frappét isznak, és minden arra járót jól megnéznek, plusz előre köszönnek az idegeneknek. Óóóóóó. Árulnak is ezt-azt, kagylóhéjat, horgolt terítőt, házilag főzött szappant, ilyesmit, na de úgy, hogy mindenre rá van írva az ára, és egy kis tálka van az asztalon, meg egy kis cédula, hogy a pénzt tegyék a tálkába. És basszus, ott a cucc is, a pénz is az asztalon, mégsem viszi el senki. Akkor sem, ha történetesen senki nem ücsörög a környéken, aki épp rálátna. A bolt szieszta miatt zárva volt, méghozzá nem lakattal, hanem az ajtó szépen bedrótozva, nyilván azért, hogy egy illetéktelen kecske vagy kutya be ne tévelyedjen. Tejóisten. Oda jártunk a legszívesebben, mert akármelyik strandra is mentünk, ember nem volt egy szál se :-DDDDD Volt olyan is, hogy egész késő délutánig totál egyedül voltunk a 200 méteres napozóágyas homokos szakaszon! Szóval őrület. Hajó jár minden fél órában, amire tábla is figyelmeztet.
Nos ilyen az, ha valahol teljesen megáll az idő. Fél óra ide vagy oda, az egyáltalán nem számít! Fantasztikus hely, ahol bármikor szívesen laknék!

 

Kos town
Az idegenvezető azt állította, hogy nem csak az Agios Savvashoz, de Kosra sem tudunk csak úgy pikk-pakk eljutni, ami kicsit fura volt nekünk.
Azt már régen tudtam, hogy Kosra elmegyünk akárhogy is lesz, mert Hippokratész fáját mindenképp meg akarom nézni. És egyébként is, miféle görög nyaralás az, ha nem látunk egyetlen romot se? :-) Itthon felkészültem alaposan, kinyomtattam a kosi buszmentrendet, a hajómentrendet, mindent. Mert Kos town a sziget túlsó végén fekszik, oda nem jár hajó egyenesen Pothiából. A kalymnosi hajók Mastichariba mennek, ami a legközelebbi kikötő földrajzilag, onnan kell átbuszozni Kos townba. Számítgattunk, kalkuláltunk, de sehogy se akart összeállni a terv. Vagy a buszcsatlakozásokat késtük el, vagy túl hamar kellett volna visszaindulni, akkor meg nem láttunk volna szinte semmit Koson. Már épp kezdtem magamba zuhanni, hogy a kiruccanásnak lőttek, amikor valami felderengett. Olvastam neten még idehaza, hogy kétféle hajó közlekedik Kos és Kalymnos között. Nekem csak a gyorshajók menetrendje volt meg... Ehh.
Megfogadtam, hogy nem netezek míg elleszünk, főleg nem mobilról, de akkor tényleg muszáj volt megkeresnem a másik menetrendet is. Végül megtaláltam, valamelyik sziklamászó oldalon - hiába na, a mászók tényleg alapos emberek!... :-DDDDD Szóval van a kis gyorshajó meg a bazi nagy komphajó is. Ha a 6 órai komppal jövünk vissza, akkor simán meg tudjuk járni Kos townt egy nap alatt: erre jutottam. A 6 órai kompnak teoretikus el kellett érni a 7 órai buszunkat vissza a faluba, ha pedig nem, akkor az utolsó busszal, a fél 10-essel is visszamehetünk éppen, legfeljebb kolbászolunk addig a kikötőben... Így aztán megvolt a terv, hát másnap reggel kilőttünk romokat nézni.
Minden ment flottul, ahogy annak mennie kellett.
Koson teljesen más az élet, mint Kalymnoson. Először is: csurig van turistákkal. A parton all-inclusive hotelek szépen sorjában, mindentől távol, hiszen az ott lakó valószínűleg egyszer se dugja ki az orrát a hotelből, nehogy magának kelljen 2 deci kólát megvennie, ha már odabenn úgyis kifizette... Ehh. Nem tetszett Kos, míg átértünk Kos townba.
Maga a város azonban olyan, amit szeretünk (és amilyen nem Pothia). Tele ókori romokkal; görögökkel és rómaiakkal is. Megnéztük az Agórát, ami egy ókori vásárközpont volt az i.e. negyedik században, azután Hippokratész 2400 éves platánfáját. A legenda szerint ez alatt a fa alatt esküdtek az egykori orvosok. Abban a kutatók is egyet értenek, hogy valószínűleg a fa már ott állt Hippokratész korában is; na de nem ilyen bazi nagy volt, hanem egy kis csenevész fácska lehetett... Komolyan meghatódtunk, amikor megláttuk ezt a vénséges vén fát. Emberi aggyal feldolgozhatatlan, mi mindent láthatott már, és hogy ennyi év után is kiváló egészségnek örvend... Őrület. Ezután elindultunk Aszklépionba, ami Hippokratész kórháza volt eredetileg, és valahol a városon kívül található.
Konkrétan tudtam, hogyan kell odajutni: a kikötőből kisvonattal. Haha. A kikötő megvolt, kisvonatot is találtunk, de a jegyárus lány közbelépett: ez a piros színű vonat, nekünk a kék színűvel kell Aszklépionba menni. Mondjuk okés, de honnan? Hogy a buszmegállótól. Ekkor visszamentünk a buszpályaudvarra, ahonnan visszaküldtek a kikötőbe azzal, hogy onnan megy a vonat, nem innen. A kosi kikötő akkora, hogy nincs se eleje se vége, szóval nem találtuk meg az indulási helyét a kis kék vonatnak, akármennyit is kerestük és akármennyit kérdezősködtünk. Magát a vonatot viszont láttuk elmenni, tehát létezik. Hát így nem jutottunk el az ókori kórházba. Na mindegy. Helyette elmentünk a másik ókori romhalmazt, a Casa Romanát megnézni. Ezt az arénát, meg a mellette álló palotákat a római megszállás alatt építették. Szuper volt ott bolyongani, tetszett nagyon.
Még mindig maradt időnk, hogy Aszklépion ugrott, akkor menjünk a várba, amit kedvenc rodoszi máltai lovagjaim építettek. Nomármost, akkora marha nagy vár, de nincs ám tele bejáratokkal :-D Mindössze egyetlen bejárata van, a Hippokratész fa felőli. Ezt mi nem tudtuk, hát körbekerültük az egészet, míg végre megtaláltuk: bezárva. Ugyanis szombaton csak délután 3-ig van nyitva! Vasárnap meg egyáltalán nincs. A vasárnappal tisztában voltunk, olvastam neten, na de ez a szombati nyitvatartás eléggé meglepetésszerűen ért!... Így aztán az őskórház után a johannita várról is lemaradtunk. Ez utóbbit nem sajnálom annyira, Rodoszon valahogy negatív konstellációba kerültem a lovagokkal. Hihi.

Ami még kimaradt
és eléggé sajnáljuk, az pl. a chorai johannita vár romjai (a lovagjaim alkotása, ki másé), meg a fantasztikus túraösvények. Basszus nem vittünk bakancsot, mert azt gondoltuk hogy hát mászni nem fogunk, akkor meg minek, na de tele a sziget mindenféle túrautakkal. A leghíresebb a Pothiából Vathiba vezető ún. Olasz út, ami 4 kilométeres csak, viszont szintben meg majdnem 900 méter :-D Azt nem hiszem hogy bírtuk volna ebben a kellemes melegben, és logisztikailag is csak nehezen lett volna megoldható, viszont Telendost körbekalandozhattuk volna ha van normális cipőnk :-/ Sőt a sziget legnagyobb nevezetességéhez, a Gotta Grandehez is felmászhattunk volna, szintén megtaláltuk az odavezető ösvényt, és hajnalban igen kellemes a klíma egy kis kiránduláshoz!... Na mindegy.
A Gotta Grande egyébként az elsőszámú mászószektor, amiről azt írja az egyik útikalauz (amibe beleolvastam az egyik boltban, mert nem vettem meg :-D) hogy ha a megalkotói minden itt készült és neten publikált fotóért 1 eurót kaptak volna, már réges-régen milliomosok lennének! :-D
Már lentről is impozánz látvány ez a hatalmas barlang, gondolom föntről még csodásabb. Ide mindenképpen el kellett volna mennünk, na de szandálban nekivágni a szikláknak a sok szúrós izémizé között felér egy öngyilkossággal szerintem.

Végezetül
Kalymnos itt marad örökre a szívünkben. Sok gyönyörű helyen voltunk már, de egyik se volt ennyire imádnivaló mint ez a szigetecske, a rajta élő überlaza lakosokkal együtt. Ma a nasságos úr azzal jött haza melóból: ugye jövőre visszamegyünk? Mondd hogy igen! Szerintem előre tudta a választ...

Utószó:
Ma délután megjöttem a nagybevásárlással, mert eléggé ki voltak fogyva az itthoni készletek. Lepakolom az ezer éves bevásárlószatyrot a konyhában.......... Nézem........ Nézem......... Aztán rohanok a boszorkányhoz, hogy gyere azonnal, ezt muszáj látnod! De mit, anya? Hát nézd a táskát! Mit nézzek rajta? Mindig ez a táskánk volt, nem? De igen, hanem a képet nézd rajta!
Soha ki nem találná a kedves oldasó, mi van a bevásárlószatyromon: Telendos látképe! Áááááááááá ilyen nincs!!!

csupa B terv

... aztán az egyik jobb mint a másik! Óóó hát nagyon tudunk!

Szal tegnap egy újabb utazási iroda adta be a kulcsot; ebben a szezonban ez már az ötödik ha jól számolom. A klienseiket meg szépen ott hagyták idegenben, annak rendje s módja szerint. Hehe. Erre azt mondja a nasságos úr: hogyan jövünk haza ha ezek a majmok is csődöt jelentenek? Mondom hogyan jönnénk? Felülünk a hajóra, elmegyünk Athénba, onnan meg hajóval vagy busszal Thessalonikibe, onnan Skopjeba, onnan Belgrádba, akkor meg már majdnem itthon vagyunk; felülünk a vonatra, leszállunk idehaza és kész is. Azt mondja a nasságos úr: ez kiváló terv. És ha átmennénk Bordumba, onnan Isztambulba, aztán onnan haza? Mondom várj, megnézem neten. A terv egyszerűen tökéletes: át Bodrumba, fel a repcsire (50 euró csak, bassssszus, nem hittem a szememnek amikor utána lestem!), azzal Isztambulba, fel a vonatra el Belgrádba, fel a vonatra leszállás idehaza. Haha. Tökjó. :-DDDDD

Ekkor aztán megállapodtunk, hogy ilyen módon fogunk hazajutni ha másképp nem megy. Tisztára belelkesültem & csomagoltam eggyel több üveg Becherovkát, hátha kelleni fog... :-DDDDD

Azt nem írtam a sok meló közepette, hogy van ám hátizsákom, olyan mint az álom, alig várom hogy elkezdhessek belepakolni. Bazi nagy; szerintem egyikünké se lesz tele végül. Ez a 15 kg/fő charter csomag elég szűkös lehetőségeket kínál a kibontakozásra, ahogy azt már régebb óta tudjuk, és hát jó turistához méltón a pálinka/csípős kolbász kombinációval indítjuk a pakolást mindig - a strandpapucs, napkrém, fürdőruha előtt. Fő a prioritás, na nem??? :-DDDDD

deus ex machina

Haha, ilyesféle váratlan fordulatok nem csak a divatjamúlt ógörög drámákban fordulnak elő, hanem egyszerű szombati nekem munkanapokon is :-)

Húbasszus. Azért csak beismerem hősiesen, hogy megremegett a térdem, amikor ma belépett a bótba boldogult leánykorom talán egyetlen plátói szerelme :-D A pasast nem láttam egész konkrétan 18 éve, de annak idején, mármint 18 évnek ezelőtt jó alaposan bele voltam zúgva. Jajj.
Már akkoriban se volt az a kis tejfelesszájú fiúcska, mert jóval több lehetett mint 30, hát akárhogy számolom, most meg már valamennyivel több mint 50 lehet. Akkor is őszült már, na de most tök fehér volt a haja; nagyjából ennyi változás történt a külalakján. Meg talán mintha valamivel vékonyabb lett volna. Gondolom régen kondizott jócskán, attól volt akkora nagy benga állat, most meg már, hogy nem edz, hát szépen visszafogyott az alapsúlyára. De a szeme pont olyan volt, mint mindig: mintha a vesémbe látna. Láttam már elég sok átható pillantást, de ilyen röntgenszemei csak neki vannak ezen a földkerekségen, azt merem állítani. Az őszülést leszámítva, nem öregedett túl sokat. Pont olyan volt, mint a Magilla Gorilla: akkor is és most is. Hihi.

Azért voltam belezúgva, mert ő volt az oktatóm az autósuliban. El is intézhetném annyival, hogyizééé, a kamaszlányok boldog-boldogtalanba belezúgnak, főleg ilyen jóképű autósulis oktatókba, akivel ugye kénytelenek több hetet egy kis zárt térben eltölteni, de ez nem pontosan így van. A pasast igen utálta mindenki, mert volt ám egy különlegesen morbid humora, amit nem igazán viseltek el a finomlelkűek, azon felül pedig teljesen bolond volt - szerintem pozitívan bolond, de ettől függetlenül nem komplett. Pluszban még szexista is :-DDDDD
Nálunk úgy működött anno az autósuli, hogy három oktató volt, aztán mindenki ahhoz iratkozott be vezetni, aki többé-kevésbé szimpatikus volt neki. Nomármost ez az oktató szinte állandóan szabad volt, mert sírva szoktak mellőle kiszállni a gyengébb idegzetűek. Én már akkoriban is jól bírtam az agyament, rémmorbid humort meg a gyilkos beszólásokat, hahotáztam rajtuk tele pofával, amitől csak még jobban felhecceltem a Gorillát (nevezhetem akár így is, mert tökmindegy hogy hívják úgy egyébként), és ő, látva végtelen nagy jókedvemet, még a szokásosnál is többet megengedett magának. Szóval ment mindig odavissza az adokkapok, de legalább megtanított vezetni. Azt mondta a rutinvizsga előtt csak úgy nyugtatásképp: ha szégyent hozol rám, azt nem élem túl, világos?? Nem hoztam rá szégyent, mert már akkoriban is úgy közlekedtem mint a távirat.

Nem felejtem el a legjobb húzásait míg élek :-D
Pl. minden óra előtt kiadta a napi feladatot, miszerint:
- No csajszi, most pedig keresünk egy hosszúlábú feketét, egy nagyseggű vöröset meg egy cicis szőkét, OK?
Mondtam hogy részemről oké, aztán autóztunk fel le a városban. Egyszer azonban változás történt a napirendben, amikor így szólt:
- Ma csak egy kicsit csajozunk, hanem kell keresnünk egy marha lepusztult autót, tökmindegy hogy hol. Ha látsz ilyet, szóljál!
Kerestem is ezerrel rozsdarágta tragacsot, de akárhányat találtam, egy se volt jó. Mindig rázta a fejét, hogy ez nem okés. Már tiszta csalódott voltam, mert nem értettem hogy milyen szar autót akar már, egyszer csak felkurjantott:
- Ott van a!..
Néztem, oltári szakadt Wartburg kombi a stadion bejáratánál. Aszongya a Gorilla:
- Szerinted milyen ez a Wartburg?
- Haláli.
- Szerintem is, úgyhogy most ez mellé szépen betolatol!
Annyira vihogtam, hogy nem láttam rendesen a könnyeimtől, hogy erre kellett a szakadt ótó, demarhahügye, aztán egy csomószor betolattam mellé mindkét oldalról. Nagyon szuper ügy volt.

Végülis rajta keresztül ismertem meg a férfitermészet végtelen mélységeit, ha lehet így nevezni. Amikor volt találat - ő hívta találatnak a napi feladatban megjelölt nőtípust -, elkezdett ájuldozni, hogy atyaisten, ez mekkora jó nő. Ha nekem nem tetszett, vitatkozni kezdtünk:
- Gorilla, nemáááááá, rém ronda, mekkora nagy kampós orra van!...
- Ugyan már, miért kell minden apró részletbe belekötni? A seggét kell nézni, nem az orrát, ezt jobb ha tőlem tudod!
Vagy egy másik eset, amikor egy tök vékony csajra mondta hogy találat, én pedig beszóltam neki, hogy romlott a színvonala, mert nem ilyet szoktunk keresni.
- Jaj te nem értesz hozzá! Fiatalka még. Majd ha szül gyereket, rögtön megnő a segge és nagy mellei lesznek, szóval tökéletes lesz, erre nem gondoltál???
- Nem. Eszembe se jutott efajta ok-okozati összefüggés.
- Na látod. Te csak vezessél, a csajozást bízd rám, mert én értek hozzá :-D
Így aztán, a 6 hetes kiképzés után arra a megállapításra jutottam, hogy egy igazi férfi szerint minden nő
a) szép volt,
b) szép,
c) szép lesz.
Punktum :-DDDDD

A Gorilla másik nagy húzása a pszichológiai terror volt. Ezt már meséltem egyszer, egy másik helyen, de mindegy. Szóval borzalmasan sántított az egyik lábára, nem tudtam hogy miért és nem is érdekelt különösebben; lényegében jól passzolt a majomemberes imidzséhez. Minden oktatást így kezdett, még a napi feladat kiosztása előtt (nagymellű szőkék keresése, vagy három szép csaj miniszoknyában, kis pervezióképp babakocsis anyuka nagy cicikkel, stb. stb. stb.):
- ÖVET!
Ez volt a fixa ideája. Mondom neki egyszer:
- Te Gorilla, neked ez a mániád.
- Mármint micsoda?
- Hát az öv.
- Baszdmeg!
Kivágta az autóajtót, kiugrott a járdára, aztán elkezdte felgyűrni a nadrágja szárát. Bámultam csak mit csinál, gondoltam megzakkant.
- Tessék, nézegesd kedvedre!!!
Megmutatta a lábát lába helyét, vagyis azt, ami megmaradt. Nem sok minden volt, csak a csont, azon rengeteg sebhely, meg a leszakadt izmok nyomai, meg mittudomén - na nem volt szép látvány mert nem vagyok traumatológus, aki igazándiból élvezhette volna az esettanulmányt...
Ezután megigazította a nadrágját, visszaült mellém, lángot szórt a szeme (de szó szerint) és ezt mondta:
- Remélem rájöttél, miért kell az öv! Nekem így csak a lábam bánta, viszont élek. Érted baszdmeg???
Olyan kussban ültem a következő másfél órában, mint még soha, ő is csak bámult ki az ablakon, néha mondta hogy jobbra vagy balra, ennyivel letudva a kommunikálást. Gondolom visszatértek a régi emlékei...
Amikor aztán letelt az idő, elnézést kért, rá egyáltalán nem jellemzően:
- Remélem nem haragszol. Nem akartalak megbántani.
- Dehogy haragszom. Inkább köszönöm hogy helyre tettél.
Azt ugyan nem tudja, hogy azóta egyetlen métert se mentem öv nélkül, még a taxiban is bekapcsolom. Sőőőőt, azt is utálom ha valaki nem köti be magát. De ehhez kellett ám az ő útszéli alakítása, az tuti :-))

Szóval nagyjából ennyi volt Gorilla, mert nem sokkal azután otthagyta az autósulit, hogy megkaptam a jogsit, és eltűnt a képből teljesen. Néha szoktuk emlegetni a csajokkal hogy mekkora nagy baromállat volt (azt senki nem tudta, hogy nekem egyébként a szívem csücske, mert a csajok így is elég dilinyósnak tartanak, hát mi lenne ha tudnának a gyengéd érzelmeimről iránta, tán az életben nem tenném zsebre, hihi) míg ma meg nem jelent a bótban!
És a legszebb az egészben, hogy megismert! Ennyi év után. Simán a keresztnevemen szólított megaszongya de rég nem láttalak! Mondom azért, mert nem szerelsz vizet. Ezen vigyorgott:
- De fogok, most is épp azon vagyok!
Szóval jó volt látni hogy él és virul. Jó volt belenézni a szúrós szemébe. Az pedig csak hab a tortán, hogy a nevememre is emlékezett. Mik nem vannak!

PS: Egész nap ezen elmélkedtem. Gorillán meg úgy általában a világ dolgain. Arra jutottam, hogy a szexista, tesztoszteron-túltengésben szenvedő pasasok tényleg a teremtés koronái. Most milyen szar lenne az élet nélkülük, na nem???

repülési terv

Nem bírtam ki, hogy utána ne keressek a repülési tervnek, mivel az utazási irodától nem kaptunk semmiféle tájékoztatást. Korán van még ehhez, na de én tudni akartam az összes létező információt, ja! :-D
Keresgéltem egy ideig csak úgy céltalanul, nem jutottam semmire. Akkor aztán leesett, hogy charter járatokra is lehet jegyet venni, mi lenne ha úgy próbálnám?... Ez volt a tuti megoldás. Amit találtam, az azonban nem a legjobb verzió. Óóó.
Eszerint hajnali 5:10-kor szállunk fel, ami azt jelenti, hogy 3-ra a reptéren kell lennünk, ami azt jelenti hogy úgy éjjel 11 tájon le kell lépnünk itthonról :-o
A lelkem mélyén reménykedtem, hogy valami emberi időpontban repülünk majd - sajnos nem így lett. Ehhh. Nem lehet mindig szerencsénk, na.

Ilyen éjjeli/hajnali repülést már megszívtunk 2x is: egyszer Törökországba, egyszer meg Santorinire. Egyiptom mindkétszer igen jól jött ki: kellemes délelőtti repülések voltak. Rodosz és Korfu még kellemesebb, délutáni, kora esti. Hát most Kalymnos szintén hajnali lesz, hogyamacskarúgjameg! :-D Olyanok leszünk mire a lakatlan szigetre érünk, mint a mosott szar........
Megnéztem azért a holnapi repcsiutat is, amiről ugye lemaradtunk, nos az szintén igen emberi délelőtt 11-es, és Airbus A320-al... Kicsit sajnálom azért, mert az Airbus sokkalta közelebb áll a szívemhez mint a Boeing 737-es, amivel minden valószínűség szerint most fogunk repülni. Ez egyenlőre csak feltevés, mert a járatszám alapján nem sikerült semmi plusz infóhoz jutnom a repcsi típusát illetően.
Bár tavaly Korfura indulva is precízen kinyomoztam, hogy Boeinggal megyünk, azután meg DC9-es lett belőle. Hát azért csak nyeltem egyet, amikor megláttam a gépet a kifutópályán, mert azért lejátszódott a szemem előtt hirtelen a nem is olyan régi spanyol eset, amikor a szerencsétlen repcsi szénné égett a felszállás alatt, igaz az eggyel régebbi típus volt, na de akkor is!...
A gond az volt, hogy a hirtelen jött információhalmazt nem tudtam magamban tartani, hát azonnal megosztottam a kiccsaládom tagjaival, amiért ott rögtön elmondtak minden hülyének, és kaptam több fenyegetést is, hogyizééé: ha még egyszer Légikatasztrófákat fogsz nézni, hát kidobom a tévét az ablakon - apu, ne dobd ki a tévét, inkább eldugjuk a távirányítót - az nem elég, mert látod hogy anyád nem normális! - anya mi bajod ezzel a repcsivel, ilyen kényelmesen még sose utaztunk - bőrülés wazze, az amerikaiak nem baszakodnak - jóvanno, haggyatokmán! :-DDDDD
Amúgy meg elismertem, hogy nekik volt igazuk, a DC9 kényelmi szempontból abszolúte tökéletes volt, és igen sima utunk volt ráaadásnak. Azt se tudtuk mikor szálltunk fel meg le.

Ide tartozik még, hogy azért ültem igen nyugodtan a leszállás alatt, mert akkor még nem tudtam hogy néz ki valójában a kerkyrai reptér :-DDDDD Mint egy zsebkendő, basszus! Egyetlen kifutópálya van, az is a tengerre építve, 2300 méter, ami épp elég a nagygépeknek. Szemben meg egy bazi magas hegy. Haha.
Voltunk megnézni az Egér-szigetet ugyanis, ami Kerkyra egyik fő látnivalója, az pedig pont a kifutópálya végénél van. Sőt, felmentünk a gátra is, ami a kifutót védi a hullámveréstől, aztán láttuk hogy történik a fel- meg leszállás. A leszálló gépek a tenger felől jönnek, az okés, addig is ott köröznek míg nem kapnak leszállási engedélyt. A felszálló gépek pedig kigurulnak egészen a legvégéig, ott megfordulnak, aztán elrajtolnak, de bazi meredek szögben azonnal fordulnak is, ahogy a betont elhagyták, mert ugye ott a hegy szemben, nem kéne nekiütközniük ugyebár... Ehhhhhh. Végül aztán a felszállásunk is problémamentes volt, mert tudtuk hogy mire számítsunk; úgy felkapta a pilóta a gép orrát, hogy szinte hanyatt feküdtünk az ülésben és már készen is voltunk :-DDDDD

fordul a repcsi Kerkyrán

leszálló repcsi az Egér-szigetről

 

micsoda bók!

Fél lábbal a sírban Kalymnoson vagyok, szóval ma elég nehezen viseltem a vérszopó denevér negatív megnyilvánulásait. Édesjó kaporszakállú! :-(
Viszont kaptam egy teljesen váratlan & meglepő bókot, ami azért csak feldobott alaposan. Egy olyan teljesen átlagos pasas volt az illető, úgy 50 és 60 közé saccoltam, és hát nagyon vigyorgott, azután meg azt mondja:
- Már megint fekete a haja?
Visszavigyorgok, hogyizééé, már elég régen, van annak mán négy éve is.
- Azelőtt szőke volt - így a pasas,- és még azelőtt fekete hosszú.
- Óóó hát jobban emlékszik az ilyesmire mint a férjem - mondom neki kedvesen.
- Hát igen, magát nem könnyű elfelejteni!
Ezt most megkaptam. Vihorásztam csak zavartan, hogy mik nem vannak :-)) Rég nem volt ilyen eset, az biztos, és az is biztos, hogy igen jól esett :-)) Egyébként is, az én koromban már ne válogasson az ember hogy kitől jön, na nem??

Bezzeg volt ott a Route 66 is, csokibarnán, póló nélkül csak egy sárga sortban, hogy még feketébbnek látszódjon, hehe, viszont olyan volt mint aki karót nyelt, még egy fölösleges szót se szólt, nem hogy bókot, pedig szokott ám, szófosásban szenvedni is, bókolni is, esetleg mindkettőt vegyesen. Ha beszélgetős hangulatában lett volna, egész biztosan kifaggatom, hol volt szabin hogy ilyen csudaszép bronzszínű lett tőle... Ehhh...Korosodó görög isteneknek is jól esik némi bók távoli ismerős hölgyektől, amondó vagyok, de erről most lemaradt! :-DDDDD

PS (kicsivel később): Azon agyalok melyik görög isten lenne a Route 66, de a nem egyszerű színére való tekintettel talán Héliosz... Jelenleg ez illik hozzá a legjobban, pedig azelőtt Apollónra tippeltem volna, mert olyan kis ártatlannak tűnik úgy egyébként :-DDDDD Nomármost, miután ezt ilyen szépen eldöntöttem, talán léphetnék is aludni, hogyamacskarúgjameg!!

hát ezt jól kifundáltuk :-D

... mármint a kalymnosi nyaralásunkat! Ajajajaj.

Naszóval az úgy volt, hogy az első lefoglalt időpont ugrott, felhívott egy nőci hogy nem okés a dolog. Valahogy nem volt készséges, mert azonnal ránk kellett volna sóznia egy másik utat, vagy tudomisén, átdumálni hogy sajnos Kalymnos már nincs meg, de mehetnénk pl. ide vagy oda, kapunk az árból kedvezményt, esetleg ingyen biztosítást, reklámtörölközőt, tudomisén mifenét, de mint mondtam, nem volt egyáltalán készséges, hát mondtam neki hogy semmi probléma, viszont hallásra.

A nasságos úr teljesen bepörgött, hogy őt ugyan nem érdekli, megyünk Kalymnosra bármi áron. Ekkor átnéztük a magyarországi kínálatot, na ott nem volt Kalymnos, az osztrákokat, ott volt de bazi drágán, végül egyszer csak hív a nasságos úr: küldtem linket, nézd meg, ez a csehektől van és 200 euróval olcsóbb, mint amit eredetileg rendeltünk & sztornóztak. Mondom nem okés, mert míg eljutunk Prágába, az se ingyéé van... Aszongya nem, Brünnből repülnénk! Brünnből? Hogy ja. Végülis Brünn nem a világ vége, mondtam, miért ne?...
Nekiálltam számolni, mennyi lenne az út Brünnbe, árilag, végül oda lyukadtam ki hogy nem is olyan veszélyes, és ha ott hagyjuk az ótót a reptéren, akkor meg teljesen normális: pont annyiba jönne bele, mintha kétszer térnénk Pozsonyba meg vissza (az eredeti terv szerint valaki felvitt volna a reptérre meg jött is volna értünk.) Egy picivel többe. De ha nagyvonalúan 50 euróval számolom a többlet üzemanyagot, még akkor is 150-nel olcsóbb mint azt eredetileg terveztük :-D Na ennél a pontnál felhívtam a nasságos urat, hogy részemről okés a dolog, ha hazaértünk, lefoglaljuk.

Másnap hívtak Csehországból, hogy küldjük a zsét aztán mehetünk is! :-D A csaj már sokkalta készségesebb volt, kérdezte tud-e még segíteni valamiben. A nasságos úr dumált vele, aki mégiscsak sokkalta jobban beszél csehül mint én, hát aszongya: Azt olvastuk a neten, hogy Koson száll le a repcsi, aztán onnan visznek hajóval Kalymnosra, ez így van? Aszongya a csaj nevetve: őszintén?? Öt éve melózom itt, de még egyetlen kalymnosi utat sem adtam el, szóval nem tudok mit hozzátenni. De megtudom mindenképpen :-D

Nos itt tartunk. Talán csak szamárháton nem fogunk utazni, mert ahogy jelenleg áll a dolog, először ótózunk egy nagyot, azután repülünk két és fél órát, azután bepakolnak egy buszba & kivisznek a kikötőbe, felpakolnak egy hajóra, ahonnan egy óra hajókázás után elénk tárul a főváros, Pothia látképe valahogy így:

nos ezek után újból busz vagy autó, hogy az utolsó 25 km után Massouriba, ebbe a szó szoros értelmében is világvégi kis szivacshalász faluba érjünk és meglássuk ezt:

Szuper ügy!!!
Már csak egy bazi nagy hátizsákot kell szereznem valahonnan, nyilván sokkalta praktikusabb abban vinni a motyót mint cibálni a kerekes kofferben, főleg hogy ilyen bonyolult módon érünk célba :-DDDDD A nasságos úrnak van egy régi 70 literes zsákja, a célnak megfelel, de azért beszállok a családi cipekedésbe plusz 60 literrel, és a boszorkány is, így döntöttem :-DDDDDD Amúgy is ráérek töprengeni a részleteken, van még két hetünk az elrajtolásig!

sok minden

... történt mostanában, hirtelenjében gondolkodnom kell, mi minden.
Például:

• Sikeresen túléltük a rokonlátogatásokat & hőséget.
• Nem kellett a rokonokkal strandolnom (ez külön öröm, mert úgy volt hogy kell, yay)
• A vérszopó denevér többször is felcseszte az agyam melóban, legutóbb a cukrozott üdítőkkel kapcsolatban. De könyörgöm, mijabúbánat köze van hozzá, hogy iszok-e én Kofolát vagy nem??? Ehhh. Ezen nagyon kibuktam, olyannyira, hogy így, több nap elteltével sem felejtettem el a dolgot.
• Volt egy kalandos kiruccanásom az erdőbe, FTF találtattal egybekötve. Királyság. Közben nem kellett utat vágnom magam előtt, mert valaki már eszkábált egy tűrhető ösvényt a nyakig benőtt turistaút kezdeténél, pedig abszolút felkészülten indultam útnak: vittem metszőollót, az öreg túrabotot és a legnagyobb flakon szúnygriasztót :-D Nagyon tudok!
• Voltam a Rám-szakadékban is, mán megint, a tiroli barátnőmmel, de megjártuk hamar. Teljesen hülyementes volt a terep így hétköznap & hőségben, szóval élvezhető kis kirándulás volt. A barátnőm se fikázta, pedig tőle kitellett volna :-D
• Programoztam a Firefoxot az about:config-on keresztül :-DDDDD Sikerült is, pont olyan lett amilyet elterveztem. Csillagos ötös a legújabb teljesítményemért, megérdemlem!
• És végezetül, de nem utolsó sorban: foglaltunk egy nyaralást Kalymnosra! Holnap kiderül, szabad-e még vagy már nem! Álomhely jelenleg, mert már kezdett elegünk lenni a felkapott turistaparadicsomokból, meg a lehúzós, elkurvult bennszülöttekből. Nomármost Kalymnost kifejezetten az embergyűlölőknek ajánlják, akik nem vágynak nagy tömegre & élénk társasági életre :-D Szóval nekünk! Amúgy meg pont olyan vadregényes mesehely, amit mi nagyon bírunk, szóval majd meglátjuk, mi lesz belőle. Egyenlőre még nem élem bele magam, de azért beszúrok egy kis képecskét, ja: